Szatmári Újság, 1918. július (2. évfolyam, 155-180. szám)

1918-07-23 / 173. szám

2-ik oldal. Szatmári Újság legnagyobb sértés Belgium ellen azonban a kancellár legutóbbi beszéde, amelyben mond­ta: Németországnak nem szándéka Belgiu­mot örökre megtartani, hanem kézizálogként akarja használni. Azt jelenti ez, hogy miután Belgiumot megtámadta, meghódította, a meg­hódítás után kíméletlenül járt el, mindenéből kifosztotta, most hajlandónak mutatkozik visz szaadni, föltéve, hogy más területet kaphat, ahol a németek különös képességeiket kifejt- ‘ hetik. Ha kézizálogról, Belgiumnak bármely más területtel vvaló kicseréléséről beszél, úgy ez talán azt jelenti, hogy kész Belgium visz- 6zás küzigazgatását, elnyomatását befejezni, azzal a föltétellel, hogy Németország enge­délyt kap ugyanerre más európai területen. Lázadás Franciaországban. | A lázadók Páris ellen vonultak. Genf, jul. 22. ! Párisból jelentik, hogy a Malvy-pör j tárgyalásán Nivelle tábornok felolvasott leve- j léből kiderült, hogy tavaly olyan természetű | lázadás volt Franciaországban, amely majd- í nem az egész országot lángbaboritotta. Több ezredben lobbant ki a lázadás. Marseillesben az orosz ezred ezredesét lelőtték. A ka­szárnyákat megostromolták gépfegyverekkel úgy, mint Lyonban. Egy osztag ágyukkal, gépfegyverekkel Páris ellen vonult, hogy el­fogja a kormányt és proklamálja a forra­dalmat. Petain tábornoknak nagy erőfeszítése­ket kellett tenni, hogy a lázadást elnyomja. 0 fogyasztási sziMezet meg­alakult. Százezer koronás alaptőke. Szatmár, jul. 22. Vasárnap délután megalakult Szatiná- ron a fogyasztási szövetkezet, amely augusz­tus 15-én meg is fogja kezdeni működését a főpostával szemb3n levő helyiségében. Eddig 551 tag kiváltott 975 üzletrészt 48,750 korona értékben, de az alapítók úgy tervezik, hogy az alaptőkét mindjárt százezer koronára felemelik, hogy készpénzzel dol­gozhassanak. Az aláírást tehát még e héten foly­tatják. Minden délután 2—6 óráig lehet üz­letrészeket jegyezni, úgy a Rákóczi-utcai tisztviselői boltban, mint az Ipartestület helyi­ségében. Egy üzletrész ára 50 korona és utána 1 korona a beirási dij. Vagyonosab­baktól több üzletrészt kívánnak. Az eddigi jegyzés is felemelhető. A Beszerzési csoport és a jóléti bizottság tagjai nem vehetők fel, azonban rajtuk kivül jelentkezhet bárki, ha augusztus 15-től fogva a szövetkezet utján kívánja ellátását. Augusztus elején az aláírás lezárul, attól fogva uj tagok a jövő augusztusig, a hatósági áruk miatt, nem vehetők fel. Az alakuló közgyűlés elfogadta az alap­szabályokat, megválasztotta az igazgatóságot és a felügyelő bizottságot s kimondotta, hogy az áruk beszerzése végett belép a „Hangya“ központba, a hatósági áruk kiszolgáltatása végett a városi közélelmezési hivatalt meg­keresi és más forrásokból is igyekszik a ta­gok ellátása végett élelmicikkeket és egyéb dolgokat beszerezni. Szalmái, I9i8. julius 23 , Az újonnan választott igazgatóság mind­járt meg is tartotta első gyűlését. Elnök lett Bélteky Lajos ref. lelkész, helyettes elnök Bölönyi László ipartestületi elnök, mig a felügyelő bizottság elnökéül, Asztalos Sán­dor bankigazgatót választották meg. Intéz­kedett az igazgatóság az üzlethelyiség ki bé­relése, üzletvezető és egyéb személyzet fél­fogadása s a szövetkezet cégjegyzése tár­gyában is. Az osifrák kormány lemondott. Őfelsége elfogadta a lemondást. Bécs, jul. 22. A képviselőházban az elnök ma beje­lentette, hogy értesülése szerint a kormány beadta lemondását, amit őfelsége elfogadott és a kormányt ideiglenesen megbízta az ügyek továbbvitelével. A pénzügyminiszter beterjesztette az 1918—1919. évi költségvetést, amely szerint a rendes kiadások 6 439 milliót, az összes állami kiadások 24.321 milliót tesznek ki. A deficit közel 2 milliárd a rendes költségve­tésben. 9 IiözííszídísbIé olcsóbb élelmezést kapna!). Windischgraetz herceg tervei. / Szatmár, jul. 22. A sok ígéret után, amelyet a köztiszt- , viselők tarthatatlan anyagi helyzetükkel kap­csolatban a miniszterelnöktől és az egyes ; szakminiszter ktől kaptak, most végre komoly ; segítségre számíthatnak, Windischgraetz her- j cég közélelmezési miniszter olyan módon 1 szándékozik támogatni őket, ahogyan a | háború mai elfajult gázdasági viszonyai j között egyedül lehet hatásos és eredményes. \ Windischgraetz hercegnek terveiről az alább « következő részieteket jelenti tudósítónk: A közélelmezési miniszter szombaton ; délelőtt tartott minisztertanácson mutatta be í tervezetét, melynek alapján a legalkalmasabb | eszközökkel óhajt a köztisztviselőkön segíteni. I A miniszter olcsó áron akar élelmiszereket juttatni a köztisztviselőknek, akiket ruházati cikkek méltányos áron való ellátásával is támogatni akar. A tisztviselők liszttel valő ellátását ugyanoly formában és feltételekkel óhajtja szabályozni, ahogyan a múlt évben tette. Ha megfelelő lesz a termés egyéb veteményekben is, akkor a fejkvóta arányá­ban a száraz hüvelyeseket is egyszerre szándékozik kiszolgáltatni a tisztviselők be­szerzési csoportjai számára. A gyümölcsöt és zöldségféléket a maximális árnál jóval olcsóbban kapják majd a közalkalmazottak. A közélelmezési miniszter terveinek ez az ' egyik része helyenkint már valósággá is lett, amennyiben az állami tisztviselők befőzés céljéra olcsóbban kaptak barackot, úgy­szintén a .téli eltevésre alkalmas tököt is jelentősen olcsóbban kapták a maximális árnál. Windischgraetz terveinek egyik legfon- ; tosabb pontja, hogy a budapesti szegény köztisztviselők számára hatósági konyhái szándékozik felállítani. A főváros területé» három-négy ilyen konyha kerül működésbe, ahol a tisztviselők és a tisztviselőcsaládok számára olcsó ebédet főznek. Az ebédet a | köztisztviselők elfogyaszthatják majd a kony- í hákkal kapcsolatos étkezőhelyiségekben, de j lakásukra is vitethetik. Természetes, hogy ez a segitőakció az | államháztartás költségeit jelentősen megter- ' helné. A közélelmezési miniszter azonban. f nem szándékosik ezeket a terheket az ország adófizetőire áthárítani. A lisztnek a múlt évi árban való kiszolgáltatása egymagában 16 millió korona kiadást jelent, a tisztviselő- konyhák felállítása pedig napi 6000 Koron» fedezetet követel. Windischgraetz herceg ezeknek a tete­mes költségeknek a fedezését elsősorban egy 11 millió koronát tevő és a kiviteli üzletbői rendelkezésére álló alapból óhajtja fedezni. A még fennmaradó hiányt akképpen szándékozik előteremteni, hogy a kivitőit cégeket arra kötelezi, hogy a tisztviselői! beszerzési csoportja részére árucikkeikből, maximális áron alul bocsássanak bizonyos mennyiséget rendelkezésére. Ha ez nem tetszenék nekik, módjukban volna a termé­szetben való ilyetén adózást az exportüzle­teikből származó hasznuk 4 százalékának az átadásával megváltani. Végezetül pedig, ha bz export cégek ezt a megoldást nem Megszünteti!) a postai csomagkíiiordást. Szatmár, jul. 20. Budapesti értesülés szerint a legköze­lebbi napokban a postai csomagok házhoz- hordásának a megszüntetésére kell a közön­ségnek elkészülnie. Az intézkedésekre a takarmányhiány adott okot és emiatt már számos vidéki vá­rosban kénytelenek voltak megszüntetni a csomagok házhozhordásál. Augusztus elsejé­től kezdve tizenhét városban fogja a posta- igazgatóság a csomagok kihordását meg­szüntetni, úgy, hogy összesen egyelőre 33 városban fogják a házhozhordást folytatni. Budapestre nézve a postaigazgatóság nagy erőfeszítéseket tesz, nehogy a fővárosban, a hol a csomagforgalom a legnagyobb, a kö­zönséget a kihordás megszüntetésével súlyos zavarba hozza. Egyébként takarmányhiány miatt, amihez még személyzethiány is járul, több olyan intézkedésre kell a közönségnek elkészülnie, amely a levél- és csomagforga­lomban most élvezett és nélkülözhetetlennek tartott kényelmét redukálni fogja. Ebben az ügyben a postaigazgatóság előterjesztést tett a kereskedelmi miniszternek, aki a napokban fog véglegesen dönteni. Szá­mos városban a kereskedők nagy izgalom­mal fogadták a csomagforgalom megszünte­tését és sok helyen azt javasolták a posta- igazgatóságnak, hogy a mostani 25 filiérres dijat 50 fillérre emelje, csak tartsa fenn a csomagkihordás rendjét. Ám erre a postaigaz­gatóság szerint kevés kilátás van, mert a megoldás nem anyagi kérdésben, hanem ta­karmányhiányon és egyéb körülményen mú­lik. — Wekerle a királynál. Bécsből je­lentik : Wekerle Sándor miniszterelnök a mai kihallgatásán folyóügyekről, elsősorban a választójogi reform képviselőházi tárgyalá­sáról tett' jelentést a királynak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom