Szatmári Újság, 1918. augusztus (2. évfolyam, 181-208. szám)

1918-08-31 / 208. szám

{ 4-ik oldal. Szatmári Újság Szatmár, 1918. augusztus 31. — A folyó tanévre magántanuló­kat, (elemi vagy polgári isk.) elvállalok. Cím : a kiadóhivatalban. 1—2 Dr. Görög Miksa fogorvos, (lakik: Hunyady u. 25. Attila-utca sarok) Rendelés: délelőtt 9— 12-ig d. u. 2—6-ig. 2—2 — Beiratások az álíámi népiskolák­ban. A helybeli állami elemi népiskolákban és óvodákban a beiratások szeptember 2, 3, 4, 5, 6, 7 és 9. napjain d. e. 8—12-ig esz­közöltetnek. A beírás az I. osztályokba csakis az anyakönyvi hivataltól előre kikérendő ta­núsítvány alapján, a felsőbb osztályokba pe­dig az értesitőkönyvecske, illetve iskolai bi­zonyítvány felmutatása után történik. Minden tanköteles beírás végett azon iskolánál je­lentkezzék, amelynek körzetébe lakása szerint tartozik, a VI. osztályosok ellenben a város belterületéről kivétel nélkül a Rákóczi-utcai áll: iskolában iratkoznak. Beiratási dij: 70 fillér. — Az igazgatóság. (2—2) Apróhirdetések Minden szó egyszeri beiktatása 20 fill. Vastagabb betűből 40 fillér. Legkisebb Hl ■ hirdetés 2 K — fillér. ® ■ ■ ■ A dij előre fizetendő, m m E==367 Eladó egy nikkelezett, jókarban levő gye­rekkocsi, gummikerekekkel. Cim a ki­adóban. A színház részére két zongora vagy pia­nínó bérbe kerestetik. Ajánlatok a szí­nigazgatóhoz Kölcsey u. 1 sz. adhatók. Szatmár-Németi sz. kir. város gyümölcs- értékesítő és központi szeszfőző válla­lata gyors- és gépírásban gyakorlott, lehetőleg irodai gyakorlattal biró leve­lezőt keres állandó irodai alkalmazásra. Az állást elnyerni óhajtók kérvényeiket — fizetési igényük megjelölésével — a fenti vállalat igazgatóságához (Szat­már-Németi, Deák Ferenc-tér 6.) Írás­ban nyújtsák be. Szatitár-Németi sz. feip. táros hivatalos közleményei. 7965—1918. fksz. HIRDETMÉNY. Közhírré teszem, hogy az ebveszettség emberek megmaratása kapcsán a város te- Tüleién f. hó 19-én ismét megállapitíatott, s ennek következtében amennyiben a veszett állat a tulajdonos házától elkóborolt és több kutyával marakodott, a város területén fen­nálló ebzárlatot f. évi november hó 17-ig meghosszabbitotttam. Felhívom a közönséget, hogy úgy sa­ját mint a közérdek és közbiztonság érde­kében az ebzárlat betartását lelkiismeretesen foganatosítsa, kutyáját megkötve tartsa, az udvarból ki ne bocsássa, illetve szájkosárral ellássa annál inkább mert a szabadon talált ebek elfogatnak, azonnal kiiratnak, kinyo­mozott tulajdonosaik pedig szigorúan bűn­tetteinek. Szatmári 1918 augusztus hó 24. 2-2 a gazdasági hivatalban megtartandó nyilvá­nos szóbeli árverésen haszonbérbe fogom adni. Az árverésre az érdeklődőket azzal hí­vom meg, hogy minden árverező 100 kor. bánalpénzt köteles lesz letenni. Szatmár-Németi. 1918 auguszt. 27-én. Ferencz Ágoston 2—2 tanácsnok. 128Í0—1918 szám. Pályázati hirdetmény. Szatmár-Németi szab. kir. városnál egy főerdőmérnöki (erdőmesteri) állás be­töltendő. Az ezen állásra pályázók az 1897 évi XXXI t.-c. 38. §-ában körülirt szakképzett­sége az erre vonatkozó bizonyitvánnyal, azon felül ép és erős testalkatukat, különö­sen jó halló, látó és beszélő képességüket hatósági orvosi bizonyitvánnyal, életkorukat, illetőségüket, családi állapotukat, eddigi al­kalmaztatásukat és hogy katonai kötelezett­ségüknek miként tettek eleget, szintén meg­felelő bizonyítványokkal tartoznak igazolni. Több évi gyakorlattal és erdőrendező- ségi munkákban jártasok előnyben részesül­nek. Az igy felszerelt és sajátkezüleg irt kér­vények 1918 szeptember hó 25-ig Városi Tanácshoz Szatmár-Németiben nyújtandók be. A főerdőmérnöki állással a Vili fizetési osztálylyal járó készpénzfizetés és háborús segély jár, a törvényszerű lakbér, 10 *ka- tasztrális hold illetmény föld, vagy megfele­lő váltság 40 ürméter tűzifa házhoz szállítva és 3000 korona utazási átalány. Lakhely Szatmár-Németi. Az állás egyelőre egy évi próbaidőre, megfelelés esetében véglegesítve lesz betölt­ve, az állással nyugdíjjogosultság jár. Szatmár-Németi 1918 aug. 27-én tar­tott tanácsülésből. Városi tanács. OZORY főkapitány. 1666—1918. gtsz. HIRDETMÉNY. Értesítem az érdeklődőket, hogy a mén­telep mögött fekvő u. n. kis lókerti területet folyó évi őszi legeltetési használatra folyó évi szeptember 5-én d. e. 9 órakor Szatmár-Németi sz. kir. város Ecetgyára. HIRDETMÉNY. Szatmár-Németi sz. kir. város Ecetgyára már rendszeresen szolgáltathat ecetet úgy helybeli, mint vidéki kereskedőknek, vagy nagyobb fogyasztóknak, akár kölcsön-hor- dóval, akár hordó nélkül. Eladási feltételekről a Városi Közélel­mezési Hivatal ad felvilágosítást. A megren­delések is oda intézendők. Szatmár-Németi, 1918. augusztus 19-én. Szatmár-Németi sz. kir. 11— város ecetgyára. Hirdetmény. A Szatmári Forgalmibank Rész­vénytársaság szatmárnémeti czég a Szatmári Leszámitolóbank Részvény- társaság szatmárnémeti czégbe beol­vadás folytán feloszlott, amit a czég- jegyzékbe a Szatmár-Németi kir. Tör­vényszék 1918. c. t. 351—17 sz. al- latt kelt végzése alapján vezettek be. Felhívjuk a kér. törv. 202. §-ának a rendelkezése értelmében a feloszlott czég hitelezőit, hogy követeléseiket a felhívás harmadszori közzétételétől számított 6 hó alatt érvényesítsék. Szatmár-Németi, 1918 augusztus hó 29. i) Szatmári Leszámitolóbanii r.-t. 1—3 igazgatósága. A Közélelmezési Hivatal Közleményei. Az elszámolás kötelezettsége. A Városi Közélelmezési Hivatal a kö­vetkezmények terhe alalt ismételten fölhívja mindazon termelőket, akik kalászos termé­süket terménynemenként már elcsépelték,, hogy az elszámolás megejtése végett okvet­len jelenjenek meg a Közélelmezési Hiva­talban s ne várják meg azon időt, míg az összes gabona- féle termésüket (búza, rozs, kétszeres, árpa és zab) kicsépeltették. Az el - számolást külön végzi a átvevő bizottság a búza, rozs, árpa és zabról. Elszámolni tartoznak továbbá minda­zon helybeli lakosok is, akik hatósági iga­zolvány alapján más községből, szállítási igazolvánnyal hozták be a házi- és gazdasá­gi szükségletükre a gabona-félét. Végül elszámolási kötelezettség alá es­nek mindazok, akik aratórész-, vagy cséplő­géprészben kaptak kalászos terményt. A cséplőgéptulajdonosok a cséplés befejeztével fognak elszámolni. Szatmár, 1918. augusztus 30. 1 — Városi Közélelmezési Hivatal. Rendprhatóságilag engedélyezett maffánkutató és közvetítő Iroda Szatmár, Deáktér, Böszörményi-ház. Bejárat Petőfi-u. 4. sz. I. em. Telefon: 482. Elvállal: helyben és vidéken bármily kényes megbízásokat, nyomozásokat, megfigyeléseket. Há­zassági ügyekben legalaposabban megállapítja az egyén előéletét, családi, társadalmi, vagyoni hely-- zetét, jellemét, jelen életmódját. Utazási megbízáso­kat. Kereskedelmi információkat. — Eltűnt civil és katona egyének tartózkodási helyének kinyomozá­sát. Hagyatéki ügyekben történendő nyomozásokat. Névtelen levelek Íróinak kinyomozását. Nemességi ügyek, ős és családfák összeállítását stb. stb. To­vábbi megbízásokat ingó és ingatlan v. bérbe­adás, vétel, eladás valamint házasság közvetí­tésre. Díjazás Megállapodás szerint! Legszigorúbb discrétió. Irodai órák: d. e. 10—12, d. u. 3—5. Tulajdonos: Szerafin Elemér, volt detektív csoportvezető. színházi hét színházi képes hetilap. Megjelenik minden szombaton délután a színház egész heti műsorával és szinlapokkai. A SZÍNHÁZI HÉT ára 60 fillér, egy hónapi előfizetési dija 2 K. 40 fill. Előfizetéseket elfogad a Színházi Hét-re a Singer Testvérek könyvkereskedő cég, Deák­tér 12. Telefonszám 113. Művészi fényképei! készülnek Mermelstein Rezsin műtermében Deák-tér 6., Közélelmezési hivatal fölött. Bármily kis kép után éleínagy­ságú képek a legszebb kivitelben jutányos áron készülnek. Felvételeket kívánatra ház­nál is készítek. Sárközi és Széez Északkeleti könyvnyomdái?, Szatmár-Németi (Zárdával szemben,)

Next

/
Oldalképek
Tartalom