Szatmármegyei Hírmondó, 1914 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1914-08-30 / 35. szám
Nagykároly, 1914. augusztus 30. Vasárnap. 11. évfolyam. — 35. szám. A „VÁRMEGYE“ Közigazgatási, társadalmi és közgazdasági hetilap. SZATMÁR VÁRMEGYE JEGYZŐEGYESÜLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét érdeklő közlemények felelős szerkesztő címére — Érendréd — küldendők, •© Kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, SZÉCHENY1-UTCA 20. SZ. („KÖLCSEY-NYOMDA“ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG.) Felelős szerkesztő: NAGY ISTVÁN, a szatmármegyei jegyzői egyesület főjegyzője. Előfizetési árak: Egész évre — — - Félévre — — — - Nyilttér sora 40 fillér. — — — 8 korona. — — — 4 korona Egyes szám 20 fillér. Sudomásui! Minthogy nyomdánk személyzete nagy részt hadi szolgálattételre bevonult, — lapunk csak két oldal terjedelemben jelenhetik meg. Heten vannak, mint a gonoszok, Az emberek között elterjedt szállóige többszörösen megtörtént tényekből fakad ilyen szálló-ige is, hogy „heten vannak, mint a gonoszak“. Európa, talán mondhatni az egész föld népének áldásos békéje ellen „egy pokoli lelkek gonosz fúriái által szőtt szövetség alakult, melynek tagja a muszka, francia, angol. A gyilkolásra berendezett szövetség boszorkány tanyája Szentpétervár, sátáni feje egy gyámoltalan, reszketeg lény — a cár, ki — mint minden gonosz, — félénk, mint a gyámoltalan vad. Ez az emberi roncs nem elégedett meg, hogy képes volt a világ két legműveltebbnek tartott államát megbabonázni, gonosszá, ruttá, gyűlöletessé tenni, hanem betöltötte az utált szállóigét is: „heten vannak, mint a gonoszok“ : muszka, francia, angol, belga, szerb, kecskepásztor és japán. Szép kis társaság! Ölelkezik a sötét a világossággal, a kereskedő világ a rablókkal. Te francia, ki a szellem világosságának lobogóját lobogtattad az emberiségnek, hova sülyedtél? Nem látod Bonaparte vére miként fajúi? Nem látod a bosszús egeknek ostorait nyomorult hazádon ? Anglia, kit mindég az okos számítás, a mérleg súlyának tudatos beállítása jellemzett, aki a tárgyi élet mezején szövétneket hordtál az emberiség előtt, te is a gonoszok, a gyilkosok, az emberevők közé álltái? Igen, oda. Ott a helyed nyomorult, hogy nyomorulttá légy az egész aljas gazok társaságával. Tagadom, hogy az voltál eddig, a minek látszottál! Nem az emberek javára, de minden szabadszellem elfojtására törtél. Átok, fekély vagy az emberiség testén, kit a gyalázatos irigység jellemez, ki mindég azt kutattad, azt kerested, hogy a fejlődő életet megtörd, a népeket egymással össze veszítsd s amellett te ne vérezz, de vérezzenek mások a te undort keltő irigységed, a te piszkos önhasznod, a te becsvágyadért. Azonban vigyázz! Ütött az óra, minden irigy, önző, gonosznak pusztulni kell, mert: „Lente grado ad vindictám, suám procédit diviná ira, tárditátemque suplicii gravitáte compensát.“ Vigyázz! — a bálvány ledől! A rettegett világhatalmad hire mint buborék pukkan szét. Heten vagytok ti gonoszok, mi csak hárman: német, osztrák és magyar s ez a három átgázol rajtatok, mint orkán az ut porán s eloszlat, mint világosság a sötétet, kialszik mécsetek, megszűnik világotok, mert három a magyar igazság s mi ennyien vagyunk. Európa térképét pedig megrajzolja majd Vilmos császár birodalmi kancellárja, Ferencz József osztrák és Tisza Pista magyar minisztere. N. I. DSZKAY BÁLINT I 1857—1914. Az országos jegyzői egyesületnek elnöke 1914. augusztus 25-én befejezte az életpályafutások egyik legszebbikét. Meghalt a jegyzők elnöke. Toliam gyengének érzem az ő hervad- hatlan érdemeit ecsetelni, mert amit a jegyzői kar erkölcsi súlyban nyert, ami a jegyzői állásnak tekintélyt kölcsönzött, azt legnagyobbrészt Uszkay Bálint nagytudásának, fáradhatlan munkásságának s a sajtó terén kifejtett hasznos tevékenységének köszönhetjük. A jegyzők vezetőségének ezen első embere BeregmegyébenTiszakerecsenyben született 1857. év december 24-én. Iskolai tanulmányait Beregszászon és Szatmáron elvégezvén, 1878. február 16-án, tehát 21 éves korában a tövises jegyzői pályára lépett s szülőmegyéjében egész 1895. év végéig jegyzősködött, előbb mint macsolai, utóbb mint beregrákosi körjegyző. Velencze. Irta. Vidmann Viktor. Szombat este volt, amikor a lagúnák városának egyik csatornáján a canale grandén fekvő szállodám felé csónakáztam. A gondolám, mely Geotne szerint egyaránt emlékeztet bölcsőre és koposóra. A hét utolsó napján ami városainkban rendszerint tisztogatnak, hogy vasárnapra minden rendben legyen. Velence utcái azonban állandóan tiszták, a vizet fölösleges is volna söpörni. És csodás csönd van mindenfelé. Csak a kanyarodónál hallani a gondoliere öblös hangját, mellyel figvelmezteti a szemközt jövőt, a kit résre. Velence tehát egy olyan város, melynek egyáltalában nincsen utcai zaja. Lov kát nem lát az ember a városban, kivéve talán azt a szép bizánei lovat a Szt. Márkus tér homlokzatán, amely valaha arannyal volt átvonva. Kocsi sem zörög, a gondolák, mint árnyékok suhannak át az egyik utcából a másikba, Az embernek tehát első benyomása Velencéről az, hogy ez egy végtelenül melanchonikus város, És az ember szívesen átadja magát ennek a melancholiának. Az ember visszaálmodja magát a múltba és a gondolában ülve szinte fáztam attól a gondolattól hogy ebben a városban valaki egy modern beszélgetéssel megzavar. A palazze Barbirei, amelyben lakom, csodásán fekszik, a canale granden szemben a Santa Maria denta Saluta templomával. Mindössze néhány apró utcácskát kellett átvágnom hogy a Márkus-térre jussak. Ha az ember ugyanis a hotelek hátsó kijáróján akar az utcára jutni, akkor egy csomó apró utcácskába kerül, amelyeken át gyalogszerrel is eljut az ember a Márkus-térre. Az utcák melyek olyan keskenyek, hogy szétterjesztett karokkal az utca mindkét szélét elérheti az ember, telve vannak néppel. Ezek persze értik a módját, hogy mikép lehet gondola nélkül, hidakon át a város legtávolabb eső részébe is eljutni, de az idegen, aki nem ösmeri erre a járást minduntalan zsákutcába jut. A Márkus-térre minden nehézség nélkül eltudtam jutni, mert csak követnem kellett az emberáradot amely arrafelé tülekedett. Este volt, amikor a Márkus-tér felé siet a velencei nép, melynek minden szórakozása az esti séta. Csak a gazdagok ülnek be a kávéházba egy szorbet vagy kávé mellé, a szegényebb nép közül csak a tengerészek és hajómunkások keresik fel a korcsmákat. A többi csendben szinte önfeledten sétál fel és alá a téren. A Milánó és Rómában levő sétaterek a legszebbek, amiket Italia felmutathat, de egyik sem közelíti meg a Markus-teret, sem szépség sem nagyság dolgában. 30.000 sétáló fel és alá járhat ott anélkül, hogy tolongás támadna. Szépség és pompa tekintetében pedig nincsen a világon hozzá fogható tér. Itt még az ősi Velencét láthatja az idegen itt árkádos paloták alatt sétáltak valaha a Foscariak és Falierik; a tér nyugati részét pedig a világ egyik csodája, Szent Márkus bazilikája zárja le, amelynek csillogó, aranyozott homlokzata előtt cédrusfából készített három hatalmas árbóc emelkedik. Ezeken a rudakon valaha Cyprus, Kandia és Morca tartományok zászlói lengtek. Most ünnnepnapokon az egyesült itáliai trikolor hirdeti Olaszország egységét. Fordította: Sz.
