Szatmármegyei Hírmondó, 1915 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1915-09-05 / 36. szám
2-ik oldal. SZATMÁRMEQYEl HÍRMONDÓ. 36-ik szám. égpereméről a hadak útjáról Csaba vezér alatt eltávozott székely magyar hősök. Az a ragyogó kép, mit csak a magyar fej.hét ki, ie keilett, hogy kösse a lelkeket és a Lajtán tűi a nagy császár- város és társországok be kell hogy lássák azt a fényt és pompát, mely a magyaroknál nem csak a külsőségekben nyilvánul meg, hanem a lelkekben is. A világháború forgatagában megmutatták Hunor Rhabonbánjai, Magyar magyarjai, hogy mily meleg érzelemmel tudnak érezni, miiy hős odaadó tud lenni e nép azért, ha tudja kit és mit kell megmenteni. Vitám et sanquinemet kiáltott a magyar nép 1914. aug. 1-én a király szavára s büszkén, önérzettel változtatta át lelkesítő dalát „Ha még egyszer azt üzeni, Huncut, aki nem fog jönni. “ És ment Is a magyar, remegett a föld lábai alatt s győzött mindenütt Attila I és Árpád lelke. Kálomista vagyok s egyházunk es- j küjét idézem, hogy: „Én hiszem és vallom“ — magyar! hazánk megújhodását. Hiszem és vallom hogy királyunk a magyar népet, ezt az erők kutforrását szerető keblére emeii, naggyá, gazdaggá fejleszti- s ős Budavára a magyarok királyát állandó lakójául fogja láthatni. Én hiszem és vallom, hogy a félezer éves bécsi felvonulás mostani fordulója meghozza az igaz egyetértést esi nem tekintjük egymást többé mostoha] testvéreknek, hanem szivbeii édes testvéreknek. Én hiszem és vaiiom, hogy a magyar háromszinii lobogó nem lesz oda át gyűlölt és széles e világon a fekete- sárga mellett leng és a „Gotterhalte“ után a „Rákócy“ és „Ha még egyszer óta bolyong gazdátlanul, közeledik. Nem fogadják örvendezve, hanem kavicsokkal kergetik el. Egész csomó fogoly a fa alatt gubbaszko- dik előttem, mint erdei fa alatt az állatok. Egyikük halkan dudol, 'hárman félénken összesúgnak, mintha szökési tervet beszélnének meg. Egyik távolabb ült, — ez tiszt. Hátat fordít nekem, de érzi pillantásomat, megfordul és nézem halovány arcát; szemében oly nagy gyász ül, aminőt életemben nem láttam. Látom a legkisebbet, legmagányosabbat magam körűi. De a nap, madárcsicsergés, a kék ég fehér romok fölött, szóval: a tavasz oly erősen túltesz hatásban minden emberi fölött, hogy a tér és az üldögélő foglyok csak csillogó álomképnek tűnnek fel előttem. Érzem : mindnyájan álmodnak, a foglyok, a német katonák. Elfelejtették, hogy háború van, világháború, hogy innen félórányira szüntelenül dörögnek az ágyuk. Érzik a napot, hallják a madarakat és ez is álommá változik. Érzik a vérükbe átszivódó tavaszt és egy pillanatig oly boldogok tőle, mint egykoron. Múlnak a percek. A német tiszt visszatér és odalép a franciához. Ez feláll és elébe mén amannak. Köszöntik egymást. Bár sok a szőke francia és sok a feketehaju német, de itt a német olyan szőke, — a francia olyan fekete, hogy szimbólumként hat. Beszélgetnek egymással. A német nem mutat győzelemittassáazt üzeni“ fog felzengeni a testvérnép ajkáról s tilinkójáról, mert ezekhez századoknak vérével és munkájával, da no- kok lantjával és próféták tanításaival megdöbbenthetetlen jogokat szereztünk. Éljünk azért mindenekben a jelen valóvá vált és immár testet öltött e jelmondatban : „Unitis viribus“ Lapzártakor kaptuk az alábbi sürgönyt : Érendréd., szept. 4. Szatmármegyei Hírmondó Nagykároly. Szabó Dezső csanálosi körjegyzőt a kiályi ítélőtábla — gyönyörű indokolással — a terhére rótt sikkasztás vádja alól felmentette. Örömmel vesszük tudomásul. Meghurcoltatásáért szolgáljon bő elégtételt bebizonyított ártatlansága. Szerkesztő. got, ellenben örvendetes biztonság nyilatkozik meg benne, amit nem rejt el, nem rejthet el. Magatartásból, mindert mozdulatából ez a biztonság pattan ki, mig a francia mozdulat- lanál áll. Rövid vezényszó hangzik, mely váratlanul nem a német tiszttől származik, hanem a franciától. Az összes foglyok felugranak. Én, mintha hozzájuk tartoznék, mintegy álomban, szintén feállok. Az egyik fogolycsapat, mely anélkül, hogy észrevettem volna, a templom oldalfalánál ült és most előre jött, körülfog engem — ők is, én is meglepetten nézzük egymást. Most aztán mintha csakugyan hozzájuk tartoznék, mosolygunk egymásra, látom a fekete szakálluk mögött a fehér fogakat és a szemek csillogását. Majd elhaladnak mellettem a tér felé a többiekhez, szakaszokba osz- tozódnak és bajonetektől vannak körülvéve. Ha előbb fáradtan üldögéltek a házfalak mentén és semminő mozdulattal nem jelezték, hogy foglyok, úgy most ijedten és hirtelen felizgatott kedéllyel néztem a közeli nevető szemekbe. Azért voltam megijedve, mert ezek a szemek nevettek. Tág szemek voltak és mélyen beesve az ifjú arcokba; olyan szemek, amelyek még egy óra előtt oly irtózatos rémületet láttak. amelyet a jövő soha le nem törül róluk. Katonás lépésben vonult el a csapat. Nem lassan, vontatva. Hanem oly lépésben, aminővel a német katona masíroz haza szolgálat Vörös Kereszt-ünnepély Csanaioson. Vidékünk kulturális életének kimagasló eseményét képezi az az előadás, mely Csanálo- son augusztus hó 29-én, vasárnap d. u. oly szép sikerrel lefolyt. Egy haladni akaró s a haladáshoz szükséges anyagi és erkölcsi erők bőséges birtokában levő község teljesítő képességének újabb bizonyítéka volt ez az előadás. Az ünnepély sikere érdekében Rónay István plébános és Brandt Dezső községi jegyző karöltve fáradoztak. Örömmel tapasztaljuk, hogy ott, ahol ily békés egytittmunkálkodás hónapokkal ezelőtt elképzelhető sem volt, most az egyházi és közigazgatási vezetőség együttes munkája ily szép eredményekre vezetett. Elismerés illeti Madarassy István főszolgabírót, hogy a közigazgatási válságot úgy oldotta meg, .hogy olyan embert állított a község élére, aki az összhangot keresi úgy az egyházzal, mint az egész lakossággal. A szépsikerü ünnepélyre városunkból is többen kiutaztak. Ott láttuk Péchy István vm. főjegyzőt, a helyi Vörös Kereszt elnökét dr. Vetzák Ede ügyvéd, Vörös Kereszt-Egylet alei- nökét és családját, Madarassy István főszolgabírót, Schönflug László vm. aljegyzőt, Serly Jenő jbirót, dr. Vetzák Sándor ügyvédet, Hahn János gyógyszerészt, Kleiner Dezső gyógyszerészt, Matuska István gazd. isk. igazgatót és családját és a közönség soraiban még többeket. Sokan átmentek Fényről is. Az ünnepély műsora az óvoda udvarán felállított virágos színpadon folyt le. Lini Janos theologus vezetésével a „csanálosi vegyeskar“ (csupa intelligens tanuló ifjúság) precíz kidolgozásban énekelte el a Himnuszt, mely után Volsitz Bella IV. polg. isk. tanuló bájos köz- ve! Hűséggel előadott prologja következett. Rónay István plébános nagy hatás mellett tartalmas, szép megnyitó beszédet mondott. A nagyszerű megnyitó beszéd után Czier Emma tanítónő szépen kidolgozott sza alata következett. Utána Sarkady Sándor nagykárolyi polg. i-k. tanár tartott tanulságos felolvasást, melyben a világháború okait, erkölcsi és nemzetnevelői következményeit ismertette nagy figyelem mellett. Vitek Karcsi és Lacz'i egy hegedű-duettet játszottak el korukhoz képest igen fejlett technikával. A közönség tetszésének engedve a nagyobbik, Vitek Karcsi, egy szóló darabol is lejátszott, melyben nem mindennapi képességiknek adta tanujelét. után. Elöl magányosan a fogoly tiszt. Lehúzott vállal, anélkül, hogy egyszer is megfordulna. Mögötte sok száraz emberke, ősz szakállal. De fiatal, karcsú legények is. A sántákat támogatják a többiek. Anyóka lép ki egy házból. Macska kiséri. Mint ahogy mindenütt az összelövöldözött falvakban, ahol már patkányok nincsenek, öreg anyóka vagy apóka szokott a házak egyikéből kilépni, mert nem tud attól megválni, még ha romokban is hever. És mindig macska futkos anyóka vagy apóka nyomában. A foglyok ránéznek anyókára; de ő ügyet sem vet rájuk. Egyenesen halad célja felé, egy másik házromhoz, amely épp oly üres, mint a többiek és igazán nem érthető, mi keresnivalója van ott. Az utolsó fogolysor is eltűnik az utcakereszteződésnél. A tér üres. Úgy érzem, mintha most a madaraknak el kellene hallgatniok, a napnak ie kellene szállnia. De a madarak tovább zajonganak a fa ágazatában. A nap éget. Egyedül állok itt és fagyoskodom. Adakozzunk a Vörös Kereszt Egylet nagykárolyi fiókjának.
