A Vármegye, 1913 (1. évfolyam, 1-16. szám), Szatmármegyei Hírmondó, 1913 (1. évfolyam, 18-30. szám)
1913-06-29 / 5. szám
5. szám. A VÁRMEGYE 7-ik oldal. keinek, kiket a szerencse bőven elhalmoz minden adományával. Testi szépségén és erőn kívül ragyogó elme, nemes szív és tekintélyes vagyon jutott osztályrészéül. Ezt a sors most azzal tetézte, hogy neki juttatta feleségül a virágok városának egyik ünnepelt szépségét, conte di Catena nyugalmazott ezredes gyönyörű leányát: contessina Elvirát. Ettore Gaetani, kit az esküvőtől már csak rövid néhány nap választott el, úszott a boldogságban s örömében őszintén osztoztak barátai, kik irigység nélkül szemlélték szédületes szerencséjét. A lakoma már a vége felé járt s a fiatalemberek Veuve Cliquot isteni nedűjétől felhevülve élvezték manilláik zamatos, finom füstjét, mely kők fellegekben gomolygott a csillár izzólámpái körül. Valaki az álomvilágra terelte a beszédet s Ettore igy szólt: — Ha az álmokra adni lehetne, akkor most boldogság helyett halál és pusztulás várna rám. Tíz szempár kérdőleg fordult Ettore felé s ez igy folytatta : — Képzeljétek csak, az elmúlt éjjel azt álmodtam, hogy meg kellett halnom. És még hozzá milyen különös körülmények közt! Valamennyien láttátok és ismeritek azt a hatalmas kőoroszlánt, mely a piazettán áll, közvetlenül a palazző Bomelli bejárata előtt. Nem valami mestermü, de a késői reneszánsz érdekes emléke s ahogy tátott torokkal ott áll s kegyetlen tekintettel fogát vicsorítja a járókelőkre, tagadhatatlanul kellemetlen őrzést támaszt az emberben. A Bomelliek egyik őse, Ugo, a félkarú oroszlánvadász készítette ama fenevad emlékére, mely Afrikában • Összemarcangolta a balkarját. Nos, ezzel az oroszlánnal gyűlt meg ? bajom. Azt álmodtam, hogy amikor elmentem mellette, kedvem kerekedett belekötni a haragvó állatkirályba. Szemébe nevettem és karomat tövig beledugtam a torkába. És képzeljétek csak, a kőoroszlán leharapta karomat, ón eszméletlenül visszahulltam a kövezetre és elvéreztem .. . A kis Enrico Rienzi, a bolondos bersaglieri hadnagy, aki legkevésbbé bírta a pezsgőt és tökéletesen elázott, bambán rábámult a beszélőre, ám a többiek, Ernesto Cola kivételével, hangosan kacagtak. Cola, akit az a gyanú terhelt, hogy álnév alatt érzelgős verseket ir a helyi lapokba, nagy- képüsködni kezdett. — Az álmokkal nem jó tréfálni — szólt. — — Nem is olyan régen egy nagynéném ravatalon látta önmagát s harmadnapra meghalt. A többiek hangos kacagással elhalgattatták a vészmadarat s legvidámabban Ettore kacagott. Ezalatt a szobában, melyben kék ködfelhőkhöz hasonlóan gomolygott a cigaretta és szivarfüst, csaknem tűrhetetlenné vált a hőség s többen sétát ajánlottak. A társaság csakhamar fel is kerekedett s kiment a holdvilágos májusi éjszakába. A kertekből hóditó virágillat ömlött a nép- telen utcákra s a társaság hangos szóval, dúdolva és nevetgélve haladt a piazetta felé, hogy az Arno partját elérje. Enrico Rienzi hadnagy, kinek fejébe szállt a pezsgő, hangosan kurjongatni kezdett s kardjával meg-meg döngette a kapukat. Hasztalan volt társainak minden csititgatása, a bolond hadnagy csak annál pokolibb lármát csapott, mire itt-ott kinyílott egy ablak s láthatóvá lett egy-egy borzas, kiváncsi fej; A lárma a rendőr-őrjáratot is odacsalta s az utcasarkon felbukkant két rendőr lassú léptekkel szemközt tartott a csoportnak. Ettero Gaetani megijedt. Ha ezek igazolásra szólítják fel őket, botrány lesz belőle, melynek másnap hire megy. Hirtelen jó ötlete támadt. Rámutatott rienzire s elkiáltotta magát; — Francesco Giustit fogjátok meg, Giustit, a rendőrkapitányt, mert elesik. Rienzit erre ketten közrefogták, a rendőrök pedig úgy eltűntek egy mellékutcán, mintha kámforrá váltak volna. A fiatalemberek háborittatlanul elérték a piazettát, melynek holdvilágos felén fehéren áll a márvány-oroszlán s haragosan nézte az alatta elhaladó vidám csapatot. Ettore jGaetaninak eszébe jutott álma s a többiek bátorítására felkuszott a talapzatra. — Nos, fickó — szólt — itt a karom, harapd le! ,;>í És karját beledugta az .oroszlán torkába. De a többiek mérhetetlen bámulatára fájdalmasan feDzisszent és karját gyorsan visszarántotta. A hold világánál látszott, hogy arca halálsápadtra vált. Mély megdöbbenéssel köréje gyűltek és ilyedten kérdezték : Mi az? Mi történt? Mi bajod Ettore? — Nem tudom —>- szólt Ettore. — De valami metsző fájdalmat éreztem, mintha tüzbe nyúltam volna . . . most is pokolian ég . . . Talán mégis megharapott,. . . És erőltetve nevetett, de csakhamar újra felszisszent és karját fájlalta. A fiatalemberek, kiknek jókedvét alaposan elrontotta a rejtelmes eset, lakására kísérték Ettorőt. Mire odaértek, ennek karja rettenetesen feldagadt, szemei előtt fekete foltok táncoltak és csakhamar elvesztette eszméletét. Mire orvost találtak, ez már csak a vérmérgezés következtében beállott halált konstatálhatta. A megrémült és megrettent kis csapat visszament a piazettára s fáklyafénynél megvizsgálta a gyilkos oroszlán torkát. Csakugyan rá is jöttek a -borzalmas titok nyitjára. A kőüregben skorpiófőszket találtak három szokatlanul nagy, kifejlett skorpióval. ____ 5Z ERKE5ZTŐI ÜZEHETEK. Előfizetőinknek a közigazgatás minden ágában előforduló felvilágosítások, utánjárások és sürgetésekben a szerkesztőség teljesen díjmentesen azonnal eljár és az eredményről e rovatban válaszol. S. Gy. Szatmár. Kérésednek eleget tettünk. Onnan egyenesen értesíteni fognak. Nyugtalankodásra nincs okod. N. K. Nem jár, sem az egyik, sem a másik. Hiába számítja fel, a járási számvevő csak törli, mert a felszámítás nélkülözne minden jogalapot. Sz. D. Csanálos. Mihelyt megváltoznak a körülmények az egész akciót újból folyamatba tesszük, de most hiába való dolog volna.
