Szatmármegyei Hírmondó, 1914 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1914-09-13 / 37. szám
F f? , . « V* ' ■*&•*>• ; V f«m Nagykároly, 1914. szeptember 13. Vasárnap. *•*4 * i - ^ f II. évfolyam. — 37. szám. A „VÁRMEGYE“ Szatmármegyei Hírmondó Közigazgatási, társadalmi és közgazdasági hetilap. = SZATMÁR VÁRMEGYE JEGYZŐEGYESÜLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. = A lap szellemi részét érdeklő közlemények felelős &■ szerkesztő címére — Érendréd — küldendők, -tg Kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, SZÉCHENY1-UTCA 20. SZ. („KÖLCSEY-NYOMDA“ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG.) Felelős szerkesztő: NAGY ISTVÁN, a szatmármegyei jegyzői egyesület főjegyzője. Előfizetési árak: Egész évre — — — — — — — 8 korona. Félévre — — — — — — — — 4 korona. Nyilttér sora 40 fillér. Egyes szám 20 fillér. Sffuncut aüi nem fog f „Talpra magyar, hi a haza!“ Ezt üzeni Ferenc Jóska. Ha még egyszer azt üzeni, Huncut aki ttem fog jönni! Éljen a haza! — Dalam : „Kossuth Lajos azt üzente . . .“ „Magyar ifjú, magyar leány! Szeresd hazádat igazán. Hős magyar vért kell áldozni, Huncut aki nem fog jönni! Éljen a haza! Nyalka huszár, büszke baka, Mindannyi Isten ostora. Hallod lelkesen kiáltni: Huncut aki nem fog jönni! Éljen a haza! Vad orkán tört a hazánkra, Délibábos rónáinkra. A kelő nap integeti, Huncut aki nem fog jönni! Éljen a haza! Nem lehet a magyar tunya, Nem anyámasszony katona. Zászlót látok felém lengni, Huncut aki nem fog jönni! Éljen a haza! Ott a becsület mezején, Ha elesik egy-egy vitéz, Azt hallod tőle sóhajtni: Huncut aki nem fog jönni! Éljen a haza! „Árpád apánk ezeréve Hagyta e hazát örökbe. Nem lehet azt odaadni, Huncut aki nem fog jönni! Éljen a haza! „Három szinü zászló lobog, A magyar név büszkén ragyog“ Nem fog az Isten elhagyni! De — huncut aki nem fog jönni ! Éljen a haza! Nem félünk mi a muszkától, Nem a pokol sátánjától. Kardunk fogja feiapriini, Huncut aki nem fog jönni! Éljen a haza! Ha kívánja e szép haza, Mindnyájan vesszünk a harcba, De nem szabad retirálni, Huncut aki nem fog jönni! Éljen a haza! Dörgő ágyun, csatár láncon> Üvöltő, vad harci zajon Huszárunk szavát hallani: Huncut aki nem fog jönni! Éljen a haza! „Sehonnai bitang ember, Ki most, ha kell, halni nem mer!11 Véres kardot kell hordani, Huncut aki nem fog jönni! Éljen a haza! Úgy van! — Huncut aki nem fog jönni, mert mindnyájunknak ott kell lenni. Az a dicső magyar, az a tüzes szemű, parazs szivíi alföldi fiú, hortobágyi lovas, bérei vadász, az az isteni faj, hogy rajta a kancsukával pöfeszkedő, gyáva muszka, Rettenetes Iván utóda átgázoljon, olyan lehetetlen, mint a föld forgását elállitani, vagy a csendes óceán vizét felszántani. Azt mondják, annyi a muszka, mint fü a réten, hát hadd legyen, megy a magyar kaszás: learatja, lekaszálja s a földdel befedi s mélyen eltemeti, mint a gyom magot, hogy soha életre ne keljen. Sok a légy is ősszel; de hull is, mert az ősz dere dögleszti. Hull a muszka, mert huszárainknak a „veres ördögöknek“ rohama elsöpri őket, mint villám a fatörzset s mint a legyet a légycsapó. Bebizonyosodott e világháborúban is a magyar fajnak sajátos őszinte jellege, mert nem képes lebujva lövész-árkokból puskázni, hanem szembe nézve az ellennel, bátran kiáltja: szuronyt szegezz és előre ! Nincs az a pika, nincs az a szuronyerdő, nincs az az ércfal, mely fergeteges rohanásaiknak ellent álljon, mert Hadúr, a hadak Istene tör velünk előre! „Most rohannak, pusztító tűz! A fele tán ki van dőlve? Most elnyeli a füstfelleg! Meghaltak tán! Nem, ott mennek, Ott hallatszik, hogy : Előre l Ezelőtt a magyar fergeteg előtt nem állhat meg a kancsukás had, a szibériai orgyilkos fajzat, ki önmagát falja. Vadabb ez a duvadnál és a veszett kutyánál. Atilla, Árpád és Botond ivadékai megmutatják a világnak, hogy kell forgatni az ütleget. Minden megsebesített véreink egy- egy oroszlán, egy-egy Herakles, egy-egy hős, kinek bátorsága oroszláni, lélekjelenléte meglepő és iróniája páratlan. — Egy hős székely sebesülttel beszéltem, talán éppen annak a familiájából, ki hajdan Erdély fejedelmének is visszamondta, hogy „gyáva volt biz’ a nagyapád“ s majd megengesztelődve, hogy: „jól van jól, de fegyverem nincs, nem lesz baj belőle, hoz eleget az ellenség, majd el veszem tőle.“ Hát biz’ ez a kuruc lufü székely, ki társaival tért meg rövid pihenésre, midőn a veleutazó bajtársai kérdezték, hogy miféle kellemetlen szag lehet a kupéban. A Rhabonbán ivadék egykedvűen szólt: „Tán hallják kelmetek a muszka fej gyütt büdössigi helyzetbe, améket levágtam, oszt ott van a tarisznyámba ni, mer mir, amondi komé, az asszony, hogy oszt’ haza ne jöjjik kend muszka fej nélkül, mer megseprüzöm; há elhoztam, ne házsártoskodjik az vá- szony nip.“ Ahol ilyen hősök vannak, ott csak győzelem lehet, mert:
