Szatmári Újság, 1918. július (2. évfolyam, 155-180. szám)
1918-07-31 / 180. szám
Szatmár, 1918. julius 31. 3-ik oldal, — Beszüntetik az üdvözlő táviratokat. A posta személyzetének túlterhelése és sürü betegeskedése miatt a kereskedelmi minisztérium azzal a gondolattal foglalkozik, 4iogy a postai anyagot lehetőleg csökkentse, így elsősorban tervbe vették, hogy megszüntetik az üdvözlő táviratok felvételét. Jelentéktelen szövegű táviratokat, a melyekben semmi egyéb nincsen, mint üdvözlet, gratuláció, részvét, vagy ehhez hasonló, nem fognak felverni. Azzal is csökkenteni próbálják a távirati forgalmat, hogy a táviratok feladását bizonyos órákhoz kötik. Ezek a reformok most vannak megfontolás alatt a kereskedelmi minisztériumban. — Párisi munkások követelése. A párisi szállítócégek alkalmazottai, köztük a közúti, valamint a földalatti vasutak alkalmazottai általános sztrájkkal fenyegetőznek, i ha a követelt béremelést nem adják meg. A tárgyalások eddig nem vezettek eredményre. — Helybeli és vidéki rokkantak figyelmébe. A Hadigondozó Népiroda ez utón hívja fel az állást és foglalkozást kereső rokkantak figyelmét, hogy nehány munkaalkalom van a Népirodánál bejelentve és pedig: 1. Kerestetik egy zöldség kertész teljes ellátásra és 80 korona fizetésre. 2. Egy kertfelügyelő, teljes ellátás és 40 kor. havi fizetés mellett. 3. Egy mezőgazdazdasági munkás, konvenció 11 köböl búza, 1 malac, 1 tehéntartás, lakás évi 290 korona fizetésre. 4. A strandfürdői felőgyelői állás, megegyezés szerint. A munkaalkalmak azonnal elfog- látandók. Jelentkezni lehet a Hadigondozó Népirodában (Városháza épület.) — Jönnek az osztrák gyerekek. Bécsből jelentik: Kedden 2500 osztrák gyermek indult el Magyarországba nyaralni. — Halálraitélték a rablógyilkos orosz foglyokat. Nagyváradról jelentik: A hadosztálybirőság Balahin Mihály, Kurgarov Basil és Cserkeszin Iván orosz hadifoglyokat halálra ítélte. Ezek a foglyok Berekböszörményben meggyilkolták és kirabolták özv. Éber Sándornét. A halálraítélteket Báli Mi hály hóhér fogja kivégezni, aki már Nagyváradra étkezett. — öngyilkosság zeneszó mellett. Budapestről jelentik: A Rózsa-utca 78. sz. házba tegnap egy cigánygyerekekből álló kis zenekar állított be, amely a kövezetre j repülő krajcárok reményében rázendített a legdivatosabb Zerkovitz dalra: Bözsi, ne | sírjon ... A hegedű nyivákoló hangjára a i földszinti kettes számú lakás ablaka felnyílt i és egy kisirt szemű leány hajolt ki rajta. A ; leány magához intette a szurtos kis prímást ' és átadott neki egy papirforintot: — Húzzátok el a nótámat — szólt hozzá. — Azt, hogy: Nem én lettem hűtlen hozzád . . . Addig húzzátok, amig nem mondom, hogy elég. A pöttömnyi muzsikusok odaálltak az ablak alá és kissé hamisan, de sok érzéssel riszálták a vonót: Nem én lettem hűtlen hozzád, Te csaltál meg engem . . . A nóta közepén revolverdörrenés hallatszott ki a szobából és ugyanabban a pillanatban egy füstölgő revolver esed a cigány gyerekek közé. A banda erre hanyaíhomlok futott ki az udvarból. — A házbéliek berontottak a kettes számú lakásba, ahol Fekete Mihály hadbavonult kéményseprősegéd családja lakik. A szobában a pamlagon elterülve vérző mellel találták Fekete Gizellát, 24 éves postás kisasszonyt, Fekete Mihályné sógornőjét. Nyomban rendőrt hívtak, aki a mentőknek telefonált. Rövidesen megjelentek a mentők és bekötözték Fekete Gizella sérülését, ameiy nem komoly. — Az angol lőszergyári munkások sztrájkja. Londonból jelentik: Az alsóházban Churschill a lőszergyári munkások sztrájkja ügyében tett kérdésre válaszolva, kijelentette, hogy Birmingharnban a munkások nagy része, Cowentcyben jelentékeny része a munkát ismét megkezdte. Remélhető, hogy Woolwichban is a nyugodt megSzatmári Újság fontolás úrrá lesz. Reméli, hogy a munkát holnap általában ismét megkezdik. — Pályázat. Az Országos Hadigondozó Hivatal a „Qyóni első hadiárvaház“- ban (Gyón, Pest Piiis-Solt-Kiskunvármegye) 20 ingyenes helyre pályázatot hirdet. A fen- tartott helyekre, amelyek 1918. évi szept. hó 1-től fognak betöltetni, elsősorban rám. kath. és másodsorban más keresztény hit- felekezeihez tartozó magyar honos, vagyontalan, testileg, lelkileg ép és egészséges, lehetőleg 8—10 életév között levő s elsősorban hadiárvák tarthatnak igényt. A felvett hadiárváknak az árvaházban való neveltetése és ellátása egyelőre 1919. évi aug. j 31-ig biztosittaiik. Az árvahazban a hadi- I árvák elemi iskolai oktatásban részesülnek. \ A pályázati kérvényeket mellékleteivel együtt f az Országos Hadigondozó Hivatalhoz (Bu- j dapest, VI. Vilmos császár ut 37.) lehetőleg í mielőbb, de legkésőbb 1918. augusztus 20 ig , bezárólag keli benyújtani. Egyéb felvilágo- j sitást a Hadigondozó Népiroda (Városháza) ; ad. — A lipcsei őszi vásárra vonatkozó I tájékoztató nyomtatványok a debreczeni j Kereskedelmi és Iparkamarához megérkeztek, ahol azok az érdeklődők rendelkezésére ; állanak. i j — Ellenőrzik a cséplési szén felhasználását. A szénügyek kormánybiztosa értesítette a varost, hogy tudomására jutott, i miszerint a cséplési célokra kiutalt szenet egyesek eladják. Az ország szénhelyzete olyan súlyos, hogy elsőrangú érdek, miszerint a kiutalt szén megjelölt rendeltetési céljaira fordidissék. Felhívja a kormány- biztos a polgármestert, hogy kisértesse figyelemmel a cséplésre kiutalt szén hová- forditását és esetleges visszaélésekről azonnal tegyen jelentést. — A 12-es honvédek üdülőállomása. A szatmári 12. honvéd gyalogezred lábadozó osztagának üdülöállomását Nagybányára tervezik áthelyezni. Ha sikerül megfelelő helyiséget találni, akkor rövid időn belül megtörténik az átköltözés. — Falopások a szentvéri állomáson. A Szatmár—szentvéri állomásfőnök a szatmári csendőrőrsön feljelentést tett, hogy a város részére az állomásra érkező tűzifát az állomás területéről állandóan lopják. A lopások tetemes kárt okoznak a MÁV nak, mert a hiányt meg kell térítenie a feleknek. E feljelentés alapján Vikár Péter csendőr- alőrmester megejtette a nyomozást. Átkutatta a szentvér' állomáshoz tartozó füiőhá- zat, ahol a szenesládában 75 drb., a' padláson 64 drb. hasábfát talált elrejtve. Bizalmas érzésülésből megtudta a csendőralőr- mester, hogy ezt a fát az éjjeli őr rejtette el az állomáson levő vasúti kocsikból. Kihallgatták az éjjeli őrí, aki beismerte, hogy a tütőházban talált 75 drb. hasábfát és a padláson talált 15 drb. hasábfát ő dugta el, a többi 49 drb. fát azonban egy mozdonyvezető rejtette el a padláson. Tagadja azonban, hogy a fát az állomás területén levő kocsikból szedte volna el, máshonnan szerezte azokat. A mozdonyvezetőt is kihallgatták. Beismerte, hogy a fütőház padlásán talált 49 drb. hasábfat ő rakta fel idönkint a padlásra, arra számítva, hogy majd amikor több lesz, a lakására szállítja. Ezt a fát azonban állítása szerint Bikszádról kapta az állami faipartól, nem pedig az állomásra érkezett rakományokból vette el. A csendőrség a 139 drb. fát lefoglalta. A városi tanács a j nyomozati iratokat kiadta dr. Antal Sándor f városi tiszti főügyésznek, hogy a gyanúsítottak ellen a bíróság előtt legye folyamatba az eljárást. — Háborít előtti anyagokból olcsón > és felelősséggel készít müfogakat, aranyko- * rónákat és tudós fogtöméseket G arai (Deák-tér 6.) URH Ma, szerdán este 6 Va, 8 7* és 10 órai kezdettel nem folytatólag Ezt megelőzik: H í r a d ó aktuális» A nátha bsháiat 2 ffs!vonásban. Rendes helyárak. Kedvezményes áru jegy nincs. Utcai iapsláifusitókut felvess: a Kiadóhivatal Páratlan nagy sikert ért filmszenzáció! Mid MIV o foíp szezon lepopi tataijának fenomenális szerepléséül! pHr női énekbetéttel ~w m SZIVÜNK ASSZONYA t ársadalmi dráma 4 felvonásban. Gyönyörűen rendezett, minden bemutatón frenetikus sikert ért slágerfilm, melyben az elragadó MIA MAY önmagát felülmúló alakítást produkál.