Szatmármegyei Hírmondó, 1915 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1915-02-07 / 6. szám
Nagykároly, 1915. február 7. Vasárnap. 111. évfolyam. — 6. szám. A „VÁRMEGYE“ Szatmármegyei Hírmondó Közigazgatási, társadalmi és közgazdasági hetilap. = SZATMÁR VÁRMEGYE JEGYZŐEGYESÜLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. = A lap szellemi részét érdeklő közlemények felelős szerkesztő címére — Érendréd — küldendők, -sg Kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, SZÉCHENY1-UTCA 20. SZ. („KÖLCSEY-NYOMDA“ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG.) Felelős szerkesztő: NAGY ISTVÁN, a szatmármegyei jegyzői egyesület főjegyzője. Előfizetési árak: Egész évre — — - Félévre — — — - Nyilttér sora 40 fillér. — — — 8 korona. — — — 4 korona. Egyes szám 20 fillér. A hadbavonult katonák családjainak állami segélyezéséről. Irta: Rácz Dezső körjegyző. Nemcsak a tájékozatlan közönség, hanem a napi sajtó részéről is a leg- szenvedelmesebb hangú támadások érik a jegyzői kart az államsegélyek kiosztása körüli ténykedésökért. Megszámlálhatatlan panasz és minden formájú zaklatás, rágalmazás, gyanúsítás és szitok egész tömegét vagyunk ma kénytelenek elszenvedni akkor, amikor a hadi állapot már hónapok óta elviselhetetlen terhet és munkát rak vál- lainkra és mi azt megfogyatkozott munkaerővel és a végsőkig feszített energiával igyekszünk a köz és haza érdekében teljesíteni. Ilyen körülmények között kétszeresen, fájdalmasan esik, hogy a közlemény bennünket tesz felelőssé azért, amiért az államsegélyt nem mindenkinek és nem oly mértékben folyósítjuk, amint azt óhajtanák. Minden hadbavonult családja meg lehet arról győződve, hogy a jegyzői kar átérzi helyzetüket. Nem sajnálja azt a rengeteg munkát, a melyet a segélyek kezelése okoz, és szívesen adna segélyt mindenkinek, hogyha a segélyezés határát a vonatkozó '.örvény nem korlátozná. á csók. Irta: K. L. Haclaurin. — Ha egy leány az arcunkba vág, akkor egy férfi csak két dolgot tehet — szólott Hyde Dan mély hangján. — És pedig? — kérdezte Blakely. ' — Párbajra hívja a bátyját — vagy megcsókolja a leányt. — És te melyiket választottad? — kérdezte Blakely, aki tudta, hogy ennek az általános kijelentésnek valami személyes tapasztalatokon fölépült eredete van. — Nos, átkozottul nehéz választani egy kardvágás és egy csók között, különösen, ha a leány csinos. De abban az időben még meggondolatlan voltam — és ez a sebhely mutatja választásomat. — Ezzel végighuzta a hüvelykujját egy keskeny, hosszú, fehér mélyedésen, mely napbarnított arcán húzódott végig. — A bátyja tehát jó vívó volt? — szólt Blakely nevetve. — Nem, — felelte Dán — neki voltak éles körmei. Mélyen bevágódtak az arcomba és úgy tudott velük karmolni, mint egy vadmacska. — Halljuk a mesét, öreg barátom . . . A két férfi Dán farm-házában, a kandalló tüze mellett ült. A lámpa nem égett, csak a hasábok pattogtak, muzsikáltak, a lángnyelvek fel-felszökkentek a magasba és biborfénynyel vonták be a szobát. Az 1882. évi XI. t.-c. és ennek végrehajtása tárgyában kiadott 100.000 —1914. P. M. Utasítás 2-ik aszerint az abban felsorolt családtagoknak, de csak abban az esetben van igényük az államsegélyre, 1. ha semmiféle állandó ellátásban nem részesülnek, 2. ha magukat vagyonuk jövedelméből fentartani nem képesek, 3. ha önálló más keresetük nincsen, mindegyiknek azonban csak akkor, ha őket addig is a bevonult tartotta saját keresetéből. Ez az általános keret a melyben az elöljárónak a segélyezési javaslatoknál mozogni kell. Az első pillanatban nagyon könnyűnek látszik kiválasztani a kategóriákat, amelyeket a keretbe illeszteni lehet, az életben azonban a törvény definitiója csődöt mond, és az elöljáró lelkiismeretére van bizva annak megállapítása, hogy az illető család jogosuit-e államsegélyre vagy nem. Itt a nyilvánosság előtt magállapitom és be is bizonyítom, hogy az államsegélyek javaslatánál, a közönség javára messze tuimentünk azokon a határokon amelyeken belül ennek a segélyezési akciónak mozogni kellett. Egyedül voltak. Dán szelíd pillantásu, csöndes hangú felesége már jó ideje búcsút vett tőlük. Aludni vitte a kis Dánt és maga is pihenni tért. Tudta, hogy két baratnak, tizenöt évi távoliét után igen sok közölni valója van egymással. — A férfiak barátsága különös dolog, — szólott lágy hangján, — az asszonyokban ez nincsen meg, de viszont nekik kis Dánjaik vannak, — folytatta és halk, búgó kacagással ölébe kapta a fiát és kiment a szobából. — Gyönyörű asszony a feleséged, Dán, és olyan a hangja, mint a muzsika. Szerencsés fickó vagy ! — Köszönöm, — mondotta a másik nyugodt hangon. Néhány pillanatig csöndben ültek. Olyan mély és igaz volt a barátságuk, hogy most, amikor a hosszú távoliét után újra találkoztak : a régi bizalom ült közöttük. Blakely lassanként elmondotta a tizenöt év küzdelmeit, tüneményes sikereit, házasságát. Azután a könnyű, a termékeny éveket, amig a betegség le nem terhelte és az orvos erre a vidékre pihenni nem küldte. — így kerültem hozzád, — mondotta. — Már igen rég akartalak felkeresni, olyan jó itt, a szabad ég alatt és melletted, öreg pajtás. Na, te igazán egy nappal sem öregedtél meg a tizenöt év alatt — én pedig! Nézz reám, a hajam majd mind fehér. — Hja, fiacskám, ez a sikerek ára. Én is Napi 2 korona és ezenfelüli segélyeket hoztunk javaslatba a családok legnagyobb részénél akkor, mikor a családfő annak felét sem kereste meg. Beismerem hogy ebben hibáztunk. Hibás azonban a törvény is abban a tekintetben, hogy a segélyre való igény megállapítását nem egy külön független bizottságra, hanem az előijárókre bízta, akik a dolog természeténél fogva nem képesek magukat a helyi hatóság alól emancipálni. Ez a függő viszony azonban eddig is a segélyezettek javára érvényesült. De lássuk tovább az akciót törvényes vonatkozásban. Azt a körülményt, hogy valaki részesül-e állandó ellátásban, vagy magát önálló más keresetéből fentartani képes-e, normális időben is nagyon nehéz megállapítani. Ma azonban egyszerűen lehetetlenség. A közös háztartásokat az államsegély megszerzése szempontjából feloszlatták, elvált a gyermek szülejétől, a szülő gyermekétől. A ki a mozgósítás előtt önállóan tartotta el magát, kilép a szolgálatából, megszünteti foglalkozását, hogy ily módolgoztam — felelt mosolyogva — de a feleségem és fiam megőrizték a fiatalságomat. — Mióta vagy házas? — Tíz éve. Danny hat éves. Volt egy kis leányunk is, de elvesztettük. Most kilenc éves lenne . . . gondold el . . . néha nem tudom megérteni . . . Arca eikomolyodott és szomorúan nézett maga elé. — De van egy fiad, egy pompás kis fiad, egészen az anyjáé a szeme. — Igen, — mondotta Dán mosol} ogva — reá hasonlít. Örülök, hogy nem én rám. Blakely elmosolyodott. — Senki sem tartott Adonisnak. Mégis, lehetett . . . — Ezen már egy csomó ember csodálkozott, különösen pedig én. De tudhatod, Blakely, az asszonyi lélek kiismerhetetlen . . . Újra csönd támadt. A tűz már lelohadt, Dán újabb hasábokat dobott rá, majd a dohányzacskóért nyúlt és mindketten újra megtöltötték pipáikat. Szó nélkül fújták a füstöt, majd Dán elgondolkozva ismételte: — Bizony, ha egy leány arcunkba vág, akkor egy férfi csak két dolgot tehet . . . Blakely újra megkérte, mit jelentsen ez? Erre azután Dán elmondotta Maridetta és a csók történetét. Még akkor volt ez, mikor Mexikóban marhával kereskedett. — Magas, gyönyörű teremtés volt, egy angol apának és mexikói anyának leánya. Amikor az öregek elköltöztek, a leány maga vette
