Szatmármegyei Hírmondó, 1914 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1914-05-03 / 18. szám
Nagykároly 1914. majus 3. II. évfolyam 18. szám. Közigazgatási, társadalmi és közgazdasági hetilap SZATMÁRVÁRMEGYE JEGYZŐEGYESÜLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részének érdeklő közlemények felelős szerkesztő címére ÉRENDRÉO küldendők. Kiadóhivatal: Nagykároly, Kaszinó-utca 10. szám. Felelős szerkesztő : NAGY ISTVÁN aszatmármegyei jegyzői egyesület főjegyzője Előfizetési ár : Egész évre — — Félévre — — — Nyilttór sora 40 fillér. — — 8 korona. — — 4 korona. Egyes szám 20 fillér Nagyon kellett. A kismajtényi bünpörben kimondotta a szatmárnémeti kir. Törvényszék az ítéletet. Másfél év a lázitást felszító papnak, fél év a lázadásban rőszt- vett eltévejedett nőpfiaknak. Egy visszhang kél a szivekben, az Ítélet kiváltotta megelégedés visszhangj a. Mindenigaz honpolgár, minden becsületes gondolkodású ember lelkét csömörlettel kell hogy el- töltse minden olyan fészkelődés, mely az államrend ellen nyilvánul meg. Egy állami élet épülete a kölcsönös szereteten, a törvények megtartásának pillérein nyugszig. A törvények elleni lázadás, a hatósági személyek, mint az állam képviselői elleni erőszak mindég korbácsolandó bűn volt; még inkább csúnyább cselekedet az, ha lelkivilágot képviselő egyének ellen nyilvánul meg, egyesek minden jogalapot nélkülöző, kizárólag félszeg egyéniségét előtérbe tolni akaró kitörése. A kismajtényi pap tett a faji gyűlölet kifolyása volt, ki hitét is megtagadta, hogy elvakult ádáz gyűlölettel rugdossa meg a magyart, hogy vadon habzó ajka titkokat szórjon azon földre, hol bölcsője ringott, mely neki kenyeret, éltető, üdítő, balzsamos levegőt ad s melynek hantja fedi be majdan koporsóját. A semmivel sem védhető tett elmélkedésre késztet, gondolatokat vált ki bennem. Miért volt e kirohanás ? Mi késztette a lelkészt, hogy hitét képviselő főpapot r'egtámadja? Semmi egyéb b, mint feltűnési vágy, csömörletes szereplési visz- ketegség. Egy régi irás akadt kezembe. Az az irás egy 48-as évekbőli útlevél, amely egy magyar nemesnek szóll, kinek engedély adatott arra, hogy megyéjéből más megyébe is utazhat. Tehát még a nemes embernek is útlevél kellett ezelőtt az ország horizontján is. S mi a tény ma? Az, hogy teljes egyéni szabadság, egyenlőség minden téren. A nemzetiségi ugyanazon elbánásban részesittetik, miben az államfen- tartó magyar. De hát az alvó oroszlánt, ha mélyen szendereg meg lehet rugdosni, de az ébredőnek érintőse zúz, tör és öl. A magyar oroszlánt rég csipkedik szendergésében a merész- kedők, de végre is megelégelte és ütésének erejét éreztette. Nagyon kellett. Kisgazdák védelme. Az az országos szerencsétlenség, mely a gazdaközönséget az állatelhuíl ásókkal, különösen a szarvasmarha nagy mérvű pusztulásával érte, ma már oly veszély, oly csapás, melylyel szemben, ha az intéző körök nem tesznek, úgy ezen gazdasági életre bazirozott ország fundamentoma inog meg. MÁS A VÁGYUNK . . . Mindegyik nap más a vágyunk Ez jő, az messzi száll, Nagy utjain pihenést mind Csak a szívben talál. Szivünk örül s boldogan nyit Mindegyiknek kaput, De ő vágyait szeretve Pihenni sose tud . . .-X Amerikából . . . A szép áprilisi este kicsalt a szabadba. A szőlőkertek felé vettem utamat. Lenyugodni készült, a nap vörös szemhéja épen az utolsókat pislantotta az őt takaró ködfátyolszerü felleg alól ; látszott, hogy nemsokára teljesen lehunyja szemét. Körülöttem rét terült el a7 ő kora tavaszi keresetlen szinpompá- jával. Felettem a pacsirta sírta esteli imáját. Lelkem tele volt édes, tavaszi hangulattal. Az a lágy, illattól terhes levegő, a tavasz szinpompájának látása, a pacsirta éneke, de meg a tavasz jelenlétének tudata oly kellemes, zsongitő hatással voltak rám, hogy a lelkem, amelyet előbb napi munka fáradt bla- zirtsága uralt, emelkedett, ünnepélyes hangulatba jutott. Úgy éreztem, mintha egy hatásos, magas szárnyalásu ünnepi szentbeszéd gondolatai gyülekeztek volna össze apránkint lelkemben, melyet elmondandó voltam. Annak dicsőítésére, aki e szép természetet és abban a legszebb tavaszt teremtette. De valahányszor ezen összegyűlt érzelmeknek gondolatokban kifejezést adni akartam, — gondolataim belefultak a tavasz mámoritó szépségének élvezetébe. így ültem egy árokparton merengve gondolatok nélkül, telve a tavasz eroti- kumával. Merengésemből közeli léptek topo- gása vert fel. — Adjon az Isten szerencsés jóestét ! — Üdvözöl egy galambősz aggastyán. — Adjon Isten kedves bátyám magának is! -- Viszonzám a szívélyes köszöntést. Emberem egyike volt azon magyar parasztoknak, kiknek külső megjelenése sok értelmiséget árul el, de meg egyébként is köszöntéséből bizalom, beszélni akarás volt kivehető, — elhatároztam, hogy emberemet kibeszéltetem. —Honnan s meddig kedves bátyám? — Bátorkodtam közeledni emberemhez. I — A városban volt egy kis dolgom uram. — Az időjárás, a terménykilátásra került a beszéd sora. Emberemben beszélgetésünk során sok talpraesettséget, széleskörű élettapasztalatot, de kirívó megtöröttséget észleltem. Körülöttem mindenütt a gyermekkorát élő csacsogó természet; lelkem telve volt beszédes, lágy tavaszi hangulattal ; örvendtem, hogy akadt valaki, ki alkalmat nyújt arra, hogy a bensőmben meggyülemlett érzelmeknek most már nem is gondolatokban, de szavakban alakot adjak s igy a túltengő tavaszi érzelmektől kissé megkönnyebbüljek. Mint mondám, az öreg e célra igen alkalmas médiumnak látszott. Ha a magyar embert meg akarod beszéltetni, akkor kezdjed vele a politikán ; én is erre a térre vittem beszélgetősünk fonalát. — No bácsikám, hát mit szól ahoz, ami az ország házában történik ? — Hagyja el uram, jobb arról nem is beszélni. Képmutatás, tessék-lássék az egész dolog, amit ott tesznek. De már nem fogják sokáig csinálni; higyje el uram, hogy amint áldott Ferenc József királyunk szemeit lehunyja, lesz itt olyan kalapácsverés, hogy negyven- nyolcban sem volt külömb; mert már
