A Vármegye, 1913 (1. évfolyam, 1-16. szám), Szatmármegyei Hírmondó, 1913 (1. évfolyam, 18-30. szám)
1913-06-01 / 1. szám
6-Ik oldal. A VÁRMEGYE 1. szám. Tűzoltó szaktanfolyam Szatmáron. A szatmár- megyei tűzoltó szövetség 1913. évi junius hó 8-tól 15-ig bezárólag nyolc napos tűzoltó szaktanfolyamot rendez. A tanfolyam helye Szatmárnémeti. Előadás naponta délelőt 7-től 10 óráig, gyakorlat naponta d. u. 3-tól 5-ig. A tanfolyam tárgyai: szervezés, ügykezelés, a fecskendő és tartozékai, szerek gondozása, az építkezés alapelemei, mászó, mentő, védő, oltószerek, vízszerelés, tüzoltótaktika, megelőző tűzrendészet és tűzjelzés. A tanfolyamra jelentkezhetnek a szervezett tűzoltó testületeknek oly tagjai, kiket erre az illető parancsnokság kijelöl, továbbá a vármegye területéről olyan községek kiküldöttjei, ahol szervezett tűzoltóság nincs. A jelentkezés Írásban történik Ferenc Ágoston szövetségi titkárnál Szatmárnémetiben. A jelentkezés határideje 1913. évi junius hó 3-ika. Ä résztvevők elszállásolásáról, amennyiben arra igényt tartanak, a szövetség gondoskodik. A tanfolyamot legmelegebben ajánljuk akpzségek tűzoltó-egyesületeinek figyelmébe. Szükség esetén a község anyagi támogatást is kell hogy adjon a jelentkező tűzoltónak, ki a tanfolyamon részt, venni óhajt. — Hullámsirban. Vetés község határában a Szamosból egy uriasan öltözött nő holttestét fogták ki. A nő karján pár hetes csecsemő holtteste volt odakötve. A holttestet még nem sikerült agnoszkálni s folyik a nyomozás, nem rejlik-e valami bűntény a titokzatos holttestek esete körül. A szatmári rablógyilkosság mindenki előtt még emlékezetes borzalmas részleteivel. Múlt év karácsony szombatján Ingük József szabómester Foris Antal nevű inasát a heti bérrel elküldte Nagy István szabósegédhez. Nagy tudta, hogy a többi segédek bére is a gyereknél van és elhatározta, hogy a védtelen gyermeket ki fogja rabolni. Rumos teát adott a gyermeknek és amikor a kis Foris az erős italtól elkábult, rátámadt és néhány baltaütéssel megölte. A holttestet egy ládába rejtette el, de bűnét még sem tudta eltitkolni, mert a csendőrök karácsony napjára földerítették az izgalmas bűnügy minden részletét és elfogták az elvetemült gyilkost. A szatmárnémetii törvényszék esküdtbirósága szándékos emberölés és rablás bűntetteiben találta bűnösnek a gyilkost, akit a törvényszék a verdikt alapján életfogytiglan való fegyházra Ítélt. Az Ítélet ellen bejelentett semmiségi panaszokkal kedden foglalkozott a kir. Curia. Miután a vádlottnak nincs védője, az ügyet csak az Írásbeli semmiségi panasz alapján tárgyalták. A curiai tárgyaláson csupán egy hallgató volt jelen: az elitéit rablógyilkosnak felesége. A Curia ítéletét szerdán délután hirdették ki. A Curia a semmiségi panaszok elutasításával jóváhagyta a szatmárnémetii esküdtbirőságnak azt az Ítéletét, amely Nagy Józsefet életfogytiglan való fegyházra ítélte. 5ZEKKE5ZTŐI ÜZEHETEK. Előfizető Csenger. Levelére módunkban van már ily módon felelni. Igenis eljárunk mindenféle ügyben teljesen díjmentesen, természetesen csakis oly jegyző felkérésére, ki előfizetőnk. Ezen ügy azonban nem kell hogy az illető jegyző személyes ügye legyen, lehet ez más természetű. Ezen eljárásunkkal, inint azt már jeleztük is, nem egy - esetleg meddő — fáradságtól akarjuk megkímélni a kartársakat. A Központban lévő összeköttetéseink pedig lehetővé teszik, hogy ily felkéréseknek készséggel eleget tehessünk. K. J. Nagysomkut. Kivételesen levélben feleltünk. Különben minden választ a szerkesztői üzenetek rovatában adunk. TÁRCA. GONDOLSZ-E ? Gondolsz-e arra, hogy tán évek múlva, De egyszer mégis még találkozunk? Te tisztes asszony, én őszbe borulva, S a múlt fölött majd elábrándozunk. Elmondjuk egymásnak busán, nyugodtan, Eíogy rég volt bár, boldogok nem vagyunk, Mintha hű szivünk egymásért dobbant És mégis, mégis széjjelváltunk. Elmondjuk, hogy hideg van a szivünkben, Elideg az már, de nem feledhetett. És forró könnyek szöknek a szemünkbe, Siratjuk azt, mi régen elveszett. Erdősi Dezső. Válasz az utolsó levélre. Irta: Karácsonyi Aladár. A gyorsan szürkülő téli alkony kiűzte a szívbajos ifjút a szobából. Bent árnyat látott minden zugiján. Rámeredtek szörnyű szemmel, mintha azt kérdeznék tőle: — Mit válaszolsz az utolsó levélre ? És kirohant, mint az űzött. Ki a zajból. El a fénytől. Fagyos utón, havon, rögön, tüskén, bokron, árkon, völgyön, Isten tudja hány határon, hol tán’ nem jár ember lélek, belevágott az erdőbe s zuzmorás gályák alatt leroskadott egy halomra. Tövisbokor a szomszédja; ráborult s ha megsebezte, nem törülte a vércseppet — igy vezekelt örök gyászban. Komor, sötét már az erdő, olyan mint egy bus temető. A halom, mintha az Ő sírja lenne, a tövisbokor, mintha az 0 koszorúja. Fagyos a lég, feje forró, ráhajtja a hideg rögre. Nincs nyugalma. Kicsordul a szeme könnye és oda nyúl szive fölé. Oda rejté, ott hordozza az utolsó levélkéjét, melynek elfakult írása. Előveszi; s a holdvilág egy sugára irgalmat ád, — fényt vet rája. Lesodorja a könnyeit. Elolvassa tizszer-százszor s mintha most hozná a posta, úgy töpreng ott a válaszon. Szól a levél szóról-szőra: „Ebben a pillanatban egyetlen fájdalmam az, hogy nem láthatlak még egyszer, mert szeretlek szenvedő lelkem egész szenvedélyével. Oh, hisz drágább voltál nékem, mint az élet! Ha a lélek valóban él a test megsemmisülése után is, az egyedül lét óráiban meglátogatlak s megkérdem :
