A Szatmári Országos Tűzoltó Kongresszus Lapja, 1908 (1-2. szám)
1908-08-15 / 2. szám
A SZATMÁRI ORSZÁGOS TŰZOLTÓ KONGRESSZUS LAPJA. A fizetéses tűzoltókra a ruházat tekintetében mindenkor az országos tűzoltó szövetség által megállapított egyenruházati és rangjelzési határozmányok lesznek irányadók. A bevonulás. Végre megérkeztek. Tudtuk, hogy jönnek, de mindazáltal amikor megláttuk őket kellemes meglepetéssel kiáltottunk fel: Hát csakugyan eljöttek! Impozáns volt. Ezer és ezer ember hullámzott, hömpölygött és várva-várta, hogy a humánitás derék hadseregét végre szemtől-szembe láthassa és kifejezze előtte azt a meleg szimpátiát, amit a tömeg csak nagyon kevesek irányában tanúsít. Hét órakor jött a bejelentett bajtársak zöme. Elébb Nagybánya érkezett meg. Bár visszaszívta a jelentkezést, mégis eljött. S hozzá huszonegy emberrel. Derék dolog. A gyarmati vonat húsz embert hozott Fehérgyarmatról, tehát onnan, ahonnan nem jelentkezett senki. Az elszállásoló bizottság mindamellett elhelyezte valamennyit. 7 óra 10 perckor érkezett be a má- ramarosszigeti vonat, hozván a szigeti bajtársakat. Aztán a pesti vasszörnyeteg robogott be. A gőzmasina dohogott, szuszogott, hörgött és sihegett a túlságos erőlködés mián. No mert nem kismiska ám annyi nehéz legényt elcipelni. Mór, Rákospalota, Törökszentmiklós, Salgótarján, Kisújszállás, Székesfehérvár, Temesrékás, Orosháza, Szováta, Cvibak- háza, Bácstopolya, Kolozsvár, Nagyvárad, Debrecen és a többi — mind igen kitett magáért. Némelyik bandát is hozott s olyikat 40—50 ember is képviselte. A zene rázendített a tűzoltó indulóra, mozsárágyuk szöktek durranva az égnek és éljen búgott, harsogott a kiszálló kemény sisakos daliák felé. Ok mintha nem is nekiek szólt volna mindez: szerényen, bár katonásan rendben félreálltak. Hja, megszokás dolga minden! Aki egész életén át nem cselekszik egyebet, mint dolgozik emberül és félreáll szerényen — annak az ünnepje is csak egyszerű, tiszta és szerény. Különös, bizarr és fölöttébb érdekes látvány volt a menetelés. A tűzoltó bandák tüzesen, ritmusosan játszották a leg- pattogóbb nótákat, a lábak frissen, keményen, erélyesen dübögtek a keramiton s a sisakok meg-megvillogtak az ivlámpák alatt. S az embernek önkéntelenül a misztikus középkor jutott eszébe: a midőn vaspáncélos, komor, vadábrázatu leventék robogtak végig az utón s a holdsugár csillogva táncolt zord sisakjaikon. Kilenc órakor érkezett be a budapesti gyors, vele azok, a kik még eddig nem jöttek meg és az országos központi szövetség tagjai, élükön Széchényi Viktor gróf elnökkel. Kíséretében voltak: Dr. óváry Ferenc orsz. képviselő, alelnök, Dr. Mekinovich Imre f. ü. biz. tag, Dr. Szily József, Dr. Glösz Kálmán, Varga Lőrinc, Apáthy Vilmos, Ravizay József Sze- pes várm. tűzfelügyelő, Barabás István, Vida Pál, Dr. Wass János, Szabados Imre, Hellebront Géza orsz. képviselő, gróf Erdődy Tamás, Hrabovszky Guidó orsz. képviselő, stb.. Szívesen látott, illusztris vendégeinket dr. Falussy Árpád főispán, dr. Vajay Károly polgármester és Tankóczy Gyula vezetése alatt ö. tűzoltó-egyletünk várta. Zene, mozsárágyu, éljenzés. Ugyanúgy, mint hét órakor. És ugyanaz a szerény félre állás. Csak a menet impozán- sabb volt. Immár valamennyien itt vannak. Most már mindannyiuknak szól a díszkapu szives, barátságos üdvözlő mondata: — Isten hozott! Ismerkedési estély. Tűzoltó vendégeink az elszállásolás utána Pannóniában gyűltek össze ismerkedési estélyre. Úgy a nagy éttermet, mint a kistermeket s cukrászdát zsúfolásig megtöltötték a tűzoltók. Városunkból is igen sokan voltak az ismerkedési estélyen s elvegyültek a vendégek között. A tűzoltó-szövetség elnökét gróf Széchenyi Viktort, ki dr. Falussy Árpád főispán kíséretében érkezett a terembe, szűnni nem akaró éljenzéssel fogadták. Tíz óra után szobásra emelkedett dr. Fechtel János főgimn. tanár s következő, a helyeslések és éljenzések által gyakran félbeszakított szép beszéddel üdvözölte vendégeinket. Kedves Vendégek! Mélyen t. Közönség! Szatmár sz. kir. város társadalma nevében lelkesedéssel üdvözlöm az országos tűzoltóságnak impozáns számban egybegyült, eggyé forrott testületét. A nemes város közönsége itt e fehér asztalnál is megragadja az alkalmat, hogy Isten Hozott-at mondjon a várva várt vendégeknek és őket szeretetének összes kedveskedéseivel elhalmozza. A vasútnál az első tűzoltónak a kocsi ajtajánál való megjelenése pillanatában ujjongó örömzaj tört ki, s ez ujjongás viszhangja végig zúgott az utcákon, mert itt ma mindenki talpon van a reszkető aggtól a porban játszó gyermekig s virágot szór az érkezők elé. Mindezek az ősi, igaz magyar vendégszeretetnek kétségtelen tanúbizonyságai; mi lelkesedünk, lelkűnkből köszöntjük a tűzoltókat, mert azt akarjuk, hogy vendégeink, beszélő ajkainkon, örömöt sugárzó szemeinkben és kézszoritó tenyerünkön lássák sziveinket, s megnyilatkozó szere- tetünket a maguk felénk hajló szereteté- vel szívesen kicseréljék, hogy a két egybeforró szeretet lángoszloppá legyen, a mely a miképen Mózes bonkereső népét a végtelen pusztában összetartotta és a cél felé irányította, tartsa össze a magyar nemzetet és vezesse a teljes egybeforrás bevehetetlen várába, melynek ormain az egykor Európa homlokán tombolt magyar dicsőség fáklyái lobognak s ragyogtatják a bennünk élő az egységből táplálkozó minden belső és külső ellenséget. Csakis igy, tömör egységünkkel imponálunk a nagy világnak, e figyelő hatalmasságoknak, amelyek a szerint értékelik jelentőségünket, amint egy egészet képezünk, vagy hitvány oldott kévék vagyunk. Mert a tűzoltó-szövetség nemcsak az anyagi javak, a köz- és magánvagyon védelmét tartja hivatásának, hanem erkölcsi jelentősége is a maga hatalmasan kibontakozó aránvaiban önként szemünkbe ötlik. Ők is a nemzeti egység erősítésének ideális felfogású emberei, hiszen az ő zászlójukon is ott ragyog a »Viribus unisis« jelszó. És ez sokat, mindent elmond. Igen! Tömörüljünk magyarok ezen- azon, minden címen, itt a 12-ik óra, ezt kell cselekednünk, ha élni akarunk, különben elveszünk. A belső országrontó ellenségek elemi erővel törnek reánk, ám egységes csoportosulásunkkal ércfallá szilárdulunk, melyen véresre zúzzák fejüket a gonosz okvetetlenkedő bazaárulók. Előre tehát! »Kezdj buzgón és már sokra mentél, halad aki megindul, mig porban hever a henye gyáva erő.« Ébredjünk és siessünk a haladás világ útjára. Hiszen ma mindenütt fejlődést, haladást látunk, ez ma a világeszme. Lét és nem lét, élet, örökélet egy meg- szakithatlan egész, us ha tekintetem elég erős lesz, úgy e nagy országos szövetség csirájában már a terebélyes fát látom, mely alatt a törekvő, haladó, erősödő nemzet mindig biztos menedéket talál. Tehát a város népe úgyis üdvözli a tűzoltóságot, mint az eljövendő nemzeti nagyság épitőmunkását, a ki mig védi, menti a polgárság vagyonát élete veszélyeztetésével, addig a nemzeti egybefor- rasztás missiójával is dicsekedhetik. Isten bőséges áldása legyen e gyönyörű, fenséges célú gyarapodó szövetségen, őrködjék megizmosodásán a magyarok Istene, útja ne a hadak útja legyen, hanem a béke és művelődés virágos pályája, legyen a nagy nemzeti célok ércoszlopa, s a hazaszeretet mindég égő ol- tári tüzének buzgó ápolója. Isten hozta falaink közé kedves vendégeinket ! Találják magukat jól közöttünk s vigyenek e városból magukkal kellemes emlékeket, vigyék magukkal szivünket s hagyják itt meleg szimpátiájukat. Adjon Isten jó kedvet, jó időt s az összes versenyző egyesületeknek győzelmet és dicsőséget! Fechtel után gróf Széchenyi Victor emelkedett szólásra. Ünnepélyes csend uralkodott a teremben, lelkes tűzoltói szinte áhítattal hallgatták szeretett elnökük minden szavát s a beszéd végeztével valóságos tapsorkánnal, zugó éljennel válaszoltak gyönyörű beszédére. Gróf Széchenyi beszédét szószerint itt közöljük: Mélyen tisztelt Bajtársak! Igen tisztelt ünneplő kézönség! Előttem szóló nagyságos főtiszlelendő úr az »Isten hozott !«-nak jobbját nyújtotta felénk, vendégek felé. Mint az országos tűzoltó szövetség elnöke hivatva érzem magamat (zajos éljenzés és helyeslés), hogy mindannyiunknak nevében, akik ma Szatmár városa vendégszerető falai közzé jöttünk, megragadjam e baráti jobbot és szívből fakadó köszönetét mondjak azon igazán magyar, minden ízében szíves vendégfogadásért, amelyben részesültünk. (Zajos éljenzés.) Főtisztelendő úr azt hangoztatta: mindenütt fejlődés, mindenütt haladás. Nagyon helyesen. Mert bár a körülmények folytán este vonultunk be a város falai közzé, de már is láttuk, hogy e városban élet pezseg, az élet pedig a haladás, haladás nélkül nincs élet. Szatmár városa tehát az élénk haladás utján van; de kell is hogy azon legyen, mert tudjuk, hogy Szatmár városa a nemzetiségi vidék felé az utolsó magyar őrbástya, amely megvédelmezi a magyar szellemet a hazának. (Élénk éljenzés.) Igaza volt a főtisztelendő úrnak, hogy mi tűzoltók nemcsak a nemzet anyagi javait akarjuk megvédeni, hanem igenis amint mi az altruismusnak is katonái vagyunk, úgy a nemzet katonái is vagyunk és csak a legnagyobb szeretettel köszönthetjük e város közönségét, amely ezt a nemes elvet osztja. Fölszóllitalak titeket, kedves bajtársaim, a kik ide összegyűltetek, hogy Szatmár város közönségére ürítsétek poharatokat! Az Isten éltesse őket! (Hosszas éljenzés és taps.) Az ismerkedési estélyen a bácsto- polyai tűzoltó zene és énekkar szórakoztatta a közönséget. Előbb tamburán játszottak, oly szépen, precízen, hogy az első akkordok elhangzása után a csodálkozás moraja zúgott végig a termen. Hatalmas taps, dörgő éljen jelezte az elismerést, mely még csak fokozódottabb erővel tört ki, amikor a »Hej Rákóczy Bercsényi Be- zerédi« cimü gyönyörű kuruc nótát tam- bura kiséret mellett megható szépen elénekelték. A bácstopolyaikat egész estén át ünnepelték. HÍREK. Az első fecskék. Kisvárda, Szeged, Óbecse, Vác. Ritmus pereg ebben a sorban. Megérdemelné, hogy népdalnyi szöveg kerüljön hozzá s széles e hazában zengjen a nótás ajkakon.
