Szatmármegyei Hírmondó, 1915 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1915-06-13 / 24. szám

Nagykároly, 1915. junius 13.

Vasárnap.

Hl. évfolyam. — 24. szám.

A „VÁRMEGYE"

Szatmármegyei Hírmondó

Közigazgatási, társadalmi és közgazdasági hetilap.

= SZATMÁR VÁRMEGYE JEGYZŐF^veSÜLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. =

A lap szellemi részét érdeklő közlemények felelős £}*• szerkesztő címére — Érendréd — küldendők, -ig

Kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, SZÉCHENYI-UTCA 20. SZ. („KÖLCSEY-NYOMDA“ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG.)

i

szerkesztő:

NAGY ISTVÁN,

a szatmármegyei jegyzői egyesület főjegyzője.

Előfizetési árak:

Egész évre Félévre

Nyilttér sora 40 fillér.

— — — 8 korona.

— — — 4 korona. Egyes szám 20 fillér.

Egy indítvány.

Irta: Schönleid Lázár főrabbi.

Az orsz. rokkantakat gyámolitó központi bizottság helyi bizottság megalakítására szóllitotta fel városunk Polgármesterét. A formalitás megtörtént. Pont. Mi azonban egy nagy felkiáltó és többszörös kérdő jelet szeretnénk e mondat végére tenni. Felrázni társadalmunkat apátikus nyugalmából és megkérdezni, mit szándékozik tenni, mik tervei hazánk, életünk, vagyonunk és becsületünk védelmében rokkantakká vált szerencsétlen polgártársaink sorsának enyhítése tekintetében ? Gondolkodtunk komolyan tettre érlelőén és lelkiismeretesen társadalmunk e nehéz problémájának becsületes megoldásán?

Majd adunk egy pár koronát, rendezünk néhány élvezetet és szórakozást nyújtó hangversenyt, szerepeltetjük nevünket a felülfezetők diszes sorobán, így nyugtatjuk meg néha háborgó lelkiismeretünket. Tervekről, megoldásról az állam, a hivatalok gondoskodjanak. Várjunk, mit mondanak ok, a hivatásos bölcsek, hogyan akarják, mit kívánnak, mit rendelnek, addig is nyugodtan nézhetünk egyéb dolgaink után. Az eredmény : két-három bizottsági ülés és néhány korona és a rokkant ügy városunkra nézve örökre el van intézve.

Mi ezzel az előrelátható elintézéssel megelégedve nem lehetünk. Szent, hazafis kötelességünk más megoldást vár tőlünk. Kezdeményezést, erős önálló akará t és maradandó alkotást! Az a néhány korona, melyet gyűjtünk, nem lendít a rokkanlak ügyén. Hisz nem alamizsnáról van szó. Az állam a mai milliárdos költségvetésébe könnyen bele tud illeszteni még egy néhány milliót a rokkantak támogatására. Törvény is rendeli. Az állam a társadalomtól egyebet vár. Elvárja közreműködését ama egészséges szociális irányban, hogy a rokkantak ne rokkantságukból, hanem rokkantságuk dacára megélhessenek. Ne kegyelem kenyéren, hanem munkájuk megérdemelt béréből. Ne neveljünk koldusokat, ne ápoljuk a tétlenséget és henyélést. De nyújtsunk segédkezet a tiszteséges foglalkozást kereső, munkaképességükben megfogyatkozott rokkanljaink családjaik megélhetéséhez. Keressünk a különböző fokú, rendű és rangú rokkantaknak megfelelő munkaalkalmat úgy a földművelés és állattenyésztés, valamint az ipar és kereskedelem terén. Nem értjük azonban ezt ama sablonossá és megszokottá vált értelmében, mely szerint igyekezzük őket hivatalok és magánalkalmazásba beprotezsálni, ami talán pillanatnyi hazafias felbuzdulásunkban sikerülne is, de örökös elégedetlenségnek a kutforrásává is válhat azon tgyszerii oknál fogva, hogy a rokkant ember csökkent mozgékonysága és ruganyossága nem tudja a mai gyors lebonyolításhoz szokott munkaadók felkokozoít igényeit teljesen kielégíteni, miáltal a munkaadó és rokkant alkalmazott között folytonos súrlódások támadhatnak, ami aztán a haza szolgálatában nyomorékká vált ember elkeseredését és kétségbeesését vonhatná maga után.

De hisz ép azt akarjuk elkerülni. Kibékíteni sorsával és a megelégedés érzését benne felébreszteni. A jövő esélyeivel számitó megoldást kell tehát keresnünk, amely úgy a társadalom, mint a sújtott rokkantak lelki nyugalmát a lehetőség határáig biztosítani tudja. Adjunk nekik oly munkaalkalmat, mely nem a munkaadó elnézésétől és jóindulatától függ, hanem egyesegyedül a rokk. t becsületes munkaszeretetétől és igyekvő tevékenységétől. Indítványunk tehát az: fogjon össze városunk társadalma és eszközölje ki az irányadó hatóságok hathatós támogatását oly célból, hogy létesittessék Nagykárolyban megyénk, vagy több megyére terjedő rokkantakat foglalkoztató központ. Oktató és foglalkoztató műhellyel konyhakertészetet, méhészetet, baromfitenyésztést űző teleppel, kosárfonás és egyéb alkalmas, tanulmány tárgyává teendő a vidék speciális viszonyainak megfelelő ipar meghonosításával.

Meg vagyunk győződve, hogy a hivatott tényezők hazafias és emberbaráti felbuzdulásunkat élénk rokonszenvvel fogják fogadni. Fejtsünk ki erős és céltudatos agitációt e nemes ügy érdekében, mert vele nemcsak hazánk iránti kötelességet teljesítünk, hanem gyarapítjuk vá- íosunk közintézményeit egy hasznos, humánus és nemes célt szolgáló intézménnyel és kezdeményező lépésünkkel egyúttal nagy szolgálatot teszünk a rokkant ügy országos rendezésének is.

13.

Adakozzunk a Vörcs Kereszt Egylet nagykárolyi fiókjának.

]

A iegfiatalabb huszárok.

— Egyik 13 éves, a másik 16. —

Az 1. honvéd gyalogezred népligeii laktanyájában akadt dolgom. Déli tizenkét óra volt. A legénység nagy része már a csajkát törülgette, ami azt jelentette, hogy túl vannak az ebéden. A kondéroknak már csak az alján lötyögött a gulyáslé, azt méregették ki az elkésett katonáknak a szakácsok. A sok csukaszürke között, mintha elfakult búzavirágok sorába friss pipacs tévedt volna, két piros nadrág és két piros sapka viritott. Az ebédosztás végén két huszár tartotta oda a csajkáját a szakács kanala alá. Micsoda miniatűr huszárok ezek — gondoltam — s közelebb kerülve, láttam, hogy két gyerek áll ott huszáruniformisban. Az egyiknek, a barnának, mintha már kikéredzett volna a bajusza, a másik azonban

még egészen tejképii, szőke fiú volt. Megszólítom őket:

— Hát ti miért jártok huszár ruhában ?

— Hát bogy járjunk, amikor huszárok vagyunk — felelte a kisebbik.

— Huszárok ?

— Azok bizony. Az első huszárezredben. A Feri az már csatában is volt, de nem mint huszár, hanem mint tüzér.

Úgy láttam, a dolog egészen komoly. Ha pedig komoly, hát majd meginterjúvolom a huszárokat. A kisebbiken kezdtem.

Elmondta, hogy Szemotán Nándor a neve, 1902. január 11-én — tehát tizenhárom év előtt — született Esztergomban, ahonnan szüleivel Pestre került a Hüvösvölgybe. Az apja, aki az Első Magyar Csavargyárban hivatalnok, 40 éves korában önként a harctérre vonult, első osztályú ezüst vitézségi érmet is kapott és megsebesült.

— Ha ö elment — mondta a fiú — elhatároztam, hogy én is a kedves papám után megyek. Kijártam, hat elemii, ez nekem elég, most már huszár leszek. Jelentkeztem és a Ferencz József laktanyában — felvettek.

— Hogy mertél ilyen nagy dologra vállalkozni ?

— Mert bátor vagyok!

— És tudsz lovagolni ?

— Mikor huszár lettem, még nem tudtam, de most már jól tudok.

— Aztán tetszik ez az élet?

— Nagyon tetszik. Mindenki úgy hív, hogy kis huszár. Ha nagy leszek is az maradok, örökre huszár leszek.

— Csatába el mernél menni?

— Nem hogy mernék, hanem megyek is. Hétfőn indulok a többiekkel.

Most a nagyobbik kis huszárhoz fordultam.

Legtökéletesebb arctisztító- és szépitő-szerek a világhírű KR!EGNER-fél^\

AKÁCIA AKÁCIA AKÁCIA

arckrémé, tégelye 2 kor. szappan, darabja 1‘20 kor. pouder, doboza T20 kor.

Kaphatók az összes gyógyszertárakban és drogériákban. Postán küldi az egyedüli készítő: Kriegner-gyógyszertár Budapest, Kálvin-