Szatmári Napló, 1905. május (2. évfolyam, 59-68. szám)

1905-05-10 / 61. szám

1905. május 10. SZATMÁRI NAPLÓ 3 ményében használt? Azt hiszi, megmentené az elégtétel adástól a papi tekintély? Mert azt csak elismeri, hogy „dáma“, „dámájá­val“ és ehhez hasonló kifejezésekkel úri nőket nem szokás, de nem is szabad apostrofálni. Hlyen kifejezések fővárosi la­pokban csak a rendőri hírek között ta­lálhatók. A nőket megvédeni minden embernek kötelessége. Én nem ismerem az úri höl­gyet, de annyit tudok, hogy zsidó és úri nő; vétke csupán az, hogy zsidó, hát t. szerkesztő ur, ez még nem olyan nagy bűn a XX. században már, hogy olyan ízléste­len förmedvényben lehessen róla beszélni. Ezért íródott e levél. Budapest, 1905. május hó 5-én. Barta Mihály a Hazai Gázizzófény R. T. pénztárosa. HIRE k. Szárazság. Még el sem múltak a múlt évi szárazság káros következményei, már­is ijesztő módon jelentkezik az uj szárazság. Országszerte panaszkodnak a gazdák, hogy a múlt évi asszály és a kevés téli csapadék folytán szá­raz talajban a vetések mindenütt siny- lenek. Későn tavaszodott. Husvétkor az ország északi és északeleti részei­ben, különösen Erdélyben, a hol a múlt évi szárazság miatt a nyomorú­ság úgyis a legnagyobb voit, sok he­lyütt még havas volt a tájék és most alig néhány nap múlva hirtelen ká­nikulai meleg köszöntött be, mely párosulva a csapadékhiánynyal, ismét a legszomorubb kilátásokat nyújtja a vetések fejlődésére. A szárazsággal együtt a növényeket károsító rovarok is nagy mennyiségben lépnek föl, úgy hogy pusztításaik miatt máris sok őszi vetést kellett kiszántani. A tava­sziak kikelése hiányos, fejlődésükben hátramaradtak s félni lehet, hogy ha május havában többször kiadós eső­zés nem lesz, — amely még a nor­mális időjárású években is a termés sikerültére okvetlenül szükséges — még a tavalyinál is gyászosabb kö­vetkezményű termés kilátásaink lesz­nek. az OMGE. lapja máris figyel­mezteti erre az újabb veszedelemre a magyar gazdaközönséget és ajánlja, hogy nemcsak a legszigorúbban vég­rehajtandó takarékossággal, hanem okos intézkedéssel is igyekezzenek a legnagyobb bajoknak elejét venni. — Ezért különösen ajánlja, hogy mihelyt kissé esős időjárás következik be a mely a vetések helyzetén még nagyot változtathat, igyekezzenek gazdáink minél több és többféle nyári takar­mányt vetni, hogy legalább az amúgy is erősen megfogyott állatállomány el­tartására a vett takarmányoknál olcsóbb anyaggal rendelkezhessen. — Városi közgyűlés. Szatmár-Né- meti sz. kir. város törvényhatósága hétfőn délután tartott a május havi rendes közgyű­lését. A törvényhatósági közgyűlés Pap Géza polgármester indítványára néhai Mesz- lényi Gyula püspök érdemeit jegyzőköny­vileg örökítette meg. — Uray Géza biz. tag indítványára pedig Halász Ferencz mi­niszteri osztálytanácsost, ki városunk kul­turális intézményeiért sokat fáradozott, a legnagyobb megtiszteltetéssel — mit a tör­vényhatóság adhat — tüntette ki és a vá­ros díszpolgárává választotta. A közgyűlés a város 1904. évi zárószámadást, melyet a miniszter rendben talált, elfogadta. — A „Kossuth-kert“-i gőzfürdőt az egyedüli pá­lyázónak kiadták, ellenben a kioszk bér­letére újabb pályázatot hirdetnek. — A köz­gyűlésnek egyik igen érdekes tárgya Heves vármegye ismeretes átirata volt, mely az uj képviselőházat üdvözli és a koalíciós ellenzék működése iránt bizalmat fejez ki. Hevesvármegye törvényhatósága felhívta Szatmár városát is, hogy hasonló szövegű feliratot intézzen az országgyűléshez. A törvényhatósági közgyűlés Heves vármegye átiratát pártolja ugyan, de elhatározta, hogy önálló feliratot intéz a törvényhozáshoz oly értelemben, hogy a nemzeti követelé­sek alkotmányosan, vagyis a magyar király- lyal egyetértőleg fokozatosan valósittassa- nak meg. Ezután egyes tisztviselők szabad­ság iránti kérvényét intézték el, természe­tesen a kért szabadságot megkapták. — Eljegyzések, lfj Teleki Domokos gróf e hónap 3-án eljegyezte Teleki Edina grófkisasz- szonyt, Teleki Sándor gróf leányát Nagy-Som- kuton. — Freiman Henrik margitfalui fakereskedő a napokban váltott jegyet Schreiber Mór hely­beli füszerkereskedő leányával: Matilddal. — Dr. Kelemen Samu első beszéde. Városunk szeretet képvise­lője Dr. Kelemen Samu tegnap tar­totta a parlamentben szűz beszédét, a mely — mint a budapesti lapok Írják —- olyan hatást szült, a melyhez hasonlóra még az öreg Madarász apó sem emlékszik. Rövid, de tartalomdus beszédét általános figyelem közepett, hol gyújtott, hol pedig az egészséges humorral fűszerezett hasonlatai hosz- szantartó zajos derültséget keltettek. E nap után városunk még büszkébb a méltóan megválasztott képviselőjére. — Egyházkerületi közgyűlés. A ti­szántúli ev. ref. egyház e hó 24-én tartja Debrecenben évi rendes közgyűlését. — Melles Emil kitüntetése. Ö felsége a király, mint a hivatalos lap szombati száma hozta, nagy kitüntetésben részesítette Melles Emil gör. kath. lelkész főesperest. A király ugyanis a neve­zett főesperesnek a Megváltóról nevezett szek­szárdi címzetes apátságot adományozta. — Előértekezlet. A május 11-én Nagykárolyban tartandó megyei közgyűlésnek egy része közigazgatási ellenzék címmel egyesültek s ma délelőtt 10 órakor a Ká­rolyi-házban előértekezletet tartanak, mely­ben pártnak a megye gyűlésen való állás foglalását fogják elhatározni. Mint értesü­lünk a párt eddig megállapított programja a következő : Célunk a törvényhatósági bi­zottság olyan megalakítására törekedni, hogy az a valódi közvélemény kifejezője legyen. Feladatunk lesz a közügyek iránti érdeklő­dést fokozni s hogy a független elem be­vonulásával a törvényhatósági közgyűlés, tulajdonképeni hivatásának megfelelőleg igazi tanácskozó testületté váljék. Gondoskodni fogunk arról, hogy a közérdekre nézve sé­relmes határozatok jogorvoslat végett a fe­lettes hatóságokhoz vitessenek. Gyakorolni kívánjuk a vármegyei választói jogot oly módon, hogy a választásoknál a közvéle­mény akarata feltétlen érvényre jusson. Közigazgatásunk menetét folytonos és éber ellenőrzéssel kisérjük, a felett tárgyilagos kri­tikát kívánunk gyakorolni. A megyei ellen­zék országos politikai színezettel nem bir, e szervezkedés a tagok politikai magatar­tását nem érinti. — A nagyidők tanúja. Ismét kidőlt egy érdemekben gazdag és megőszült hadfi, ismét kevesebben lesznek azok a kik a márciusi nagy napoknak tanúi voltak. A gyászjelentés tudatja Uglai Erdőss Gábor­nak, nyugalmazott 1848/49. honvéd had­nagynak, az erdődi kerület egykori főszol- gabirájának, stb. ki megküzdve a veszélybe sodort magyar szabadság támadóival, a vé­res csaták elnémulása után megtörve öt évi számkivetésben, megpróbáltatva az ezt kö­vető üldöztetéssel, három havi su'yos szen­vedés után, e hó 7-én esteli 8 órakor, éle­tének 78-ik évében történt elhunytát. A megboldogult hült tetemeit a gör. kath. vallás szertartása szerint e hó 9-én d. u. 3 órakor a város és az öreg honvédek nagy részvéte mellett helyezték örök nyu­galomra. — Dalestély. Az Iparos dalegyesü­let, a szokásos dalestélyét ez idén is pün­kösd másod napján fogja tartani Kossuth- kerti kioszk összes helyiségeiben. — Juniális. Az ev. ref. főgimnázium tanulói junius hó 4-én a Kossuth-kerti ki­oszk összes helyiségeiben egy nagyobb szabású juniális rendezését határozták el. — Szenzácziós letartóztatá­sok Szatmáron. A zilahi betörők ki­nyomozására az egész környék ható­ságát mozgósították, melynek ered­ménye az lett, hogy mindég szélesebb körben jutottak ujjab és újabb egyé­nekre, a kik a betörések részesei vol­tak. A nyomozás szálai városunkba is eljutott, a mit bizonyít a zilahi rendőrség távirati megkeresése a szat­mári rendőrséghez, a melyben Róth Mór Deák-téri vasddénykereskedő és Zicher Mór a Schefteli-féle fakeres­kedés üzletvezetőjét letartóztatni kéri. A vizsgálat lesz hivatva kideríteni, hogy a már a zilahi ügyészség bör­tönébe szállított Róth és Zichernek volt-e valami részesedésük a nagy­stílű betörési bűnügyben. — A közkórház forgalma április hóban. Közkórházunk főorvosa a múlt havi forgalmát terjesztette be a városi tanács­hoz, melynek számadataiból kitűnik, hogy: Pénztári maradvány március hó végén : 379 K. 41 fill., ápril hóban bevétel 5156 K. 58 fillér, Összesen: 5535 K. 95 fill, kiadás ápril hóban: 5367 K. 40 fill. Pénztári ma­radvány ápril hó végén 178 K. 59 fillér. — 12 leány vizbefulása. Kis-Sze- keresről írja tudósítónk, hogy a Szekeres és Penyige között levő Szenke tavan — mely a Szamosnak egy holt ágát képezi borzasztó szerencsétlenség történt. A falu­beli leányok csolnakon igyekeztek át evezni a tavon miközben a csolnak felborult s valemennyien a mély tóba fordultak. Tizen­négy közül kettőnek sikerült úszással par­tot érni, de 10 leány egy férfi s egy asz- szony a vízbe fuladt. Eddig 7 leány holt­tetemét fogták ki. — Elhunyt újságíró. Baross Lajos dr., a debreceni zsurnalisztika egyik legta- lentumosabb tagja, a „Debrecen“ cimü po­litikai napilap főmunkatársa, alig huszon­nyolc éves korában hosszú, sorvasztó be­tegség után Székelyhidon elhunyt. ■— A mértékletes család. Egy ame­rikai német lap mondja el a következőket: Egy Amerikában vándorolt német atyafi meglátogatta Lancasterban lakó nagybáty­ját. A dús vasárnapi ebédnél a szokott bo­ros üveg helyén azonban vizes üveget ta­lált. A német néhány megjegyzést tett erre, de az öreg csakhamar leintette. „Mértékle­tesek vagyunk, egy csepp szesznek nem szabad az asztalra kerülni.“ Ebéd után a paraszt lefeküdt aludni, a lányok a vasár­napi iskolába, a fiuk a gazdaságba mentek. A németet nagynénje hirtelen a konyhába szólítja és lopva egy üveg cseresznye pá­linkát nyújt át neki. „Igyál, de nehogy az öreg megtudja, mert ő roppantul mértékle­tes ember:“ Tiz perccel később a nagy­bácsi szólítja a szobájába és a ládából egy kis sörös hordót húz elő: „Igyál, ha mér­tékletesek is vagyunk, egy korty azért meg nem árt, csak az asszony ne tudjon róla.“ Később a fiuk hívták az istállóba és a szalma alól üveget húznak ki : „Igyál — mondják — finom pálinka, csak az öre­geknek ne szólj, mert azok őrülten mér­tékletesek.“ — A öngyilkos katona. Rövid idő alatt immár a második katona vetett véget az életének városunkben Nagy Gusztáv nőtlen közös hadseregbeli katona ki mint póttartalékos vonult be a szatmári 5-ik gyalogezredhez, május 2-án a századból el­tűnt. Balogh Mihály gazdálkodó a Lator­szegen a Szamoson vasárnap délelőtt egy

Next

/
Oldalképek
Tartalom