Szatmári Újság, 1918. március (2. évfolyam, 52-78. szám)
1918-03-20 / 68. szám
Szaíniár, 1918. március 20. Szatmári U j s ág 3-ik oldal. asefné, Marti ny Mórné, özv, Paiáty Lajosné és sok mások társadalmunk előkelő hölgyei kőiül. Az ünnepséget Róth Lajos, a Népkonyha-Egyesület elnöke nyitotta meg és szépszavakkal méltattaözv. Markovics M.-né hervadhatatlan érdekeit melyeket a népkonyha fellendítése közzül szerzett, Az elnök melegszavakkal és hálával emlékezett meg a jótékony társegyesületek a hatóság a sajtó és a népközönség támogatásáról mellyel lehetővé tették, hogy az egyesület nemes hivatásának a várakozáson felüli szép eredménnyel tudott megfelelni- A népkonyha az elmúlt télen 40.000 ebédet adott. Az e'nök szavai után dr. Jordán Sándor főrabbi hatásos beszédei leplezte le Markovics Mihályné arcképét. Ezután dr. Vajay Kát oly polgármester leg hangon emlékezett meg a népkonyha áldozó működéséről és a hatóság jövőbeni halhatós támogatásáról biztositotiaa Népkonyha vezetőségét- Ezután a népkonyha szegényei ebédet kapjak, amivel az ünnepség végétért. — A Vörös Kereszt Egylet március 25 én, hétfőn délután 5 órakor tartja évi közgyűlését a városháza nagytermében, melyen az évi jelentés és számadás ietárgyaiása után a visszatérő hadifoglyok és a katonai kórházi betegek megvendágelésérői fognak megbeszélést folytatni. — Esküvő. Szaboszlay Vincze föid- birtokos és Nyárády Ilonka. Nyárády László nyug. miniszteri tanácsos leánya a tegnapi napon házasságot kötöttek. A házasságkötésnél tanúként szerepeltek: Madarassy Sándor földbirtokos és dr. Vajay Károly kir. tan. polgármester. — A katonák húsvéti megvendégelése. Az izr. Nőegylet és Népkonyha Egyesület azon tiszteletteljes kéréssel fordul á vidék és a városi áldozatkész közönségéhez, tegyék lehetővé, hogy a Püspöki Con- wikíusban elhelyezett beteg katonáknak a husvét alkalmábóli mcgvendégelését. Erre a nemes célra kérünk egy-egy családfő! egy- egy kg. lisztet s egy pár tojást, amely kegyes adományokat kérem mielőbb a lakásomra, Deák tér 29. szám alá küldeni, A vezetőség nevében Rooz Samuné. — Hadifoglyaink segítésére adakoztak eddig: Dr. Tímár Zsigmond, özv. bér. Kovács Jenőné 100—100 K, Szlávy Dezső 50 K, Dr. Halász Lajosné 30 K, Blat-' nicrky Isván, Fehér Pálné 10—10 K, özv, Biki Károiyné 5 K, Héti Bálint 3 K, özv. Markai Ferenczné 2 K, Kaposi József 1 K, Bélteky Lajos Vörös Kereszt egyleti pénztárnok. — Térzene. A Vörös Kereszt Egylet mai gyűjtéséből kifolyólag a cs, és kir. 5 ik gyalogezred zenekara délelőtt 11 órától fél 1 óráig játszani fog a Pannónia előtt. — Adőösszeiró bizottságok. A városi adóhivatal előterjesztésére a városi tanács a jövedelem- és vagyonadókötelesek Összeírására az I. bizottságba Bölönyi Lászlót és Beer Móricot rendes tagokul, dr. Barabás Ferencet, Reiter Jakabot és Szűcs Józsefet póttagokul, a II. bizottságba Mertz Józsefet és Fógel Károlyt rendes tagokul, ifj. Freund Sámuelt, Trattner Sámuelt és Szent- pétery Gézát póttagokul megválasztotta. — Hatósági üzlet a Szamoson túli külterületen. A Szamoson túli külterületi lakosok lakóhelyük közeiében egy hatósági üzlet fölállítását kérték a várös tanácsától. A kérelmet a tanács méltányosnak találta és azzal a meghagyással adtalki a város a Közélelmezési Hivatalnak, hogy keresse meg a célravezető megoldást. A kérelmező 113 család azt kívánja, hogy Vigdorovics Erzsébet kereskedő bizassék meg a külterületen létesítendő hatósági üzlet vezetésével. Megállapította a Közélelmezési Hivatal, hogy 472 személy cukorellátása és 350 személy Itsztellá- tása volna itt biztosítható, illetve havonta378 kg, cukrot és 1750 kg. lisztéi kellene Vigdorovics kereskedőnek kiosztás céljából átadni, — ü tragédiáját mutatja be az Uránia mai, különösen érdekes j tartalmú slágere a bajazzót, ki min- j dennap megkacagtatja a közönségét, •mialatt szive száz sebből vérez s az 5 élet sem nyújt mást neki, mint csupa képmutatást, fájdalmat, lelki kint. Alwin Neuss a mimika nagy mestere alakítja e film főszerepét önmagát felülmúló hatalmas művészettel. — Nyugtázás. A Szatmári Népbank 50, a Szatmári Vármegyéi Takarékpénztár 40, TroVuga Endre és Schwariz Antal 20—20 koronát adományoztak az Izr. Nőegylet céljaira, Ezen nemes szivü adományokért hálás köszönetét mond — az Elnökség. — Olcsóbb lett a takarmány. A föidmivelésügyi miniszter az áiiat és Takarmányforgalmi R iszvénytársaság által magán- felek részére történő takarmányok eladásánál a jövőben felszámítható eladási árakat méter- j mázsánki.it a következőkben állapította meg: anya széna, mesterséges takarmány, laza ál- 1 lapotban 36 K, préselve 42 K, tavaszi-szal- j ma lazán 24 K préselve 35 K; őszi szalma ’ lazán 18 K, préselve 24 K; zsupszalma * 26 K; tengeriszár és fosztás, cirokszár 20 K, nád 20 K, — Nagylopás a vasúton. Sztáray Ferencz magyatcsaholyi lakos felszállt a Tas- n dról Zilah felé induló vonat egyik harmadosztályú kocsijába hogy vásárra utazzon. Zsebeben 11000 K pénz volt. Alig ért az első, az érszakácsii állomásra, észrevette . hogy pénze eltűnt. Arra emlékezett, hogy a J tasnádi állomáson a felszálásnal és a kocsi- I bán való elhelyezkedésnél egy ember volt | mindig közelében, aki aztan Érszakácsiban ! kiszált és akit nem ismer. Az esetről jelen- , tést tett a csendőrségen. j-- Romániában több petroleumvál- ialat és egyeb ipari valamint kereskedelmi \ vállalat kerül kényszer felszámolás alá. Miu- \ tán nincs kizárva, hogy ezeknek a vállalatok- j nak egyikében másikában magyar tőkének is része van, kívánatos, hogy az esetleges érdekeltek alkalmas formában megfele ő felszólítást nyerjenek tőkerészesedésüknek azonnal való bejenlesére és arra vonatkozó bizonyítékaiknak (okmányaiknak stb,) előterjesztésére. A bvjentések távirati utón azonnal teendők meg (a táviratok Militärverwaltung in Rumänien Wirtschaftsstab Oberst von Kontz Etappenpost 346 cimreküldendők) mellékleteik pedig ugyai csak azonnal postán küldendők el hogy az illető érdekeltek | jogainak megóvása celjabój a szükséges intézkedések késedelem nélkül foganatosilhá- tók legyenek. A felszámolás alá kerülő vállalatok jegyzéke a kamaránál betekinthető. — G ereket hozott Oroszország- , ból. Lengyel András beretiyóujfalusi gazda- j legény, közvitéz a 37 es regimentben, haza- \ jött Szibériából. A mikor az álom ásón kiszál- I lőtt a vagonból, egyetlen podgyásza egy két I éves kis kölyök volt. Megkérdezték tőle, hogy jutott a gyerekhez. Lengyel András elmesélte hogy a gyermeket Szibériából hozta magával, két éves erős és magyar mert az ő fia. Egy ázsiai faluban született, ahol András egy gazdaságban vetett és aratott az orosznak. Két év előtt megszeretett egy leányt és Andrásnak jól esett a dupla rabság. Ebből az ügyből született ez a gyerek és Lengyel András hazahozta Berettyóújfaluba magyarnak, a szüleihez. Mert ő még nem végzett a háborúval. Ha megéli a háború végét hazahozatja a gyerek édesanyját is. — Elveszett csikók. Tyúkod község határában levő Margit tanyáról folyó hó 6 árt éjlel 9 drb egy éves csikó elbitangolt és azóta nyomuk veszett. A nyomra vezető nagyobb összegű pénzjutalombad részesül. Thurman OHvér Tyúkod, Margit-Tanya. • — Iroda-áthelyezés. Dr. Havas Miklós ügyvéd irodáját a Rákóczi-utca 38. számú ház földszinti bankhelyiségeiből ugyanazon ház emeletére helyezte át. Uj telefonszáma; 471. — Hirdetmény. A Szatmári Leszámítoló Bank r.-t. hadifoglyok részére pénzküldeményeket közvetít. Ma, szerdán este 5, 7 és 9 órai kezdettel nem folytatólag : Alwin leüss művészi alakításával a fővárosi Moz gókép Otthon nagyszabású slágere--------— — — m h étszer halnah meg tragédia 4 felvonásban. A bajazzó tragédiáját mutatja be ez a film, ki mindennap megkacagtatja a közönséget, mialatt a saját szive száz sebből vérez. Ezt megelőzik: Híradó aktuális. Farsangi bank bohózat. H^árah : Felsőpáholy ülés 2 K; földszinti páholyülés l K 60 f. 1. hely 1 K. 20 f, II hely 80 fillér; Ili. hely 60 fillér. — Kedvezményes áru jegy nincs. — pMT 14 tagú művészi zenekar. H8N1 Van szerencsénk a t. gazdaközönség szives tudomására hozni, hogy valamint ételolaj gyárunkat minden nap üzemben tartjuk. Szives pártfogást kérünk Erzsébet gőzmalom Szatmár. árpa- és MissJuaisirä