Szatmári Napló, 1905. június (2. évfolyam, 69-75. szám)
1905-06-18 / 73. szám
1905. junius 18. hamis jegyzőkönyv alapján ítélt el s Ítéletét nyomban a jogvédelemtől megfosztott emberen végre is hajtotta. A budapesti kir. ügyészség ezért rágalmazási sajtópört indított Rózs József ellen. Szerdán tárgyalta ezt az ügyet a budapesti esküdtbiróság dr. Doleschall Alfréd elnöklete alatt. A tárgyaláson a vádlott kérelmére a bíróság elrendelte a valódiság bizonyítását s több tanút hallgatott ki. A bíróság dr. Blumgrund Ber- nát védő meghallgatása után az esküdtek marasztaló verdiktje alapján Rózs Józsefet rágalmazás sajtóvétségeért 260 korona pénz- büntetésre, nem fizetés esetén 12 napi fogházra ítélte. — A cseressnye-ünnepély. Városunkban az a hir volt elterjedve, hogy a nőegylet mai cseresznye-ünnepélye elmarad. Ez a hir nem felel meg a valóságnak, amennyiben az ünnepséghez minden körülmények között megtartják. Kedvezőtlen idő esetén az ünnepély a kioszk öszes helyiségében lesz. — József kir. herceg és Arany János. Toldi halhatatlan költője iránt József kir. herceg mély vonzalmat érzett, amelyet Arany János, aki hosszú éveken át a nyarat a Margitszigeten élvezte, a leggyöngé- debb nyilvánulások által érezhetett is. Egyszer meg is tréfálta Aranyt a fenséges ur, aki azt a kedves tréfáját igy beszélte el: — Margitszigeti sétám közben látom, hogy Arany János az egyik pádon ül és valamit ir. Lassan, nesztelenül sompolygok közelébe, a háta mögött megállók és letekintek a kezében lévő papírlapra. Verset irt ily címmel: „A tölgyek alatt.“ Erre megleptem. Megszólítottam : „Ohó ! mondom tréfásan, úgy, látom, kedves Arany, hogy ön nem jó botanikus. Ezek itt hársfák, amelyek alatt ül. Üljön kérem tiz lépésnyire arrább: ott vannak a tölgyek.“ — A nagybányai mandátum. A kir. Curia első választási tanácsában szerdán délben 1 órakor hirdette ki a Curia határozatát Paiss Andor elnök a Bay Lajos nagybányai mandátuma ellen beadott petíció dolgában. A Curia a vizsgálatot elrendelte és annak foganatosításával a debreceni kir. táblát bízta meg. Gyászhir. Mándi Szabó Zsigmondné szül. Csepelyi Henriin hosszas szenvedés után életének 54-ik, házassága 36-ik évében folyó hó 12-én délután 5 órakor jobb létre hogy belenézhessen a leány szemeibe. A leány nem akarta azt, mert érezte, hogy akkor megtudják a lelke gondolatját. Hirtelen megfordult s beletemette arcát az orgona virágaiba, mert csak nem mondhatja j meg, hogy tőle félt és nem is félt, csak megijedt és nem is ijedt meg éppen, hanem csak a szive dobbant meg igen nagyon ; mert hát olyan különös érzés az, mikor az ember váratlanul meghallja annak j a hangját, kiről gondolkodik. Ezt csak nem mondhatja meg neki. Nem is mondta. Hiszen ha akarja, úgyis tudja. Aminthogy tudta is. Mert igaz is volt, hogy Baranyai Imrét meg a kis Gizit az Isten is egymásnak teremtette. Érezték ezt ők maguk is, csak nem merték egymásnak megmondani. De most, hogy az orgona kinyitotta édes illatú virágát, valami csodálatosan édes érzelem, valami óriási bátorság szállott a szivükbe s az ajkukon volt a szó, hogy megmondják egymásnak. Meg is mondták. A szél himbálta az illatos fürtöket, az édes lila virágok megsimogattik a leány fekete haját. A férfi félrehajtotta az ágát. — Giziké . . . A leány megfordult, de még mindig nem nézett fel a férfira. — Giziké . . . Mondok valamit. — Most? Mindjárt? — kérdezte a leány és közelebb vitte kezét az arcához, mintha az ajkához akarta volna emelni az ujjai között szorongatott virágszirmot, vagy mintha közelebbről akarta volna látni az orgonavirágnak egymáshoz simuló két por- zócskáját. — Most. Mindjárt Giziké szeretem magát .. . Giziké ... és a férfi közelebb hajolt a leányhoz. — Eljön velem édes Giziké? . . . Kicsi Giziké . . . SZATMÁRI NAPLÓ szenderült. — A megboldogult földi részei Fehérgyarmatról a ref. egyház szertartása után a mándi sirkertben tétettek örök nyugalomra. — Hivatal vizsgálat. Dr. Róth Ferenc, a szatmári kir. törvényszék elnöke és dr. Váradi Sándor kir. ügyész a napokban megvizsgálták a nagybányai kir. a járásbíróság ügymenetét s a tapasztalt példás rend fölött legteljesebb elismerésüket fejezték ki. — Guttenberg ünnep. A szatmár- nagykárolyi nyomdászok Guttenberg János Budapesten felállítandó szobor alapjának javára julius hó 16-án a Kossuth-kerti kioszk összes helységeiben tánccal egybekötött Guttenberg ünnepélyt rendeznek. Az ünnepély érdekességét növelni fogja a tánc- mulatságot megelőző érdekes műsorból összeállított tarka színpad. Lesz ezenkívül konfetti és szerpentin dobálás, éjféli újság. A közönség bizonyára méltányolni fogja törekvését a szatmári nyomdászoknak, midőn fáradságos munkájok közbe egy napot arra szentelnek, hogy akármilyen csekély összeggel hozzájárulnak ahhoz a magasztos célhoz, hogy Budapesten, a magyar fővárosban szobrot állítsanak annak az embernek, aki a nyomdászatot feltalálta. — Pórul járt pék. Városunkban történt a következő jóizü história. Az egyik pékmester csalással vádolt meg a bíróság előtt egy egyszerű földmivest. A földmives ugyanis régi idő óta vajat szállított a péknek, háromfontos darabokban. A pék bízott benne s igy sohasem mérte meg a vajat, hanem szónélkiil vette át a szállítmányt. Egyszer azonban észreveszi, hogy a vajból mintha hiányozna valami, megmérte az egyes darabokat s csakugyan hiányzott a vajból. A pék szörnyen felháborodott az eseten s bepanaszolta a földmivest, aki már Isten tudja mióta csalja őt a vajjal. A tárgyaláson kérdi a biró a földmivesttől: — Van magának méilege? — Van. — Akkor bizonyosan súlyai is vannak a mérleghez ? — Súly? Az nincs uram! — Hát akkor mi a manóval szokta a vajat kimérni? — Nagyon egyszerű az. Ettől az úrtól veszem mindig a kenyeret. — Háromfontos cipót szoktam nála vásárolni s mivel a vaj — Majd, majd előbb megkérdezzük az édes anyámat — felelt a kis leány és elvette ajkától azt a csepp szirmot, melyet még mindig ott tartott az ujjai között s mintegy előlegéül a biztos „ igen“-nek, csendesen a férfi kezébe tette az orgonavirágot . . . Oszoly Jolán. Piros rózsa . . . — Mese. — Piros rózsa, nyíló rózsa Árad szét az illat róla . . . Kacérkodik a lepkével, Terjed hire szerte-szélylyel! Terjed hire szerte-szélylyel, Kacérkodik a lepkével . . . Fehér rózsa úgy intette, Piros rózsa fel se vette! Piros rózsa, hervadt rózsa, Illat, kellem elszállt róla . . . Most a lepke rá se nézett: Piros rózsa semmivé lett! Untin I fi'/;. m 3 is ennyi, hát igy ráteszem a mérlegre és akkor szükségtelen, hogy kimérjem. A tárgyalás ezen egyszerű leleplezésre azonnal más fordulatot vett s bizony a hamis pékre gyönyörűen ráhúzták a paragrafust, a földmivest pedig felmentették. — Uj cigaretta. Mint értesülünk, julius 1-én uj cigarettát hoz a dohányjövedéki igazgatóság forgalomba. Az uj cigaretta neve Duna lesz és alakjánál fogva valószínűleg nagy keresletnek fog örvendeni. A cigarettának ugyanis hosszú szopókája lesz. Ezt a kedvelt és elegáns formát eddig csak külföldi szivaroknál használták és most kísérletet fognak tenni vele Magyarországon és Ausztriában is. Jóllehet, az uj szivarka darabja csak 2 fillér, mégis igen kellemes izü. így szól a félhivatalos híradás. De igazán szembeötlő, hogy még egy cigarettát sem lehet önnállóan gyártani Magyarországon, kell, hogy „közös ügy“ legyen belőle és Ausztriában és Magyarországon egyformán fabrikáják a legkisebb dohánygyártmányt is. — Asszony a szerzetesek közt. Bukarest közelében egy kolostorban a napokban meghalt egy 90 éves Popovics Vazul nevű szerzetes. Az egész falu meggyászolta az istenfélő barátot, aki hosszú életének utolsó három tizedét ebben a kolostorban töltötte. Nagy volt azonban a kolostor szent lakóinak a csudálkozása, amikor kitűnt, hogy az elhalt szerzetes — nő volt. A barátok égre-földre esküdöznek, hogy soha még a legkisebb gyanuok sem merült fel, amiből arra lehetett volna következtetni, hogy a szerzetestársuk asszony volt. — Kóbor cigányok. Mind sűrűbbek a községek részéről a panaszok, azon garázdálkodások miatt, melyeket a kóbor cigányok a járás területén elkövetnek. A vagyon- és közbiztonságot a legnagyobb mértékben veszély itt tik. — Rendszerint egész karavánokban, —15 lóval járják be a vidéket és a hol éjjelen át megtelepesznek, ott a gabonában és takarmányban valóságos sáska pusztítást visznek véghez. Téli időben a mezőn lévő fákban is nagy károkat okoznak. Garázdálkodásukat rendszerint éjjel követik el és annak gátot vetni nem lehet, mert életveszély nélkül velük szembe szál- lani senki nememen De veszélyeztetve vannak általuk az esti és éjjel utazók is, nem különben a posta-járat is. A községek elöljárói saját vagyonuk veszélyeztetése nélkül mit sem tehetnek ez élösdi faj ellen, mely semmiféle bűntettől nem riad vissza s a melyet csakis szervezett erővel lehet megfékezni. Mindenek előtt a lótartási jog volna megvonandó tőlük, mert lovak nélkül nem tudnának oly nagy karavánokba csoportosulni és mindegyik család jobban megmaradna saját községének határában. A lókereskedés ürügye alatt nem pusztítanák a lakosság terményeit. Nagyon kívánatos volna, ha a cigány-iigy rendezése mielőbb sorra kerülne. — A művész barátja. Gál Gyula, a Nemzeti Színház kitűnő művésze valahol vidéken vendégszerepeit. A tiszteletére rendezett estélyen egy fiatal ember is jelen volt, aki sokat sürgött-forgott a művész körül. Végre odalép Gálhoz: — Mester . . . egy nagy, igen nagy kérésem volna . . . boldoggs tenne, ha teljesítené. — Kérem . . . — Rajongok művészetéért . . . igyunk brúdert . . . — Ezer örömmel! A poharak összekoccantak. „Szervusz! “ — „Szervusz!“ Gál többet nem törődött az egész dologgal. A napokban Gál a Nemzeti Színház udvarán üldögél, mikor egy kopott, igénytelen alak áll elébe. — Szervusz Gyulácskám! Már oly rég kerestelek! Hogy vagy édes öregem . . . Gál sehogy se emlékezett reá vissza. — Hogyan ? Nem ismersz ? Hiszen a te banketteden ittunk brúdert . . . — Igazán ? . . . Ejnye . . . ejnye . .. Aha! emlékszem már . . . — Tudod barátom, én korista va-
