Szatmármegyei Hírmondó, 1915 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1915-01-17 / 3. szám
4-ik oldal. SZATMÁRMEGYEI HÍRMONDÓ. 3-ik szám. ezer család részesül napi egymillió és három- százezer koronát meghaladó államsegélyben ! Sajnos, sokan félreértik az államsegitség mibenlétét és azt hiszik, hogy ez a segélyezés kivétel nélkül mindenkit megillet és hogy még olyanoknak is kijár, akik saját vagyonukból is meg tudnak élni és akik vagyoni helyzetüknél fogv.i nem jogosultak arra, hogy az állam segedelmét igénybe vegyék. A katonáknak. A városon elhelyezett sebesült katonáknak a rendes kórházi koszton kívül néha juttatnak egyet-mást a város jótékony közönségéből egyesek. A személyesen kiosztott ajándékszerü dolgok igen kedvesek szoktak lenni a katonák előtt, mert a jószívűségnek és figyelemnek jeleit látják bennük. Igen kedves és nemes szívre valló cselekedetet követett el a múlt napokban Papp Györgyné, sz. Szilágyi Veronka, aki leányával, Hancsis Györgynével együtt a Matolcsy-féle házban fekvő sebesülteknek uzsonnára (amit a katonák egyébként nem kapnak) rántott csirkét, egyéb sülteket, porhanyós tésztát, szivart és bort vitt, amit személyesen osztott ki a katonáknak. Jó lelkére valló áldozatkészségét és figyelmességét dikcióval és éljenzéssel köszönték meg a katonák. Az uj polgári perrendtartás. 1915. január 1-én lépett életbe az uj polgári perrendtartás, amely mélyrekató és sok tekintetben üdvös változást teremt Magyarország jogszolgáltatása terén. A legfontosabb újítása a polgári perrendtartásnak az, hogy a szóbeliséget es közvetlenséget az összes, tehát a törvényszék hatáskörébe utalt polgári perekre is kiterjeszti. A járásbíróság hatásköre tetemesen bővült azáltal, hogy az odatartozó perek értékhatárát a törvény 1000 K-ról 2500 K-ra emelte fel és egyes pereket az értékre való tekintet nélkül is a járásbíróság hatáskörébe utalt. A 2500 K értékhatár a váltó perekre is irányadó és igy egzek 1500 K-ig szintén a járásbiióság hatáskörébe tartoznak. *!«« 8 8 sis * 8 8 8 8 8 V •S® w »;» 8 8 8 **» *;® V? •i» »4» »•» 8 £& w *4« SIS 8 8 8 8 «I* a J egyző urak I figyelmébe 1 Vállalatunknál állandóan raktáron tartjuk a szükséges közigazgatási nyomtatványokat és irópapirokat s azokat a megrendelés napján azonnal szállítjuk. Nyomtatványaink mind finom fehér famentes hazai gyártmányú papíron vannak előállítva. Áraink olcsóbbak, mint bármely más cégeké. A nálunk eszközölt megrendelések után 5 %-ot fizetünk az egyesület pénztárába. $ 8 8 a.•« »4* ®4® 8 88 Kölcsey-nyomda r.-t. Nagykároly, Széchenyi-utca 20. szám. •i" eÄs 8 sis ••a *4® 8 sis 8 8 •?« *?» »«4 *i® 4*« SIS 8 8 w 8 8 I 8 8 8 sis 8 •i® ÍA e»a *4® cÁ® a?® a?« 8 8 8 sI® ®*® efn RAJZPAPIROK FESTÖVÁSZNAK ivekben és tekercsben H jutányos árakon szerezhetők be I a „Kölcsey-nyomda“ R.-t.-nál Nagykároly, Széchenyi-utca 20. sz. í A csodás hatású FÖLDES-féle I ft « .V* ” ;?* MÄR6IT-SZAPPÄN a modern szépségápolásnál nélkülözhetetlen. Ezen teljesen lugmentes, legfinomabb növényzsi- rokból készült, kellemes szagu, kitünően habzó szappan igen kiadó, miért is családi használatra a legalkalmasabb. 5f0t8tÖI0t8i8t$fit8tS PÁR NAP ALATT eltüntet szeplőt, májfoltot, mittesszert, pattanást. A pórusokat alaposan kitisztítja s biztos és gyors hatása folytán úgyszólván LEMOSSA a bőr tisztátalanságait, úgy, hogy nyoma sem marad a szépséghibáknak Világhírét pedig annak köszönheti, hogy egyszersmindenkorra elmulasztja A SZEPLŐKET. Ára 70 fillér. Kapható minden gyógyt. rban s drogua kereskedésben. Hozzávaló Margit Créme 1 és 2 koronás tégelyekben, Margit Pouder K 120. Gyártja: FÖLDES KELEDEN gyógyszerész ARAD. Nagykárolyban kapható : Reök Béla, Kleiner Dezső és Gaál Kálmán gyógyszertárakban. #. # # # # # # # # # # # # # # ■ # M bM'- Ot(P kkt (P KH0 K's-t'J/ W t Otj/ Cfc-f .V >. .C>fa> Qt(P Kktó) c “M Ou 'y'"3 <~ "N. O/ *^3 r \ ou ^/ O/ a O/ Os/ Os/ Kölcsey-nyomda részvénytársaság NAGYKÁROLY, SZÉCHENYI-UTCA 20. TAKARÉKPÉNZTÁR-ÉPÜLET. uiiiiiiiiiiiiiiiIliin i ii iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii Iliin iiiiiiiiiiiiiriiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii in iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiii im Ajánlkozik mindennemű könyvnyomdái munkák gyors és izlésteijes kivitelére, jutányos árak mellett. Készít: újságokat, tudomáyos müveket, folyóiratokat, imakönyveket, előfizetési felhívásokat. ÍÍPVVüMPNW • mindennemü intő-levelek, kérvények Uu I YMJMitM . és keresetek, meghatalmazások, díjjegyzékek, kötvények és szerződések, óvások, ügyvédi könyvek, levélpapírok, b mitékok stb. ("0^X1 Dl?lVi7INí^P7PTPPNPK'• alaPszabáiyok, értékpapírok, rLnAllHCiiiEilhlVnrili* részvények és szelvényivek, beéti könyvecskék, üzleti könyvek, mérleg-számlák, hirdetmények, kötvények s minden előforduló nyomtatványok. ÍCVAI lílZMSy • értesítők, oklevelek, bizonyítványok, ér- ‘olvULAIUlAiY i tesitések és kimutatások. KERESKEDŐKNEK ÉS IPARVÁLLALATOKNAK : körlevelek, árjegyzékek, számlák, üzleti könyvek, címkék és ragcédulák, intő-levelek, levélpapírok és borítékok cégnyomással, cégkártyák, üzleti jelentések, levelező-lapok zacskó-ccgnyomás, csomagoló papírok cégnyomással, szóval mindennemű üzleti nyomtatványok. rc=^J~~l Falragaszok, hirdetmények, műsorok, körözvények, étlapok, borcimkék, névjegyek, eljegyzési és esketési értesítők, bálokra és ünnepélyekre szóló meghívók, táncrendek, halotti jelentések s minden könyvnyomdái utón előállítható munkák bármily szinben elvállaltalak Kőnyomdai és dombor-mű munkát elkészítésre elvállal. ' Beküldött kéziratok után kölségvetésseI szívesen szolgálunk. l/n I Vj 'vj zr> v.-> m ff >v-> ff^t /r> ff S*n /Y\ vj /'/> ffp> vo m/m. 0}WwwmMWwwwWwwWwwwWWWwwwWww sKVtí. (ecp> /r> é JO. Nyomatott a „Kölcsey-nyomda“ Részvénytársaságnál Nagykárolyban. J