Szatmári Újság, 1918. március (2. évfolyam, 52-78. szám)
1918-03-28 / 75. szám
Szaönár, 1918, március 28, gyobb vereségét és Németország most érte el azt a nívót, amelyet valaha a germánok jelentettek a történelem piacán. A német nagyság és a német erő magasan ragyog a harci lárma, tűz és szenny felett. A népek milliói megrendülve és szédülve látják, hogyan sodorja !e összes ellenfeleit, mint egy uj Gulliver az apró törpéket. Ez a Németország elég erős és nagy ahhoz is, hogy olyan békét kössön, amely méltó hozzá s ahhoz a kultúrához, amelyet képvisel. — Tragikus eset a szinérváraljai Járásbíróságon. Megrendítő eset történt szerdán délelőtt a szinérváraljai járásbíróságon. Egy ottani fiatal ügyvéd, dr. Lányi Sándor, aki hivatalos dologban járt a járás- bíróságnál, munkája közben hirtelen összeesett. Jobb oldali szélhüdés érte. Állapota igen súlyos. A test egész jobb oldalt része megbénult. Eszméletlenül vitték a lakására az ügyvédet, akinek tragikus sorsa általános részvétet keltett mindenfelé. A fiatal ügyvéd most állott esküvője előtt. Az orvosok veszélyesnek tartják állapotát. — Ukrán kereskedelmi forgalom. A debreceni kereskedelmi és iparkamara az érdekeltség figyelmét felhívja arra. hogy a hadsereg főparancsnokság megbízásából legközelebb ukrán nyelvű lap fog megindulni, mely hetenként háromszor 10.000 példányban fog megjelenni s melyet Ukrániában egész a Kaukázusig fog a lakoság körében terjeszteni. E lapnak egyebek között az is feladata, hogy Magyarország, illetve Ausztria kereskedelmi összeköttetéseit előmozdítsa és gazdasági érdekeinket h rlapilag képviselje. A lap mindazon köröknek, akik Ukrániával összeköttetést keresnek, készséggel rendelkezésre áll. Felvilágosítással szolgál a szerkesztőség: Bécs, I. Georg Coch-platz 3. — Halálozás, özv. Berghofer Isívánné szül, Szűts Róza, élete 63, özvegysége 15. évében hosszas szenvedés után elhunyt. Temetése március 28-án, d. u. 4 órakor a ref. egyház szertartása szerint a Böszörményiutca 22. sz. gyászháztól lesz, ahonnan a szatmári ref. sirkertben kisérik öröknyugalomra. — A legszebbek. A budapesti Színházi Élet szerkesztőségétől a következő táviratot kaptuk: A Színházi Élet szépségversenyének szatmári győztesei Borbély Lili és Szalma Sándor. — Kéménytflz. Kedden este fél fiz órakor az Attila-utcai 2. sz. házban kémény- tűz ütött ki Először azt jelentették, hogy a tető is lánghaborult, arra a tűzoltóság teljes készültséggel vonult ki De a hir túlzott volt. A tűzoltók a kéménytüzet könnyen eloltották. — Elevenen eltemetett kisleány. Szabadkáról jelentik : Pöthe Mariska, 8 éves kisleány, a testvéreivel temetést játszott a tanya udvarán lévő homokban. A gyermekek sirt ástak, a kisleány belefeküdt, mire beföl delték és zöld gaiyakkal díszítették a sirt. Mikor egy óra múlva az édes anyja keresni kezdte a kisleányt, a gyerekek a játéksához vezették. A leányka azonban akkorra már megfulladt. Semmiféle élesztési kísérlet n rn járt eredménnyel. A szabadkai csendörség vizsgálatot indított, kit terhe! a felelőség a kisleány haláláért, — Kik pályáztak az uj szintterületre ? A Nyirvidák írja : Most járt ie az a pályázat, amelyet a nyíregyháza-ungvár-man kacs- kisvárdai szinikerület igazgatására hirdettek. Heten pályáztak és pedig: Kis Árpád szatmári, Sajó Vilmos szamosujvári, K'emer Sándor ungvári, Heltai Hugó iglói, Szabados László zentai és Szabó Ferencz nagyszombati színigazgatók, pályázott továbbá Horvnih Kálmán debreceni színész is, akit a nyíregyházi közönség jól ismer. Szatmári Újság 3-ik oldal. — Debussy meghalt. Géniből jelentik: Debussy, a világhírű francia zeneszerző Párisban meghalt. — Szatmári és Szatmármegyei Címtár. Egy mindenképen hasznos kézikönyv fog megjelenni decemberben Szatmá- ron. A könyvet, amelynek cime »Szatmári éa Szatmármegyei Címtár, Oláh Gyula rendőrtiszt állítja össze. Tartalmazni fogja Szat- már város éa Szatmármegye legrészletesebb címtárát, úgy hogy ez a könyv a hivataloknak, irodáknak, kereskedőknek, iparosoknak egyaránt nélkülözhetetlen szolgálatot fog tenni. E könyv részére föladott hirdetések a legjobb reklámot jelentik. — Az utolsó hajnal... Kiss Miklósnak. a szatmári színház tragikus végű színészének sirhantján már elhervadt a sok virág. Az utolsó hajnal története azonban ' még mindeddig titokban maradt. Arról tudtunk, hogy az utolsó éjszakán, amikor egy magán lakásban tartott borozgatás után három óra tájban hazafelé mentek, egy borbély látta, hogy Kiss Miklós civakodott az utcán az élettársával, Gábor Rózsival. Arról azonban nem tudott senkisem rajtuk kívül, hogy Kiss Miklós miképen zárkózott be szobájába, ahol az ablakfüggöny zsinórjára fölakasztotta magát. Gábor Rózsi egy most Fzatmátra érkezett leveleben azt Írja, hogy azon az utolsó hajnalon, amikor hazaérkeztek, a művész a szobájukban is fojtogatta őt, aztán kilökte a szobából: — Menj vissza a társaságba, ahol az este szórakoztál 1 Kiss Miklós magára zárta az ajtót, amelyet reggel a rendőrség nyitott föl. E levelében elpanaszolja Gábor Rózsi, hogy milyen kegyetlenül bánt vele Kiss Miklós, amikor mámoros volt. Mégis igy ir most róla: Nem birok megbarátkozni azzal a gondolatit 1, hogy már Miklós nem él. És hogy mit szenvedek! Te meg tudói érteni. Most képes yolnék a tíz körmömmel kikaparni a földből. Egész éjszakákat keresztül sírok, pedig már ezen nem lehet változtatni. Amit a színészek beszélnek, az engem egészen hidegen hagy, én tudom, hogy hibás nem vagyok. Tudod, milyen féltékeny volt. képes volt, bezárni a szobába, Végül azt írja még Gábor Rózsi, hogy készül Szatmärra, Kiss Miklós sirját megnézni.... — Lóárverés. A nyíregyházai hadi- iókórház parancsnoksága értesítette a polgármesteri hivatalt, hogy április tizenkilencediken és 20 an délelőtt 8 órakor a kórházban lóárverés lesz. — Hirdetmény. A Szatmári Leszámítoló Bank r.-t. hadifoglyok részére pénzküldeményeket közvetít. Előfizetőinkhez. Felkérjük azokat az előfizetőinket, kiknek előfizetése lejárt, szíveskedjenek azt mielőbb megújítani. Mindenféle pénzküldeményt a Szatmári Újság kiadóhivatala (Kazinczy-u. 22.) vesz át. Felelős szerkesztő: Szalánczy József. Hirdessen a Szatmári Újságban IuranbaI ■--------------Ma , csütörtökön este 6 órától folytatólag az ország összes mozgó- szinházait megelőzve grandiózus filmszenzácziók a lits Vilmos sorozat legnagyobb sikerű 19 slágere ■! Egy s ze r II szivek társadalmi dráma 4 felv. Ezt megelőzi: «S* Eg-y nap egy modern asszony életéből életkép 2 részben. HsIpPtö: Felsőpáholy ülés 2 K; földszinti páholyülés 1 K 60 í. I. hely 1 K. 20 f, !L hely 80 fillér; III. hely 60 fillér. — Kedvezményes áru jegy nincs. 2— SzatüMénrcíi sz. hir. sáros hivatalos közleményei. 2537—1918. fksz. HIRDETMÉNY. A szénügyek kormánybiztosának 1185. sz. rendelete értelmében közhírré teszem, hogy a szén, brikkeí, koksz forgalombaho • zataláról 321 —1918 sz. alatt kiadott rendeletek 1. § ának a gazgyárakra vonatkozó utolsó bekezdése akként módosul, hogy a gázgyárak azokon a vasúti gőzhajó állomásokon, amelyeken tüzelőanyagokat eddig in feladtak, a jelen rendelet életbeléptetésétől kezdve csakis kokszot adhatnak fel, szállítási igazolvány nélkül. Egyebekben az idézett 321—1918. sz. rendeletem érintetlenül marad. E rendelet 1918. évi március 8-án lep éleibe. Szatmár, 1918 március hó 18. OZORY, főkapitány, 1782-1918. fksz. HIRDETMÉNY. Értesítem a város közönségét, hogy az egyes ásvány olaj termékek legmasabbárát szabály zó 4455—1915 M. E. sz. rendelet alapján a világító kőolaj forgalomba hozatalánál felszámítható fuvarozási költségek és helyi illetékek a következőkben állapíttatnak meg. A nagykereskedő felszámíthat a világi- tó kőolaj szántásánál a kormányrendeletben előirt esetekben: