Szatmármegyei Hírmondó, 1914 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1914-07-26 / 30. szám
Nagykároly, 1914. julius 26. Vasárnap. II. évfolyam. — 30. szám. A „VÁRMEGYE“ Szatmármegyei Hírmondó Közigazgatási, társadalmi és közgazdasági hetilap. = SZATMÁR VÁRMEGYE JEGYZŐEGYESÜLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. = A lap szellemi részét érdeklő közlemények felelős ^ szerkesztő címére — Érendréd — küldendők, -tgKiadóhivatal: NAGYKÁROLY, SZÉCHENY1-ÜTCA 20. SZ. („KÖLCSEY-NYOMDA“ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG.) Felelős szerkesztő: NAGY ISTVÁN, a szatmármegyei jegyzői egyesület főjegyzője. Előfizetési árak: Egész évre — — — — — — Félévre — — — — — — — Nyilttér sora 40 fillér. — — — 8 korona. — — — 4 korona. Egyes szám 20 fillér. Ab elöfiBetökhöB. Tisztelettel hozom becses tudomására a mélyen tisztelt előfizetőknek és kedves kartársainak, hogy a „Ssat- mármegyei Hírmondó“ két száma asért maradt el, mert a leszerződött nyomda a szerződést felmondta. Következőkép tisztelettel adom azt is tudomásul, hogy ezentúl a lapunk a „Kölcsey “ — igen előnyösen ismert — nyomda r.-t.-nál less nyomva és semminemű expediálási panaszokra nem less ok, sőt lapunk ezentúl bővített alakban, vasárnapi napon pontosan jelenik meg. Jegyző kartársaimat kérem, hogy minden körzetében előforduló eseményről ezután levelező-lapon a nyomdát értesíteni, — társadalmi vagy jegyzői ügykörbe vágó közleményt pedig hozzám küldeni szíveskedjenek. Szives üdvözlettel és szerettei: Nagy István egyleti főjegyző, felelős szerkesztő Előfizetési dijak egészben az egyesületet illetik s igy ezek VERES SÁNDOR egyesületi pénztárnokhoz Sárközujlakra, — hirdetések, valamint azok díjai a „Köl- csey-nyomda“ részvénytársasághoz küldendők Nagykárolyba. A hirdetések felerészben szintén az egyesületi pénztárt illetik. Miért a jog? Sohasem volt célszerű, jó és helyes, ha az egy életmezőn mozgók közt korlátok voltak és vannak. Nem helyes tehát különösen «az a korlát, mely a bel kormányzat a közigazgatás terepén van fentartva a képzettségi különbözetek jelen helyzetével. Ha a jogi tudás kell a centralizált kormányzati életben, annyival inkább kell kint, ott hol az élet találkozik a kormányzattal, kell a falvakban, hol a közvetlenség, az élet, a jogi tudásnak tartalmat, erőt ad. A jogi képesítés kötelezőleg be lett állítva a városi edminisztracióban. Helyes! Koncedálom. De ha kell városon, akkor következéskép kétszeresei kell a falvakban, mert mig egyrészt a városon élő egyének az ott nagyszá nban élő jogászok jogi tanácsát könnyen megszerezhetik, addig a falvakban élő, az országút alkotó tulajdonképpeni népélet egyedüli tanácsadója, mindenesse a jegyző. A falusi nép minden őt érdeklő kérdésben a jegyzőjéhez fordul, tőle vár bajában szabadulást, azt mindentudó és mindenható lénynek tekinti, tartja és ismeri. És méltán, mert alig van az emberi életben közéleti vonatkozás, mely a jegyző egyéniségét igénybe ne vette volna és igénybe ne venné. Ez a szerencsétlen szervezet, abban a szerencsés helyzetben van, hogy legyen szegény és ur, legyen bármely magasabb kormányzati ág vivője, ha csak időközi- leg is kint falun tartózkodik, mintegy a természet parancsából jegyzőhöz fordul tájékozódésért, útbaigazításért, mert hisz ez állást a törvényhozás mindennapi munkája látja el végeredményében munkával, a törvényhozás alkotásainak végszava itt csendül el, mert hisz Tisza szerint „valósággá tette ezt az életnek természetes fejlődése.“ Ha már most roham lépésében előre száguld a közélet, ha a népélet szellemi színvonala is felrohant a tudás magaslatának ormára, nem lehet azt a legszükségesebb államszervi állást sem a képzettségi foknak ez alantfekvőségén hagyni, mely ma már nem áll összhangban sem a megkívánt követelményekkel, sem a fejlődő élet hivó parancsával, mert ismét csak Tisza szerint „ez az állás a társadalom élettalajában önmagából fejlődött.“ Szerencsétlennek mondtam e szervezetet, mert dacára, hogy a mindenhol és az államkormány minden vonatkozásában erre támaszkodik és dacára, hogy az élet nevelte ennek talajában fejlődött ki; mégis minden tért gigászi harccal keli kivívnia. Kell ide a jogi ismeret, hogy a falusi élet, hogy az ország nagyközönsége A legsBebb assBony. Fiacskám lásd, — e sok szép, kedves lány, Mily féltékeny szemekkel néz reám : Ne is tagadd — mondd csak hogy szégyelled Magad ilyen öregasszony mellett. Szemembe néz anyám, — benne mi ég, A tiszta boldogság vagy büszkeség. Hogy ki velem sétál — hajolva rám, — E szép öregasszony — az anyám. Ne mondd, úgysem hiszem el gyermekem, Sok ősz hajammal el nem hihetem. Nem táncos lábam már reszketve lép, Fiatal, szép leány való melléd. Nem, jó anyám, rám más hiába les. Te csak maradj velem, te csak szeress. Mindennél többet ér e boldogság, A te szerelmed — anyai jóság. Emlékszel még — sok évvel ezelőtt, Mikor a szép hajadba még nem szőtt A gond fehér ezüstös szálakat, Mikor sok közt legszebb voltál magad; Kis iskolás fiúcska voltam én, A bálba készültél egy szép estén. Kis gyermekágyamból úgy néztelek, Amint öltözködtél az ágy melleit; Ahogy felvetted szép selyemruhád, Úgy megbámultalak, mint szép csudát-, Nekem — csöppségnek — az anyám tetszett, Tudtam hogy a világon a legszebb. Mikor mentél megcsókoltál anyám, S elszenderedve rólad álmodám. Álom tündére velem vitt engem, Otl láttalak egy fényes teremben. Selyembe, bársonyba kiöltözött, Tüzes szemű, sok szép asszony között Úgy áltál ott — te édes jó anyám — Mint bűvös bájos szép király leány, Ki minden földi embert megigéz, Kiért mindenki élni halni kész. Kisértek úgy mint napot az árnyék, Ugv ünnepeltelek, mint egy királynét. Azóta évek múltak jó anyám, S én úgy látlak ma is, mint hajdanán. Nem érzem az időt mely elhaladt, Nem látom meg, hogy barna szép hajad Az évek már ezüstösbe vonják-, Fiad benned ma is csak egyet lát, A világ legjobb — legszebb asszonyát. Berényi Ferenc. Fővárosi levél. — Kezeit csókolom, nagyságos asszonyom, már itt: — Hát hogyne volnék itt, mit gondol, majd én várok magára, amig maga telefonál. — De édes nagyságos asszonyom, hiszen maga Ezt mondotta, 16-án, hogy nem is váltotta ki a bérletjegyét. — Ez igaz, mert én csak akkor váltom ki, ha már van jég. Mert mit nekem az a husz- korona, amivel tizenötödike után többe kerül ? — Tudom, tudom . . . — Mit tud maga ? Maga nem tudja, hogy én mennyit adok egy Baklanoff előadáson egy páholyért. Hogy énnekem mennyibe kerül, ha Lipkowskát meghallgathatom : Maga nem tudja. — Pardon nagyságos asszonyom, maga nem tudja a legnagyobb újdonságot, ha már Budapestnek erről a két nagy vendégéről beszél. Nem tudja azt, hogy Baklanoff és Lydia Lipkowska eljegyezték magukat. Vagy egymást. Vagy ahogy tetszik. — Ne mondja! — Bizony. A legutolsó Sevillai borbély előadáson azért volt olyan szomorú Baklanoff, hogy neki magának kell jegyesét Almaviva gróf karjaiba vinni. — Hát csak ez az összes családi esemény, amiről tud. Más senki sem házasodik. — Dehogynem. Például van a Vígszínháznak egy művésznője, aki csak nemrég épült fel egy betegségéből. Azt is most fogja eljegyezni valaki. Még pedig egy tgen gazdag valaki. Egy budapesti gyáros. — De tudja, én megmondom magának őszintén, a házasságok nem nagyon érdekesek. Engem sokkal jobbban érdekelnek az elválások, természetesen az okokkal együtt. Mert csak úgy érdekes. Hát valami ilyet nem tud?
