Szatmármegyei Hírmondó, 1915 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1915-09-12 / 37. szám
Közigazgatási, társadalmi és közgazdasági hetilap. = SZATMÁR VÁRMEGYE JEGYZÓEGYESÜLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. = A lap szellemi részét érdeklő közlemények felelős Sr szerkesztő cimére — Érendréd — küldendők. Kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, SZÉCHENYi-UTCA 20. SZ, („KÖLCSEY-NYOMDA“ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG.) Felelős szerkesztő: NAGY ISTVÁN, a szatmárvármegyei jegvzöegyesület főjegyzője. Munkatársak: BODOKY ISTVÁN, KOMORÓCY PÉTER, kismajtényi körjegyző. kapnikbányai jző, e. jző. Előfizetési árak: Egész évre — — — — — — — 8 korona. Félévre — — — — — — — — 4 korona. Nyilttér sora 40 fillér. Egyes szám 20 fillér. A vidéki lapról. Háborúval kapcsolatos általános érvényű rendeletek. — Bíró urak szives figyelmébe. — Hadisegélyben csak az részesülhet, ki semmiféle állandó ellátásban nem részesül; ki magát vagyonának jövedelméből, vagy önálló más keresetéből fentartani nem képes és ha őt addig egészben vagy részben a bevonult tartotta el saját keresetéből. Aki valótlant mond be, elzárással és pénzbüntetéssel lesz sújtva. Segélyt igényelhetnek: Feleség, gyermek — akkor is, ha házasságon kívül született —, mostoha gyermek, unoka, apa, anya, mostoha apa, mostoha anya, nagyapa, nagyanya, a feleség atyja, anyja, édes vagy mostoha testvér, örökbefogadott gyermek, örökbefogadó apa. Gyermekek 8 éves korig félsegélyesek. Segélyfelvétel a jegyző ur előtti jelentkezésre történik Összeírás minden hó 1. és 15-én az illetékes főszolgabíró úrhoz, onnan minden hó 5. és 20-án a kir. Pénzügyigazgatóíághoz terjesztetik. (100.000. és 130 000 —1914. sz. pénzügyminiszteri utasítás.) Általános elv és megállapodás, hogy Szatmár vármegye területén csak 8 magyar holdig (1200 négyszögölével számítva) kapnak a kisbirtokkal bírók hadisegélyt. A hadisegély maximuma mester embereknél a lakbéren kívül 2 koronánál, földmiveseknél 1 korona 60 fillérnél magasabb nem lehet. Élelmezésre személyenként és havonként 18 kilogramm, vagyis átlagban egy évre személyenként 2 métermázsa termény tartható és szerezhető meg. Tehát 1915. szept. 15-ig a szükségletét mindenki egész évre szerezze be, ha a jegyző urnái hatósági beszerzésre be nem jelentette, mert szept 15-ikével a termények requirálva lesznek. Történnek néha a háborúban kicsi, látszatra semmitmondó, de végtelen szívfacsaró jelenetek, melyeket csak az ért meg, akinek a lelke hasonló a szeizmográfhoz, olyan szeizmográfhoz, amely az emberi lelkek hullámzásait rögzíti meg, vagy a tükörhöz, amelyre a legkisebb lehelet is homályt von. Ilyen eset az öreg honvéd éjszakája is. Hideg, csúnya, havas téli este volt. Két nap óta feküdtünk már kint a rajvonalban, mikor felváltott bennünket egy másik század. Lementünk a völgybe és ott mint tartalék töltöttük az éjszakát. Bebújtunk a fenyőgalyakból készített szélfogókba, a kijáratok elé tüzeket raktunk és a jótékony lángok mellett melengettük a hidegtől és a vad északi széltől átjárt tagjainkat. Megérkeztek a konyhák is a rizses hússal, meg a forralt borral. Mindenki megkapta a maga részét s miután elfogyasztotta, ismét bebújt a helyére. A hátizsákokról lekerültek a tábori takarók és a legények összebújva, egymást melengetve heverésztek a pattogó tábortüzek mellett. Egyik pipázott, a másik mesélt, a harmadik aludt. A szél dúdolt, zúgott a feTerményárak. Szatmár vármegyében a maximális árak 1915. szept. 1-től métermázsánként a következők : Búza : 36 kor., rozs (gabona): 29 50 kor., árpa 29 kor., zab: 28 kor. (2077/1915. M. E. rendelet) Hadi vásárló 50 mázsán alul mázsánként 1 koronával a maximális áron alul vehet, tehát a búzát 35 koronáért. 50 mázsán felüli mennyiség vételnél az 1 korona levonást nem teheti. Ha a hadi vásárló vonakodnék a felajánlott terményt átvenni vagy elhalasztani akarná, úgy a termelő panaszával forduljon táviratilag a Haditermény részvény- társasághoz, Budapest, Nádor-u. 9. szám. A maximális árban a vasúti szállítási díj is bennfoglaltatik és ha a hadi vásárló az általa megvett terményeket a kikötött időben át nem veszi, termelő az átvételi ár után késedelmi kamatot és őrzési dijat számíthat fel. Cséplési eredményről a bejelentési lapot a géptulajdonos köteles minden vasárnap délelőttjén a községi jegyzőnek beadni. Ennek elmulasztásáért gépész vagy géptulajdonos 2 hónapig terjedhető elzárással és 600 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel sujtatik. (2108/1915. M. E.) Tolnai Világlapja a hadban elesett hősök arcképét ingyen közli. Fényképeket a jegyző úrhoz kell beadni. nyőgölyak között, a tűz lobogott, sercegett, porolt. Lassanként a pipák kialudtak, a mesélő ajkak elhallgattak, a legények behúzták a fejüket a takarók alá és aludtak, álmodtak . . . As egyik otthon járt virágos mezőkön, pipacsokkal, szarkalábokkal tarkázott aranyszínű kalászok között; a másik élesre fent kaszával vágta a boglyas fejű lóhert, a méhek zümmögtek körötte, a lepkék ives libbenéssel röpködtek, a pacsirta énekelt, a rendek megdőltek, dőltek előtte simán, lágyan, mint az irósvaj, mint a frissen sült omlós kalács. A nap rásütött a végtelen, éggel összehajló mezőre és a térdig érő füvek fölött finoman rezgeti, bizser gett, párázott, táncolt a felforralt levegő . . . Milyen szép, milyen édes álmok! A hó hull, hull vastag, tenyérnyi pelyhek- ben, szinte tottyan, amint beleesik a lobogó tüzbe, a szél zug, belekapaszkodik a százados fenyő ágaiba, a fenyő hajlik, sir, jajgat, panaszkodik, a golyók sípolnak, zizegnek, fütyülnek és a húsz fokos, csontot átjáró hidegben a jó magyar gyerekek napsugárról, szarkalábról, aranyos kalászokról, pacsirtaszóról, tarka lepkékről, zümmögő méhekrői álmodnak . . . Csak álmodjatok fiuk! Ma még álom, holnap örök álom ? — Nem olvasok vidéki lapot — vetik oda sokan bizonyos lenéző gesztussal. Rendesen olyankor teszik az illetők ezt a kijelentést, amikor valami közérdekű dologról van szó, amiről ők ilyenformán nem szereztek tudomást. Pl.: „Tetszett hallani ezt, meg ezt?“ „Nem én.“ „Pedig benne volt a N. N. c. lapban is.“ „Ja, én vidéki lapot nem olvasok!“ Hányszor folyik le eféle párbeszéd! Ha nem volnának sokan, akik ilyen kijelentéseket tesznek, egyesek egyéni dolgának lehetne tartani az egészet, amire nem érdemes szót vesztegetni. Azonban ez beteges társadalmi jelenség, melynek orvoslására épen az újságírás (még a lenézett vidéki is!) hivatott. Nézzünk szembe a gyarlóság e csodabogarával, mely előkelőnek tartja kérkedni azzal, hogy nem olvas olyan lapot, mely a helyi élet sokszor apró-cseprő, de sokszor életbevágó dolgaival foglalkozik. Miért? Feleljünk meg helyettük. Mert az előkelőség mázát sokan úgy képzelik elnyerni, hogy legelőbb is lenéznek mindent, ami a környezetükbe tartozik. Mint akik túlnőttek azon a kereten, hova szerintük méltatlanul kerültek, nem elégíti ki őket semmi, ami a környezethez tartozik. Ilyenek között diI Mindenki alszik, mindenki álmodik, már a tábortüzek is halványulnak, itt-ott pislog csak egy-egy pár parázs, mint valami éber, villogó szempár. A szélfogóban egy takaró megmozdul, valaki felkönyököl, sóhajt, mozog, nézi a parazsat, megtörii a szemét, ismét sóhajt, aztán megint a parazsat nézi, csak nézi . . . már nem is a parazsat látja, hanem egészen mást, már nem is a szél üvöltését hallja, hanem sokkal szebb, sokkal édesebb hangokat. Éjfél felé jár az idő. Nem tudok aludni. Kimászom a sátoromból és lassan, csendesen elmegyek a szélfogók előtt, ahol a bakák pihennek, álmodnak. Mély, rezgő sóhaj üti meg a fülem. Megállók. Hallgatózom ... A sóhaj ismétlődik . . . Odamegyek a szélfogóhoz és halkan beszólok: — Ébren van valaki ? — Igen — felel egy vastag, unott hang. Villanylámpámmal bevilágítok a szélfogóba. Egy öreg, erősen deresedő hajú honvéd féloldalra dőlve fekszik az alvó tűz mellett, a. pipa a szájában nem ég, már régen kialudt. Megszólítom : — Mit csinál öregem ? — Pipálgatok, könyörgöm. Az öreg honvéd éjszakája.
