Szatmármegyei Hírmondó, 1914 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1914-11-08 / 45. szám
Nagykároly, 1914. november 8. Vasárnap. II. évfolyam. — 45. szám. A „VÁRMEGYE“ Szatmármegyeí Közigazgatási, társadalmi és közgazdasági hetilap. SZATMÁR VÁRMEGYE JEGYZŐEGYESÜLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét érdeklő közlemények felelős szerkesztő címére — Érendréd — küldendők. 45 Kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, SZÉCHENYi-UTCA 20. SZ. („KÖLCSEY-NYOMDA“ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG.) La illah, i) álah! (n. i.) . . . hát megmozdultatok testvér?! Épen ideje. Európa rák fenéje régideje mardossa a Ti testeteket is. Ez a rákfene, ez az önző kigyó: Anglia. Anglia meg akar semmisíteni minden előhaladást. Végtelen irigy, önző, sivár lelkek hazája. Ez, ahol erőt, őserőt, ahol a lüktető élet energiáját látja, azt megsemmisíteni, az előre törekvésnek gátat vetni szennyes eleme. Kedves fajrokonunk! Törökök! kiket a vallás választ el, de az érzelem, a szív dobbanása egy azon bölcsőből kelt ki és akik lélekben, nemességben, erőben egyek vagytok velünk, rég ideje aggódtunk sorsotok felett. Láttuk a vészes felhőket tornyosulni fejetek felett. Anglia évtizedek óta égeti testeteket, eszi ezen falánk hüllő nemzeti becsületetek szent erejét. Egy cél lebeg Anglia előtt csak: az önzés. Ezen önzés dobta ölébe ezt á bestiát, kiéli lovagjának, muszkaországnak. Ennek most kedvez, hogy e mellett szennyes, fajtalan életét, a népek felett dobzódást tovább folytassa. Ez a vérorgiákat szomjuzó perverz személy most odadobna titeket és másik fajrokonunkat Bulgáriát, odadobná Felelős szerkesztő: NAGY ISTVÁN, a szatmármegyeí jegyzői egyesület főjegyzője. Előfizetési árak: Egész évre — — - Félévre — — — - Nyilttér sora 40 fillér. — — — 8 korona. — — — 4 korona. Egyes szám 20 fillér. Romániát, kinek szabad nemzeti életét monarchiánk s szövet égesünk, a nagy németség biztosította; de oda dobná törvénytelen, fattyú gyermekét Szerbiát és a többit, a bálványnak, a csak enni, falni óhajtó molochnak Muszkaországnak ezen kiélt, idegbajos vőlegényének, hogy mellette Pompadur lehessen. Midőn nagy padisachotok Mohamed elfoglalta Konstantinápoiyt, a kereszténység feje, a római pápa elrendelte a déli harangozást imára pusztulástokért. A harangozás e jelentősége kihalt azóta az emlékezetből. Mától felelevenítjük ezen imára hívást, de nem pusztulásokért, hanem győzelmetekért, éltetekért. A sejk—ül—izlam által kibontott zöld lobogó, prófétátok lobogója nekünk is reménységet hirdet. Látjuk a szivárványt kivirulni égboltunkon, mely az ég korongon át hajlik a Marmara tengerhez hozzátok. Templomainkban; imáinkba foglalunk titeket s mienk mellett a ti győzelmetekért is kérjük az Egek és mindennépek Urát s a „Miatyánk mellett“ megzendül ajkunkon e zsolozsma is: „La illah, il Alah!“ Adakozzunk a Vörös Kereszt Egylet nagykárolyi fiókjának. Les. Ebéd után másodszor törülte meg puskája dupla csövét Pista. Szenvedélyes vadász volt gyerek kora .óta. Se szeri se száma a nyúlnak, őznek, s tudj’ Isten mi minden ilyesféle ínyencségnek, amelynek mind ő volt nieg- szabaditója ettől a mulékony élettől. Most is, mint az elkényeztetett gyerekkel, olyan vigyázatosan bánt fegyverével. Végig- végig törülte a csövét, csattintgatta a kakast; vállához kapta a puskát, s a szeme villanásából, mely végig futott fegyvere csövén, szinte kilátszott a halál, mely arra várakozott, ami egyszer az elé a cső elé került. Nem harapott az a Mátra füvéből többé ! Készülődéseinél ott ögyelgett kis fia. Alig volt hat esztendős. — Édes apa, hová megy a nagy puskával ? — Mátrába, fiacskám. — Hoz nekem kis nyulat ? — Akár őzet is leikecském. — Hát édes apa az őzet is meglövi ? A kis őzikét ? — Meglátod milyen jó vacsorát eszel Jaelőle I — A szép ki^ őzikéből ? — Abból hát. Misi majd kifordítja a su- ! bájából, édes anyád meg megsüti. Meglásd milyen jó lesz! Egy darab idő után folytatta a gyerek : — De én nem eszem belőle apa ! — Már miért nem ennél ? — Mert olyan jó kis állat. — Milyen? — A dada mesélte Margitkának, hogy volt egyszer egy szegény asszony; a rossz emberek elkergették, ki ment az erdőre lakni; alig volt mit ennie. Hát egyszer csak jön az őz a kis fiával. Látja, látja, hofy a szegény asszonynak nincs mit ennie. Oda állt magától, hogy a szegény asszony megfejje. Ettől kezdve mindig az őz adott a szegény asszonynak vacsorát. — Aztán mi lett belőle ? — Majd elmeséli a dada. — No csak menj fiacskám s kérdezd meg a dadát, mi lett a te őzikédből? Ő pedig gondolt a maga őzére s már délután indult a lesre. A Mátra még sem egy ugrás Gyöngyöstől, jókor ott akart lenni, hogy el ne veszítse a fogadást. Hanem az estei les őz nélkül mult el. A A reggeli se hozott szerencsét. Csakugyan meg„Segiis magadon, az Isién is segít“ ... ez legyen a jelszó, a tettre ösztönző jelige! Mint a tavaszi langyos eső után a gomba, úgy kél, úgy születik a gondolat, az eszme a haza dicsőségének kivívásáért megindult dicső vetélkedés közben. Mint a vizcseppek a mederbe, futnak össze a jótékonyság gyakorlására, az önvédelmi harc babérkoszorújának elnyerésére irányuló cselekedetek egy közös központba. Kölcsey azt mondja: „A hazaszereíet a kebel legtiszte- leireméltóbb szenvedelme“ szebb, iga- zabb, jellemzőbb kifejezést senki sem használhatott volna, mint nagy Írónk, vármegyénk fia. Majd igy folytatja: „de sok kívántatik, mig annak tiszta birtokába jutunk.I 11 Igaza van és ezen feltételező módust a magyar nép az 1914. legnagyobb világtörténelmi évben letörölte, mert tanujelét adja minden honpolgár, hogy a hazaszeretetnek, tiszta birtokába jutott. Mélyen megiiíetődünk a minden téren és terepen nyilvánuló hazafias áldozatkészség tapasztalata felett. Az emberek szivében megdobbant a haza izzó, lángoló szerelme és perzselő lánggal lobog e kies haza iránt a honszeretet lángja, hol minden lény bölI j kevesbedett volna az őz? Hisz máskor páro- í savai jártak ezen a tájon. A forrás, mely szelíd i kanyargással vált a völgyben patakká, biztos csalogaiója volt az őzöknek. No, de a más nap is eljött, őz sehol. Még egy nap s elveszíti a fogadást. De kitartását nem veszítette még el. Az eredménytelenség csak fokozta vágyát s az nap estéje megint lesen találta. Jaj annak az őznek, a mi most csöve elé kerül ! Szép, holdvilágos este kezd lenni. A nap fél órával előbb bukott le azon az ivén, melyet Ecséd és Szurduk között feszitett ki a Teremtő. Kelet felől pedig utána bámult a hold pirosló arcával, mely mind sápadtabb lön, amint fölfelé emelkedett az égen. Talán a szédítő meredekség sápitja el ? De bármelyen halvány is, sugarai végig világítják a les előtt levő tisztást, végig az ott csörögve futó csermelyt, mely vígan fickándo- zott beszakadozott partjai között, melyet szépen befutott a réti folyondár. Köröskörül nyugodtan álltak az óriási fák". Lombjaik rezzenve bújtak együvé, köztük félve húzódik meg az esti szellő, pihenő tanyát keresve. Csend van, néma csend. A hold belopód
