Szatmármegyei Hírmondó, 1914 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1914-02-08 / 6. szám
6. szám. SZATMÁRMEGYEI HÍRMONDÓ 3-ik oldal. A községi alkalmazottak betegség esetére való biztosításának kérdéséhez.*) Nem értek egyet a Szatmár- megyei Hírmondó f. évi 4. számában fenti tárgyban Bodoky István körjegyző ur által Írtakkal, nem pedig az alábbiaknál fogva: Az 1907. évi XIX. t.-c. 10. §-a azon községi stb. alkalmazottakra nézve mondja ki a biztosítási kötelezettség alóli mentességet, amely községi alkalmazottakra nézve »az érvényben álló szolgálati rendtartások szerint betegség esetében illetményeik részükre a betegség kezdetétől számítva legalább 20 héten át kijárnak«. Tehát ciz ezeknél érvényben álló szolgálati rendtartások szerint.« Már pedig azt nem lehet elvitatni, hogy ma a községnek törvőnyhatóságilag jóváhagyott szervezési szabályrendelete az a szolgálati rendtartás, amely érvényben áll és amely az alkalmazottak minden jogviszonyát szabályozza. A kir. Curia 71/1910. sz. Ítélete nem elvi jelentőségű határozat, csupán konkrét esetre vonatkozik, tehát mindig és mindenütt nem alkalmazható. A törvényhozás teljes tudatában volt annak, hogy a községek alkalmazottainak szolgálati rendtartása, — mondhatnék szentirása, — csak a törvény hatóságilag jóváhagyott szabályrendelet és talán éppen ebben a tudatban szól a fenthivatolt törvényszakasz az »ezeknél érvényben álló szolgálati rendtartásról«, arról a jogforrásról, hol az alkalmazottak jogai és kötelességei taxatíve felsorolva vannak. Egyáltalában nem felesleges tehát a szabályrendeleteknek Alispán ur 19556/1913. sz. körrendeletében körülírtak szerint való mó*) Közöljük e cikket, mert az elvi vitának tág teret nyújtunk, bár a magunk részéről BODOKY ISTVÁN cikkével értünk egyet. Szerk. /" dositása, mert tudok praecedenst, hogy a munkásbiztositó pénztár igenis respektálta az ily irányban intézkedő szabályrendeletet. (Bár ez nem a mi megyénkben történt; itt talán még nincsen ilyen jóváhagyott szabályrendelet.) Meg aztán nem is jár az a szabályrendelet módosítás olyan horribilis munkával. Ha az összes ráfordított munkát egyfolytában végezhetnék el, az egész munkát vígan megcsinálnánk 2V2—3 óra alatt. Már pedig ennyi munkát nem szabad sajnálnunk akkor, midőn községeink vitális érdekeiről van szó. Szociális és humánus érzésünk pedig a szab. rend. módosításnak éppen úgy fog örülni, mintha a községek — bizony nagy áldozatszámba vehető nem filléreket, hanem sok koronákat — fizetnek a biztositó pénztárnak. Az alkalmazott betegség esetén éppen úgy szerezhet gyógyulást a község zsebére direkte, amint azt látszólag a pénztár, de — bár indirekte megint csak a község zsebére tenné. A különbség csupán az, hogy szabályrendelet módosítás esetén a község nagyon sokat megtakarít, már pedig ez is örömteli érzés. Ne késlekedjünk tehát, módosítsuk a szabályrendeleteket; minden elmulasztott hét sok feleslegesen kiadott koronát von el a községek amúgy is igen sok oldalról igénybe vett háztartásától. Remetemező, 1914. január 30. RÓTH SAMU, aljegyző. 1914. évi fő sorozások ideje. A megyei központ és katonai kerületi parancsnokságok által egyetértőleg szerkesztett sorozási tervezeteket a honvédelmi miniszter a hadügyminisztérium hozzájárulása után jóváhagyta. Eszerint a vármegyében két sorozó bizottság fog működni a következőképpen : l-ső sorozó bizottság : Csengeri járás. Sorozási székhely: Csenger. Működése Március 2—5-ig. Elnök: Madarassy Gyula, polg. orvos: Kápolnay Kálmán dr. __________ Má tészalkai járás. Sorozási székhely: Mátészalka. Működése: 7—14-ig. Elnök: Ilosvay Aladár, orvos: Csató Sándor dr. Szinérváraljai járás. Sorozási székhely: Szinérvár- alja. Működése: Április 5—14-ig. Elnök: Ilosvay Aladár, polgári orvos : Bajnócy Géza dr. Avasi járás. Sorozási székhely: Szinérvár- alja. Működése: Április 15 —17-ig. Elnök: Tóth Mór, polgári orvos : Klein Samu dr. Felsőbánya város. Sorozási székhely: Felsőbánya. Működése: Április 19—20-ig. Elnök Torday Imre, polg. orvos: Csausz Károly dr. Nagybánya város. Működése: április 22—23-ig. Elnök: Torday Imre, polg. orvos: Hercinger Ferenc dr. Nagybányai járás. Sorozási székhely: Nagybánya Működése: Április 24—29-ig. Elnök: Torday Imre, orvos Gondos Mór dr. A ll-ik sorozó bizottság: Szatmári járás. Sorozási székhely; Szatmár- Németi. Működése: Március 13 -18. Elnök: Péchy István, polg. orvos: dr. Schönpflug Béla. Nagysomkuti járás. Sorozási székhely : Nagysom- kut. Működése: Március 23—27-ig. Elnök : Péchy István, polg. orvos : Olsavszky Viktor dr. Erdödi járás : Sorozási székhely : Erdőd. Működése: Március 29—31. és Április 1—2-ig. Elnök: Nagy Sándor, orvos: Csuka Mihály dr. Nagykároly város. Működése: Április 9—15-ig. Elnök : Madarassy Gyula, orvos : Schönpflug Béla dr. Nagykárolyi járás. Sorozási székhely: Nkároly. Működése: Április 16—22-ig. Elnök: N. Szabó Antal, orvos : Schönpflug Béla dr. Fehérgyarmati járás. Sorozási székhelyi Fehérgyarmat. Működése: Április 24—29-ig. Elnök: Jékey László, orvos: dr. Schönpflug Béla. Arra való tekintettel, hogy az alkalmas anyag kiválasztása kellő gonddal mehessen végbe, az előző évekhez képest 1. sőt 2 nappal is több lett megállapítva. NAGYM AD ARASZON kitűnő talajú 106 hold szántó föld ELŐNYÖSEN BÉRBE KIADÓ. Kertészetre is kiválóan alkalmas. Vagy pedig örök áron megvehető, "^jjj I Bővebb felvilágosítást ad SCHVARGZ RNE NYIRBAKTA. A feljelentés Írásban, vagy szóban terjeszthető elő. A. panaszt felvenni s azonnal illetékes helyre juttatni a községi elöljáróságok, csendőrőrsök, járás- bíróságok és ügyészségek is kötelezve vannak.