Szatmármegyei Hírmondó, 1915 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1915-01-17 / 3. szám
Nagykároly, 1915. január 17. Vasárnap. 111. évfolyam. — 3. szám. Szatmárm A „VARMEGYE“ Közigazgatási, társadalmi és közgazdasági hetilap. SZATMÁR VÁRMEGYE JEGYZŐEGYESÜLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét érdeklő közlemények felelős jg* szerkesztő címére — Érendréd — küldendők. ® Kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, SZÉCHENY1-UTCA 20. SZ. („KÖLCSEY-NYOMDA“ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG.) Felelős szerkesztő: NAGY ISTVÁN, a szatmármegyei jegyzői egyesület főjegyzője. Előfizetési árak: Egész évre — — - Félévre — — — - Nyilttér sora 40 fillér. — — — 8 korona. — — — 4 korona. Egyes szám 20 fillér. Kérjük a községeket és előfizetőinket, szíveskedjenek az előfizetési dijakat VERES SÁNDOR egyesületi pénztárosnak elküldeni. Az Elnökség. Győz az igazság! Ettől a háborútól, melyet most nemzetünk vív, áldást hozó győzelmet várunk. Nagyjaink, akik az ország belső és külső politikájának szekerét irányítják, erősen remélik, hogy számunkra ez a háború nem teremhet mást, csak olyan győzelmet, mely a nemzet vér- és pénzáldozatát tartós béke áldásaival kárpótolja. Mi, akik a politikai eszmék forgatagán kívül állunk, s csupán a meglevő tényeknek és az egymást gyorsan követő eseményeknek vagyunk a szemlélői, hiszünk nagyjainknak. Bízva bízunk abban, amiben ők remélnek. Hadvezéreink okossága, érett előrelátása, tudása, fegyvereink ereje, katonáink harci kedve, — bizalmunkat erősíti, reményünk várát, építgeti. El kell jönnie a napnak, melyen seregeink győzelmesen hagyják el a csaták tereit, s azok a szerencsések, akiket a hadak bőszült szelleme megkímél, örömmel sietnek majd vissza békés családi tűzhelyeikre, hogy areorganizáció nagy munkájában, mely a háború lezajlása után a nemzet minden fiára vár, mint békés polgárok, ők is részt vegyenek. Bárcsak jönne is már az a nap! — Bár üdvözölhetnők hajnalhasadását. — De hát mikor jön? — Mikor virrad reánk? A közel jövőben-e, vagy későbben? Hetek, hónapok múltán ? A tavasz hozza-e meg, vagy a nyár is beieőszüi, amig kivárhatjuk és üdvözölhetjük azt a napot? — Nemzetünk és a nemzetek óhajtását. Mert ez az, — a nemzet és a mi igazainkért velünk együttharcoló nemzetek óhajtása, szive vágya. Jogos kívánság, mely ellen szó nem emelhető, Végtére is a nemzetek célja nem a torzsalkodás, nem az, hogy egymás vérére szomjazzanak, hanem hogy egymás jogainak tiszteletben tartásával tűzhelyeiken megférjenek és közös jólétüket zavartalanul munkálják. Ebben a háborában, illetőleg annak kitörése előtt épen az zavarta meg Európa nemzetei között az áldásos egyensúlyt, hogy egyik nemzet féktelen szenvedelme jogókat tiport. Előbb alattom- ban. De a lóláb alattomosságának durva takarója aló! is kilátszott. Később nyíltan, s olyan vakmerőén és Istent kisértő arcátlansággal, hogy a sértet jogrend reparációjára a kárt szenvedett félnek nem gondolnia lehetetlenség volt. Ez a reperáció folyik most. Sok vérbe, nagy áldozatokba kerül; — ez tagadhatatlan. Talán mi meg is elégeltük volna már; hiszen soha sem volt kenyerünk a bosszuállás; de ellenfelünk amelyhez nem emberbaráti hajlamokból, hanem kor.clesés okából egy másik nem zet és ennek érdektársai csatlakoztak, nem nyugodott bele a reparációba. Késhegyig, kimerülésig viszi a dolgot. Ko- nokságában zárva tartja a szemét s a szivét kővé merevíti, hogy ne lásson és ne érezzen. Ne lássa meg a maga bűnét, a visszaélések egész sorozatát, melyekkel ellenünk áskálódott s ne érezze meg azt a veszélyt, hogy konokságában sirt ás önmagának. Ezért tart még a háború. Az a végeláthatatlan viaskodás, mely ide s tova fél éve nyövi idegeinket, fogyasztja vérünket s oltja el sok fiatal fáklyáját a nemzet életének. Nem rajtunk múlik, hogy vége szakadjon. Nem a nemzeten. Nem is a magyar politika vezetőin. Sem a velünk együttharcoló szövetségeseken. Azokon fordul meg ez a kérdés, akik nyers erejükben bizakodnak. Egyébben úgy sem bizakodhatnak. A jog es igazság részünkön van. Velünk együtt harcol s velünk együtt győzni fog!! j Adakozzunk a Vör':s Kereszt Egvlet nagy károlyi fiókjának. Iá h őrtüzeim ét. Girbe-gurba Szerbiába Masíroz a magyar vitéz, Magyar baka. Ködös sziklák Cseppet, szikrát Sem rettentik, kitartásra Sőt buzdítják. II. Muszkaország katonája, kozákja, A fél világ emlegette csodálva; Puszták fia, vitéz harcos, vakmerő, Pusztít, rombol, mint az orkán, merre jö. Muszkaország katonája, kozákja! Egész világ megemleget továbbra; Megemleget, hogy a „veres ördög11-öt, Magyar huszárt messziről elkerülöd. ni. Édesanyám, özvegy édesanyám, Vígan éljen kigyelmed a tanyán! Hamarjába hazamegyünk innen, Aratjuk az ellenséget frissen. Ha pedig a csillagokba Írva Az lenne, hogy itt menjek a sírba: Ne sirasson édesanyám, szentem! Hazáméit ezt is szívesen teszem. IV. Hejh tüzérek, tüzérek, Dörögjön az ágyú! Rohamra kívánkozunk, Nincs mi köztünk sem gyatra, Sem ijedős bárgyú. Szuronyt szegezz! — Előre!!! Ezt értem; nem félek Csaba vezér felettünk Őrködik a Te jutón, Gyönyörű tüzérek! Károlyi Tóth Lajos. J. zr±t ítélete. anya Édes anyám! csakhogy végre Felszáradt a könnyed. És beláttad, nem érdemlik Te nagy szereteted. Mostohának néznek Téged, Hii gyermekid nem lehetnek Vásott, gonosz lelkek! Itt születtek, Te dajkáltad, Te nevelted őket. És ezért ők garmadával Dobták rád a követ. Szelíd lelked békén tűrte, Reméltéi egy jobb jövőbe, De csalódott szived! Betelt végre csordultáig. A keserű pohár. Édes anyai türelmed Végképp elhagyott már. Nem volt elég a lázitás! Ellened az áskálódás : Gyilkosokkal jött a bűnpártolás. Érc lett végre hü anyai szived És kimondtad a végítéletet. Bár jól tudom: szobor arcod Fájó szivet takar. Megtagadtad mindazokat, Ki szívben nem magyar, Mert ellenség, aki Neked, Hazám! — rosszat akar! Telegdi Nagy Erssénet.
