Szatmármegyei Hírmondó, 1914 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1914-07-19 / 29. szám
2-ik oldal. SZATMÁRMEGYEI HÍRMONDÓ. 29-ik szám. Még alig fordult az ezüst szinü halvány hold át horizontunk felett azóta, hogy kis pillangók szárnyával érintett, gyermekeink ajkával csókolt mosolygó virágok zápora hullt fejedre s ma már dalos ajkad elnémult, forró szived kihűlt, fénylő szemed tüze kialudt. Árpád földje fogadd szeretettel legnagyobb imádód kihűlt tetemét, fakassz sirhalmán szeretőn mosolygó virágot s ennek illatával kék hazánk horizontját terítsd be, hogy minden élő e haza terein egymás iránt igaz dobbanással, szerető szívvel eggyé olvadva legyen s valósuljon meg álmod, hogy: „Boldog népre mosolyogjon A nap, mikor felkel; Boldog népre mosolyogjon, Amikor leszáll is, Boldog népre tündököljön A csillagsugár is.“ — n — Ipari pályák. Ilyentájt nagy gondot okoz a szülőknek, hogy gyerekeiket milyen pályára adják, mit neveljenek belőlük, hogy évek múltán szemrehányás ne érhesse őket, mert a gyermekeiket olyan pályára adták vagy szánták, ami természetükkel, hajlamaikkal ellenkezett. Nehéz és felelősségteljes feladat már any- nyiból is, mert sokszor maga a gyerek se tudja teljes határozottsággal, hogy minő pálya iránt van kedve és annál kevésbbé tudhatja ezt a szülő, aki többnyire a gyermeke hajlandósága után indul, de nálunk igen gyakori eset az is, hogy a gyengébben tanuló vagy rosszabb osztályzatokat hozott gyermekre a szülő rögtön kimondja a szentenciát, hogy iparos lesz a gyerek._ Ezt pedig nem oly formán mondja, mintha egy rendes, jó és megélhetést biztositó pályára szánná, hanem inkább mumus gyanánt állítja oda ezt a pályát, melyre azért kell a gye- rekrek mennie, mert nem tanult. így nem csoda, mennyire nyilvánvaló is is volt a biine, kedvesen, igézőén tagadott. Az esküdtek visszavonultak, jóformán azzal az egyenes utasításával az elnöklő bírónak, hogy a vádlottat bűnösnek mondják ki. A várt öt perc helyet azonban az esküdtek órákig kint maradtak s csak nem akartak visszatérni a verdikttel. Öt teljes órai küzködés után lehetett csak megállapítani, hogy az esküdtek képtelenek a megegyezésre. Akadt ugyanis két makacs, megátalkodott öreg ur, akiket semmi áron sem lehetett rábírni az esküdt kollégáinak, hogy a többség felmentő véleményéhez csatlakozzanak. Őket nem tudta megigézni a bűvös szempár, a szőke haj, a bájos fittos orr. Amikor kijelentették, hogy megegyezésre jutni nem tudnak, a bíróság termében mindenki kínosan meg volt lepetve. Az ügyész, a bíró s a közönség egyaránt. Oly bizonyosra vette mindenki a felmentést. Nem volt képes senki megérteni, mikép voltak képesek ellenállani az esküdt urak a szépség hatalmának. Mert tény, hogy sem az ügyész, sem a biró nem vette komolyan az egész súlyos vádat — mihelyt a szép kis vádlóira pillantottak. Hiszen szinte sarkigazsággá vált már az amerikai igazságszolgáltatásban, különösen pedig ennél a bíróságnál, hogy szép lányokat nem lehet, nem szabad elítélni. A bíróság ennélfogva sietve elbocsátotta az esküdteket s uj tárgyalást tűzött ki. A következő esküdtek valószínűleg fogékonyabbak lesznek a kis gyujtogatónő gyújtó bájai iránt. hogy maga a gyerek előre is undort érez a pályája iránt és elképzelető, hogy nem fog az elsők közé tartozni szakmája terén. És elég szomorú és kárhoztatható tény, hogy a jobb tanulókat direkte nem az ipari pályákra nevelik egyes szülők, mely terén okos és értelmes fiúnak kétségtelen sikerei volnának. A legnagyobb hiba abban áll tehát, hogy Magyarországra csakis a tanulásra hajlammal nem biró fiukat adják ipari pályára amikor ott is kellene tanulni és tanítani. De amikor még az amúgy is fennálló hiányok mellett a tanító iparosok zöme a tanoncokat nem a műhelybe, hanem a szakmán kívül, igen nagy ideig mással foglalkoztatják a tanonc idő rövidre szabott tartama alatt. Na de honnan tanuljon a tanonc, amikor néhány iparos — tisztelet a kivételnek — még maga sem ért az iparához, mert ct sem tanították. Ha az idő elérkezik, a tanonc felszabadul s az ipartestületek révén megkapja a stilizált rajzokkal díszesen ékesített, pecsétes rámába foglalható „Tanuló bizonyítványt" pedig akkor még mit sem tudnak az újszülött iparossegédek. így aztán a munkakönyves segédek egy része minden számítás és tanácskozás nélkül megszabadulva a tanonckodás nehézségeitől, örömükben a nagyvilágba indulnak, munkát keresni. A másik része belátván kevés és hiányos tudásukat a felszabadító mesterüknél visszamaradnak továbbképzés céljából még egy ideig. Azok aztán, kik vándorútra kelnek mun- kaszerzés céljából, nem mondjuk, hogy helyet nem kapnak, sőt igen sok helyet, mert sok ideig sehol sem tűrik őket tudatlanságuk miatt. Miért? Mert mindent tudnak, csak a mesterséghez nem értenek, mert őket a tanonckodás ideje alatt kevéssé oktatták az ipar titkaiba. Mig az életfeutartására pénzük és kitartásuk van, addig csak utazgatnak, hol van munkájuk, hol nincs keresetük. Végre aztán anyagilag tönkre menve, belátják tanítómesterük és saját hibájukat, hogy ők mily kevéssé értenek a megélhetésüket biztosítandó iparukhoz. A sok jövés-menés mellett lerongyolódva, pénz nélkül, távol falujoktól más megyékben elhagyatottságukban a rossz és erkölcstelen útra kénytelenek lépni s végre mint munkanélküli egyének a rendőrhatóságok gondjaira kerülnek, ahonnét az iparossegédek kényszer útlevéllel avagy néha toloncuton illetőségi helyeikre küldetnek, illetve szállíttatnak, kezdhetik elölről tanulni iparukat. Ide vezet a falusi rossz és helytelen tanonc nevelés is. Számtalanszor hallottuk, hogy vannak iparosok, kik elszökött nótárius tanoncokat rendesen nagy mentegetés és enyhítő körülmények felsorolása mellett egy év és néhány hónap alatt is gyakran akarnak betanítani és felszabadítani. Hát hol van itt az ipar iránt félentebb megkívánandó kölcsönös istápolás, az előbbre haladott külföld elleni ipari versenyre való előkészítés. Minden tanonc kötelezendő lenne felszabadításakor a 3—4 évi tanoncidő letelte mellett, az általa tanult iparból gyakorlati és elméleti szakvizsgát tenni. Ezen eredmények elbírálására pedig ipartestületi alkalmi bizottságok volnának szervezendök, mint szakképzettséggel biró tényezők. Az írni nem tudó fiuk pedig tanoncokul felvehetők, egyáltalán nem lennének, mert igy kivolna zárva lehetősége annak, hogy műveletlen segédek, illetve iparosok neveltessenek. Az iskolai képzettség kimutatása sarkalatos alap- feltétele lenne a tanoncfelfogadásnak. Ugyanis az iskolaképzettség hiánya miatt nem lehet megtagadni az ipartörvény szerint a tanonc lajstromszerü beiktatását, valamint a munkakönyv kiadását. Ez esetben mit tud a tanonc, mikor segéddé, később mesterré lesz. Mi módon fejleszti üzleti tevékenységét ? Hogyan lesz képes versenyezni a külföld előre haladott nagyiparosával ? A kevésbbé tanult kisiparos nagyon kivan téve — a szabadipar leple alatt — a kereskedelmi szellem térfoglalására. Nagy az ipar szabadság, ezért a képesítést igen szűk korlátok közé kell zárni s a tanoncképzést szigorú ellenőrzés alá kell vetni. A tanoncnevelés nemcsak ipari, hanem nagy nemzeti érdeket is képez, mert az ipar jövője a mai kor tanoncaitól volna remélhető, hogy a meglevő és mérhetetlen bajon is segítve legyen. Főleg a szülők más szemmel nézzék az ipari pályákat, mely ne higyjék, hogy a rossz, hanyag, tanulni nem szerető és tudó fiuk részére van nyitva, sőt a pálya nagyszorgalmat tudást és rátermettséget igényel s csak a kvalitásosak boldogulnak az ipari pályán épp úgy mint pl. a szaktudással biró orvos, mérnök, építész stb. az ő pályáján. Negyedszázaddal az érettségi után. Iskolatársak találkozója. Julius 5-én vasárnap találkozóra gyűltek össze Debrecenben azok, akik negyed századdal ezelőtt tettek érettségi vizsgálatott az itteni ref. főgimnáziumban, Az életnek egy hangulatos, kellemes napja szokott lenni az ilyen ösz- szejöveíel, amelyet az elrnuit idők kedves emlékei melegítenek fül. Ilyen volt ez az ünnepség is: bensőségteljes, az egymás iránt érzett őszinte szeretettől, ngaszkodástó! áthatott. Az egykori iskolatársak közül a következők jelentek meg a találkozón :* Beke Albert főjegyző Füzesgyarmat, Bo- ross Ferenc városi hivatalook Debrecen, Csu- toros Albe t ref. lelkész Érendréd, Dávidházy Sándor vármegyei főjegyző Debrecen, Diószegi Mihály ref. lelkész Átány, Debreceni Jenő gáz- és villamosgyári igazgató Debrecen, Fisch Lajos bankigazgató Debrecen, Gasner Géza bankigazgató Debrecen, Kovács Gyula törvényszéki biró szombathely, Preiser Miklós bankigazgató Budapest, Dr. Révi Nándor ügyvéd Debrecen, Szabó János ref, lelkész Kocsord, Szabó Sándor akad. igazgató Sárospatak, Szikszay Gyula törvényszéki biró Eger, Szilágyi Imre ref. lelkész Nyírbogát, Szűcs Sándor kir. ügyész Szolnok. Az iskola társak délelőtt fél 10 órakor a főiskolában gyülekeztek, majd az oratóriumba mentek, ahol Diószegi Mihály Átátiyi ref. lelkész mondott szép gondolatokban gazdag imádságot. Az isteni tisztelet végeztével az uj ref. főgimnázium épületét tekintették meg, ahol dr. Szabó Sándor Sárospataki akadémia igazgató üdvözölte Karai Sándor igazgatót, volt tanárukat, aki a szives szavakat meghatóban köszönte meg. Este bankett volt a nagyerdei Dobosban, amelyen a volt tanárok közül részt vettek : Dóczy Imre középiskolai felügyelő, Gé- ressy Kálmán tankerületi főigazgató, Karay Sándor gimnáziumi igazgató, Sinka Sándor, a már nyugalomba vonult — népszerű professzor. Több lelkész felköszöntő hangzott el úgy a tanárok mint volt növendékeik részéről. ajzpapirok, festővásznak jutányos áron ====== szerezhetők be a „Kölcsey-nyomda“ R.-t.-nál Nagykároly, Széchenyi-utca 20. sz.
