A Vármegye, 1913 (1. évfolyam, 1-16. szám), Szatmármegyei Hírmondó, 1913 (1. évfolyam, 18-30. szám)
1913-11-23 / 26. szám
26. szám. SZATMÁRMEGYEI HÍRMONDÓ 5‘ik oldal. fíázasulé kisasszony 22 éves, hozomány két millió, férjhez menne egy jó családból való vagyontalan fiatal emberhez. — Jelentkezhetni Rivoli- utca 320-ik szám alatt Bonnécoute urnái. Föltétien titoktartás. Vicomte de Lamyre kétszer is elolvasta e hirdetést, midőn véletlenül a szemébe ötlött. Egy szombat délelőttjén belépett a Helder kávéházba, hogy két tojásból és egy kotlettből álló reggelijét elfogyassza s miután hirtelenében átfutott egy lapot, melynek címét meg se nézte, azt kettéhajtva a szomszéd asztalra dobta. E pillanatban ötlött szemébe a hirdetés, mint fénylő bogár a gyep szegélyén : »Házasuló kisasszony, — két millió hozomány.« Ez a vicomte de Lamyre jó fiú volt, de nagy bolond. Atyja mint tüzérezredes Magentánál esett el. Madame de Lamyre, aki most már csak fiát szerethette, őt maga mellett neveltette vireládi kastélyában a Garonne partján. Elkényeztette anyja is, tanítója is, kit melléje fogadtak, egy fiatal hittérítő, kit a Közép-Áfrikában kapott betegségek arra kényszeritettek, hogy ezentúl Dél- Franciaország enyhe éghajlata alatt éljen. Húsz éves korában Roland de Lamyre anyját elvesztette. Egy évvel később megérkezett Párisba, harmincezer frank életjáradékkal és vas egészséggel. A házasuló fiatal embert sikerei elkapatták ; a nők után kezdett szaladgálni és elvesztette minden vagyonát. Egy márkinő s egy hires szépség lármás versenygése Roland szerelméért; merész fogadásai, tizenegy szerencsés párbaja és fáradhatlan buzgalma a mulatságok minden neme iránt, azon egészségtelen társaság hősévé avatták őt, melynek egyik lába a góthai alma- nakban, másika Paissyban van. Ezután a fordulat órája ütött. Roland nemcsak elvesztette egész örökségét és kiaknázta gazdag barátainak jóakaratát, de tartozott mindazon könnyenhivő szabók és szállítóknak is, kik előnyösen viselhető címektől elvakulni szoktak. A börzén kivégezték, három körből kizárták és ingóságainak elárverezésétől sem maradt megkímélve. Egy fehérnemüs legazemberezte, egy szabó szemébe vágta, hogy becstelen ember és Roland leliorgasztá fejét. Régi barátai nem köszöntötték az utcán ; ez eleinte arcába kergette a vért, de később ehhez is hozzászokott. Beszélni kezdték : »Lamyre teljesen tönkre ment,« azután nem sokára: »E1- züllött, nem látni sehol . . .« Roland akkor harminckét éves volt. Egy kis bútorozott szobát lakott a Pigalle-utcában; házi urának három havi bérrel tartozott. Időszakonként egy-egy jószivü földije — Párisban megfordulva — egy pár aranyat csúsztatott markába, mi képessé tette arra, hogy a gyeplőt megeressze. Állást keressen ? Harminckét éves korában, ettől már elkésett. Hivatalt vállaljon? Ugyan minő szolgálatra volna képes? És Roland folytatta eddigi életmódját, várva egy uj hajnal hasadását, mely semmiképen sem akart beköszöntem. Vannak emberek, kik arra számítanak, hogy majd öreg napjaikra egy pénzzel teli erszényt találnak, vagy egy angol vén kisasszony után örökölni fognak és ez a remény képes őket fen- tartani. Roland de Lamyrnak már csak az utolsó aranya volt meg abból a tízből, melyet neki koöyörületbŐl egy Párisban időző bordeaux-i kalapos adott, midőn a hirdetést olvasta : »Házasuló kisasszony, — két millió hozomány.« Kifizette reggelijét s a kávéház leghátulsó részében kefét és vizet kért. Egy pincér segítségével ruházatát legalább látszólag rendbehozta, azután kiment az utcára s egy tisztító-zsámolyra téve lábait, ócska cipőit fénymázzal bevonatta. Egy kis vasalás megifjitá magastetejii kalapját; egy pár svéd keztyüvel kiegészítette öltözetét. Roland beült egy bérkocsiba és elhajtatott a Rivoli-utca 320. száma alá Bonnécoute úrhoz. * * ■■ * A fej egy kiérdemült egyházfié. Két lesütött szem a pápászemek mögött, melyek időközönként az üvegek felett pislákolnak. Egy vidéki könyvtárnok sipkája; egy nyugalmazott hivatalszolga házi kabátja. — Bonnécoute ur ? — Én vagyok urám. Kihez van szerencsém ? — Itt a névjegyem. — Vicomte de Lamyre? A házasság végett tetszik ? — Talán. — Tessék befáradni. — Bonnécoute irodája ném valami különös véleményt ébreszthetett az emberben üzleti összeköttetései felől. Az első pillanattól fogva bárki tisztában lehetett azzal, hogy egy pénztelen uzsorással van dolga, ki fajunknak legalacsonyabb fokán áll. Midőn Roland egy1 lószőrrel tömött ócska széken helyet foglalt, Bonnécoute őt egy pár pillanatig Szemügyre vette. — Mennyi adóssága van ? kérdé halkan. — Körülbelől kétszázezer frank. — Nincs-e elítélve ? Volt-e büntetve? Lehet-e ez irányban puhatolódzni. — Lehet. Semmi sincs. — Teljesen el van merülve? — Teljesen. — Hónapos szobában lakik ? — Igen. — Vannak-e rokonai ? — Távoli rokonok, kik nem ismernek és akikre semmi tekintetben sem számíthatok. — Hova fordulhatok az anyakönyvi okmányokért ? — Vireládba, Girondeban. —' Kihez? — Cugineau ügyvédhez. Bonnécoute megtevő a szükséges följegyzéseket és feltolta pápaszemét, mely függve maradt szemöldökei felett. — A kisasszony, kiről szó van — monda oly halkan, mintha hirtelenében egy gyóntatószékbe helyezkedett volna át — kitűnő családból való . . . bájos ... 22 éves . . . tökéletes műveltségű . . . csakhogy . . . Roland csupa fül lett. — Csakhogy — ismétlő Bonnécoute — egy hibája van . . . egy pillanatnyi megfeledkezés . . . — Mi van a gyermekkel ? — Oh! arról soh’sem lesz szó. Dajkaságban van egy faluban . . . apja, anyja ismeretlenek. Meg van elégedve ? Rolandon gyönge reszketegség futott végig. Szeretett volna el nem pi rulni, de a vér arcába szökött. — Láthatom-e a kisasszonyt mielőtt határoznék ? — Kétségkívül . . . egy este a színházban. — Megegyeztünk.- Nos, uram, lia szives lesz nyolc nap múlva ismét ide fáradni értésére fogom adni a szülők elhatározását, mely azon adatokra lesz alapítva, miket Vireládból kapni fogok. * * * Egy hóval később Roland de Lamyre házassága d’Esnandes Lujza kisasszonnyal végbe ment. Egy kis templomban, reggeli 7 órás kis mise után áldotta meg az egyház a frigyet, melyet polgárilag előző napon kötöttek meg. A házastársak tisztán érdekházasságot kötöttek, D’Esnandes hatvanezer frank évi jövedelmet biztosított leányának ; a férj évenként negyvenezer frankot kapott saját személyes kiadásaira. A szertartás után Roland üdvözlő apósát, ki hidegen meghajtotta magát; madame d’Esnandes elfordította fejét. Az uj házaspárt egy négy üléses kocsi szállította ki a lyoni pályaudvarra. Roland egyedül volt nejével azon vonat egyik szakaszában, mely közvetlenül Páris és Genua között közlekedik. Csinos úti ruhája van !— mondá nejének. — Azért választottam ily sötét szint, hogy a kiváncsi tekinteteket lehetőleg elkerüljem. Roland megakarta fogni neje kezét: ő hirtelen visszahúzódott. — Ah! engedjen meg uram — mondá - mi csak egy alkut kötöttünk meg. Én az ön nevét viselem, önnek joga van afelett őrködni, hogy azt méltóan viseljem és biztosítom önt, hogy az ellenőrzés nem lesz nehéz. A tény az, hogy Önnek kifizetendő adósságai voltak és atyám azokat kifizette. A mi engem illet, arról volt szó, hogy elenyész- tessem azt, amit a világ hibának nevez. Nem akarom ártatlanságomat bizonyítgatni, sem azt elmondani, hogyan jöttem össze tizenhat éves koromban egy emberrel, kit férjemül éppen azért utasítottam el, mert tudatlanságomat használta fel arra, hogy gazdag házasságot köthessen. Talán megbocsátottam volna neki később, ha nem is szívből, de legalább okosságból ; de felboszankodva elutasításomon, ez az ember egy más nőt vett el, mi által a hibát helyrehoz- hatlanná tette közöttünk. Ön ismeri helyzetemet, nem titkolták el előttem az önét sem és megkötöttük az alkut. Ezt az alkut híven be kell tartanunk. Házastársak vagyunk, de én nem lehetek az ön felesége, mert azon föltételek mellett, melyek között kázasságra léptünk, elhullottnak tartanám magamat, ha annyira lealjasodnám, hogy magamat önnek adjam. Legyünk tehát csupán lakótársak egymásra nézve ; ez együttlakást az ön társadalmi műveltsége reám nézve kellemessé teheti. Én a magam részéről igyekezni fogok a helyzetet minél elviselhetőbbé tenni önre nézve. Tekintsen engem rokonnak, vagy társalkodónőnek saját választása szerint. Én szabadságát semmiképen sem fogom korlátozni. Keressen rajtam kívül minden lehető szórakozást ; csupán arra kérem, ne csináljon botrányt, ne vigye például szeretőjét, akit tartani fog . . . — De asszonyom . . .- ... az enyémmel szomszédos páholyba, vagy ne tartsa őt abban a negyedben, ahol lakni fogunk. Egyszóval arra kérném, tegyen egészen úgy, mintha ugyanazon helyzetben volnánk, mint a rendes házasok. — De miért küldi szeretők után az embert, midőn itt van szem előtt egy fiatal, szeretetreméltó feleség, annyi szép tulajdonnal megáldva, hogy ‘minden nap egy-egy újat fedezhetni föl benne. Hát azt hiszi, hogy magát nem is lehetne szeretni ... és hogy egy pillanatnyi tévedésért . . . ? — Az nem egy pillanatnyi tévedés volt uram, midőn egymással házasságra léptünk, ön azért, mert az öngyilkosság környékezte, én azért, mert nem bírtam elhatározni, hogy magamat egy zárdába eltemessem. Nekem szükségem van levegőre, mozgásra. Szeretem a természetet, utazásokat, a művészetet. Ön képzett
