Szatmári Népfőiskola, 1942 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1942-04-21 / 3-4. szám

Életem legszerencsésebb órája volt az a pillanat>mikdr 'alhAtÄro*- tam.hegy beiratkozom és járni fogok a népfőiskolába.Bokát köszörűsetek ennek a pár hónapnak:először is,amit az elemiben és a polgáriban tanul - t; űi és már elfelejtettem,azt itten újból megtanultam.Aztán amig ide ne rtam,nagyon elfelejtkeztem a vallásról,Jézusról,csak szokásból járta templomba és a KIÉ-be.A Bibliát kézbe sem-vettem soha,mert nem érdekelt •Bála Istennek, mi ót a itt vagyok kinyúlt a szemem és fogékony lett a- lel­ke Isten Igéje iránt.Az énekeket,amiket mar elfelejtettem,újra megta­nultam. A slágereket ezelőtt nagyon szerettem ée én voltán az első,aki ha egyet hallőttam,rögtön msgtanultam,de itten az iskolában beláttam, hogy ez milyen erkölcsromboló és megutáltam.Helyette megtanultunk sok szép magyar népdalt,ami értékes és igazi magyar eredetű dal. Remélem,hogy az itt tanultakat kint az életben is használhatom ér át fogom adni másoknak,hogy a következő évben még többen járjanak a üt • főiskolába. Ónodi Sándor, népfőiskolés. A kocsordi KÉS.és a népfőiskola kapcsolata. k népfőiskolának is van Keresztyén Ifjúsági Bgyesülete/KIE-je/tl népfőisko^ás KIS.és a kocsordi KIB.közösen tartotta összejöveteleit a koceordi jusági otthonban minden hétfőn este úgy,hogy az egyik héten a népfőisKolás KJE.látta vendégül a helyi KIE-t,a másik héten pedig a helyi KIB.a népfőiskolás KIÉ-t.A népfőiskolának 35»a helyi KIE-nek 20. tagja volt az elmúlt télen.Összejöveteleink a KÍE.négyes munkaterve a- lapján folyik s mindig vigyáznak a KIB.vezetői,hogy ez a négyes terv minden összejövetel munkájában látható legyen./Lelki munkasBibliamagya­rázat »bibliai beszélgetések,értelmi munka:előadások,felolvasások megbt szélessel,teoti munka:játék,sport,sáfárság:szolgálatok végzése/A hely KIB.vezetője Szabó Brnő kocsordi ifjú,a népfőiskolás KIF.vezetője Szü­gyi Mihály,Reménységfalva jelképes népfőiskolái község birája,volt.Az összejöveteleken önként vállalkoztak a tagol: szolgálatra,szavalattal, felolvasással,könyvismertetéssei,előadással.A felolvasásokat, előadáso: ■ mindig megbeszélés és vita követte.Legfőbb célunk as__vont ,hogy a mi •!' • runk Jézus Krisztus győzedelmeskedjék életünkben, ez Ő vezetésére bijjzz magunkat és kérjük a Szentlélek áldását munkánkra.Nagy szükség van a i bűnnel terhelt életünkben a lélekmentő KJE.munkára,Nagy nyereség szám-.; ra a KIÉ,ahol eltölthetjük az estét hasznos és tanulságos munkával,ne -■ axes szórakozással és lélekerősitő áhítattal.Egészséges életre,öss2ét6u. tásra,szeretetre,helyes gondolkozásra nevelnek minket a KE.összejöve­telek. Febnár 2.-iki közös összejövetelünkön szép megmozdulás történt p kocsordi kulturház építésére.Erró.l részletesen az Eke májusi számába f agunk beszámolni. KIÉ. otthona már van Kocsordnok s remél jük,hogy rövi­desen kilturháza is lesz.Mi népfőiskolások is segíteni fogjuk ezt a te., vet tehetségünk szerint,mert a Kocsordsn lérő Szatmári Népfőiskolának is érdeke,hogy Kocsordon népmüvelődési ház legyen. k népfőiskolás KIÉ.a szomszédos falvakba is ellátogatott,többek között Gydrtelekre és Komiódtótfaluba,hogy az ottani ifjúsággal is fel­vegye a kapcsolatot.Ezeken a találkozásokon egymás hite által sokat é~ pültünk. A KIÉ.összejöveteleke í a népfőiskola iratterjesztése mindig szép eredmény mutatott fel,Sok jó olcsó füzetet és könyveket vettek a tagol Min: képpen nag; öröm volt számunkra ez Összejövetelekre járni» ahol az Ur Jézus Krisztus közelébe jutottunk. Deme Zoltán népfőiskoláa,

Next

/
Oldalképek
Tartalom