Szatmármegyei Hírmondó, 1914 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1914-07-19 / 29. szám
Nagykároly, 1914. Julius 19. Vasárnap. 11. évfolyam. — 29. szám. A „VÁRMEGYE“ Szatmármegyei Hírmondó Közigazgatási, társadalmi és közgazdasági hetilap. . SZATMÁR VÁRMEGYE JEGYZŐEGYESÜLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét érdeklő közlemények felelős S*- szerkesztő címére — Érendréd — küldendők. Kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, SZÉCHENY1-UTCA 20. SZ. („KÖLCSEY-NYOMDA“ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG.) Felelős szerkesztő: NAGY ISTVÁN, a szatmármegyei jegyzői egyesület főjegyzője. Előfizetési árak: Egész évre — — - Félévre — — — - Nyilttér sora 40 fillér. — — — 8 korona. — — — 4 korona. Egyes szám 20 fillér. Az előfizetőkhöz. Tisztelettel hozom becses tudomására a mélyen tisztelt előfizetőknek és kedves kartársainak, hogy a „Szat- mármegyei Hírmondó“ két száma azért maradt el, mert a leszerződött nyomda a szerződést felmondta. Következőkép tisztelettel adom azt is tudomásul, hogy ezentúl a lapunk a „Kölcsey “ — igen előnyösen ismert — nyomda r.-t.-nál lesz nyomva és semminemű expediálási panaszokra nem lesz ok, sőt lapunk ezentúl bővített alakban, vasárnapi napon pontosan jelenik meg. Jegyző kartársaimat kérem, hogy minden körzetében előforduló eseményről ezután levelező-lapon a nyomdát értesíteni, — társadalmi vagy jegyzői ügykörbe vágó közleményt pedig hozzám küldeni szíveskedjenek. Szives üdvözlettel és szerettei: Nagy István egyleti főjegyző, felelős szerkesztő Előfizetési dijak egészben az egyesületet illetik s igy ezek VERES SÁNDOR egyesületi pénztárnokhoz Sárközujlakra, — hirdetések, valamint azok dijai a „Kői- csey-nyomda“ részvénytársasághoz küldendők Nagykárolyba. A hirdetések felerészben szintén az egyesületi pénztárt illetik. „Egy árva gyermek andalog S szivét bu tölti el . . .“ . . . hisz az, ki titeket szeretett oly perzselő melegséggel, oly izzó hévvel — gyermekek, . . . „az többé fel nem kel.“ Igen, meghalt Pósa Lajos, a gyermekek csalogánya. Üres maradt a zöld erdő, nincs zengő, csattogó dallamu fülemüléje. Elköltözött az élők honából a mézédes zenéjü, leiket felemelő, csicsergő dallamu nagy költő, a természet nagy panorámájának oly hü muzsikusa. A „Nádfedeles kis házikó“-k me- zitiábu kis leikéivel, — s fel — a paloták puha szőnyegein játszadozó féltett szülei kincsekkel együtt állunk kihűlt teteménél oly érző szívvel, mint amily igaz érzésekre Te tanítottad kicsinyeinket s hullatjuk sirhantodra a bánat könnycseppjeit, mert hisz’ nevedet a hegyes- völgyes Erdély, a Kárpátok bércei, az Alföld rónái hangozzák és lelked elszálltát siratják. Andalító, mélabus, csicsergő, vidító dalaidat a suttogó szellő röppentette szét és csókolta kicsinyeink rózsás arcához, hol mindenik dalodra a hajnal bájos mosolya tűnt fel. Ismerte nevedet az erdők suttogó fája, csörgedező patakja, havasi gyopárja, hóvirága, kikiricse, gyöngyvirága s szende ibolyája. Ismerte a nefelejcs, a szamóca, eper, galagonya s kökénycserje hamvaskék gyümölcse. Ismerte a muzsikáló tücsök, gólya és egérke, hisz Te mondtad, hogy: „. . . Egeret is varrók rája, Szivem édes Sárikája.“ Ismertek téged a berkek madarai, ismert az arany kalásszal ringó rónatáj, midőn imádkoztál, hogy: „Áldd meg Isten szép hazánkat Bőséges áldással, Délibábos rónáinkat Telt arany kalásszal. S ha kiperdül egy-egy szeme Telt arany kalásznak, Ne takard el, mutogasd meg Az égi madárnak.“ Ismert téged a mosolygó pipacs, a kék búzavirág, rétek vadvirága, a zöl- delő káka, pásztorfiu tilinkóje, csicsergő madárdal, suttogó zephiros, a pirkadó hajnal, az éj tündér álma. Ismert téged minden, A kék égbolt s e föld, Legyen édes álmod S könnyű neked a föld. Siratnak téged az Orgona virágok, Sárgult virágszirmok És hulló falombok. Tndományos apróságok. I. Dosztojevszky adósságai. A szentpétervári Ruszkoja Starina cimii orosz irodalmi revüe Dosztojevszkinek néhány rendkívüli érdekes és eddigelé teljesen ismeretlen levelét nyomatta le most hozzánk érkezett márciusi számában. Ezek a levelek tiszta és megdöbbentő képet adnak azokról az adósságokról, amelyek nyomasztó terhükkel csaknem megfojtották a nagy regényíró fiatal éveit. A levelek az Otetsestvennija Stavioki lap kiadójához vannak intézve, ebben az újságban jelentek meg Dosztojevszkinek csaknem összes regényei. Mindamellett a levelekben csak nagy ritkán esik szó a regényekről, csaknem mindig pénz és adósságok az örökös téma. Még mindig tele vagyok adóssággal — írja az első levélben. Hogy ez hogyan lehetséges? Hát csakugyan nem látja, Andrej Alexand- rovits, hogy történt ez ? Nos hát, én pénzt vettem fel öntől. Sőt sok pénzt. De hallgasson csak ide: amikor legutóbb 100 rubelt kaptam kölcsön öntől, ezelőtt két hónappal, akkor egy egész hónapon keresztül azzal vesződtem, hogy kieszeljek egy elbeszélést, amely ötven ezüst rubelt jövedelmezett volna nekem, mert az öntől kapott 100 rubel nem volt elegendő ahhoz, hogy megszerezze lelki nyugalmamat. És miután azzal vesződtem, hogy az elbeszélés olyan irányú és jellegű legyen, mint a folyóirat, amelyben elakartam helyezni, tehát egy egész hónapon át gondolkodtam rajta és nem szereztem vele mást mint migrént és idegrángatódzásokat. Szenvedélyes hangon jelenti ki leveleiben Dosztojevszki, hogy sohasem kímélte egészségét és egy mártír kínszenvedéseit vállalta magára, csakhogy adóságaitól megszabaduljon. A levelekben kis előlegekért ostrómolja kiadóját, legtöbbször csak 10—15 rubelt kér, hogy a legszükségesebb élelmiszereket, egy kevés táplálékot és világitószert vehessen magának. Nyomasztó súllyal nehezedett ez a rettenetes anyagi helyzet Dosztojevszki alkotó erejére. Azt irja egyik levelében: „Erőlködtem, hogy szavamat tarthassam és szállíthassam kitűzött időre a kéziratot. Közben sok más közt oly rossz dolgokat írtam, vagy legalább (egyes számban) egy oly rossz dolgot, mint a Chosjaika, amelyek miatt kezdtem megzavarodni és kételkedni saját magamban és amelyek miatt még hosszú ideig nem tudtam semmi rendeset és komolyat irni. Minden sikertelenség beteggé tesz.“ A levelek a negyvenes években Íródtak és közzétételük most nem csekély mértékben járul hozzá a nagy orosz kolosszus lelki életének és munkásságának teljes megértéséhez. II. A szépség hatalma. A brooklyni megyei törvényszék előtt egy szépséges fiatal, alig tizanhat éves leányzó állott ma súlyos váddal terhelten. A vádlottnő bizalmat gerjesztő nagy kék szemei és nyílt őszinte tekintete, szinte beszédes tiltakozás volt a csúnya vád ellen, — s valóban, a leánykának védőre sem volt szüksége, ilyen fegyverek birtokában, hogy az esküdteket, a bírót, sőt az ügyészt is lefegyverezze. Az volt csupán a baj, hogy a leánykát nem kevesebb mint hatszor egymásután tetten érték egy-egy rut bűntett elkövetésén : a gyújtogatáson. Hogy miért gyújtogatott: gyermekes pajkosságból, bűnös szenvedélyből, vagy mások felbujtására-e, az nem derült ki. De ez a kérdés nem fontos. Tettenérésről lévén szó, az ügyésznek könnyű dolga volt, de miután törvény szerint csak beismerés esetében lehet mellőzni esküdteket — be kellett őket hívni és annak rendje és módja szerint le kellett tárgyalni a gyujtogatási ügyet. A leányka a tettenérés dacára is tagadott, akár-
