Szatmári Napló, 1905. március (2. évfolyam, 39-49. szám)
1905-03-22 / 47. szám
2 SZATMÁRI NAPLÓ 1905. márczius 22. püspököt. Impozáns, hatalmas temetés volt, a melyen nemcsak ez az északkeleti vidék, de az egész ország részvéte nyilvánult meg a nagy halott iránt. Szomorú, de fenséges ünnepségek keretében folyt le a temetés méltóan a nagy halotthoz. Már hétfőn a délutáni órákban élénk volt a város. A vidékiek nagy sokasága özönlött Szatmárra a temetésre. A vidéki küldöttségek, vendégek, papok, intézetek kiküldötteit lehetett látni az utcákon. A reggeli vonatok csak úgy öntötték az utasokat, a kik mind mind nagy temetésré jöttek Szatmárra. Reggel úgy nyolc óra felé a Deáktéren csak alig alig lehetett mozogni, s a Széchényi utcán valósággal a lehetetlenségbe ütközött a járás kelés. Ember ember hátán tolongott a püspöki székház elé, a melynek udvarán már felállították a díszes ravatalt. Az udvaron lassan lassan sorakoztak a ravatal kőről az emberek. Kilencz órakor ott voltak a küldöttségek, a kerületi papság tagjai, az 5. és 12. gyalogezred tisztikara teljes díszben. Ott láttuk a vidéki no- tabilitások között Molnár János pápai pre- iátus országosképvisélőt, Károlyi György : grófot, Kölcsey Antalt. Bory Bélát, Perényi báró főispánt, Kemény Alajos p. ü. igazgatót. Szatmár város részéről Pap Géza polgármestert, Kőrösmezey Antal főjegyzőt, Tankócy Gyula főkapitányt és a tanács tagjait, Nagybánya, Nagykároly, Nagyszőllős, Ungvár, Felsőbánya, Beregszász polgár- mestereit, Komárom, Székesfehérvár, Esz- tergom, Szabolcs és Ugocsa megyék kül- j döttségeit. Igen szép küldötség volta Már- marosmes megyei, melyet báró Perényi főispán vezetett és húsz tagból állott. Megje- tentek még Szieber Ede tankerületi főigazgató és az egyház kerület papjai közül számtalanok. Városi Gyula püspök hétfőn délután érkezet Szatmárra. Az elhunyt rokonai közül itt voltak Meszlényi Pál, Meszlényi Bencze, Mesz- lényi Géza, Meszlényi László, Meszlényi Ferenc, Meszlényi Zoltán és Bory Gyula. Valamivel kilenc óra után harangzúgás jelezte a nagy temetés kezdetét. Városy j Gyula előbb imát mondott a székesegy- j házban a honnét az udvaron lévő ravatalhoz jött az egyházmegyei papság kíséretében. Kevéssel ezután a kispapok énekkara gyász dalba kezdett, a melynek bevégezte után Városi Gyula rövid szertartás kereté- bnn beszenlelte a koporsót, melyet az egyházmegyei papság vállaira emelve a székesegyházba vitt. A templomban újra ravatalra helyezték a koporsót és hosszabb gyászmisét mondott Városi püspök. E szertartásnál az • egyházmegyei énakkar énekelt gyönyörűen. A szertartás után a koporsót a temetőbe vitték. Hatalmas menet volt ez. Elől a papság óriási serege, után a halottas s azután a rengeteg koszorút vivő kocsi. Az Eötvös utcán át ért ki a menet a temetőbe. Ott j ismét rövid szertartás volt, melynek elvégzése után a koporsót a kápolna sírboltjába , helyezték el és befalazták. A sirüregbe az elővirágokból készült csokrokat is be tették, mig a koszorúkat nem. A temetés alatt a Deáktér csaknem összes üzlethelyiségei be voltak zárva és a legpéldásabb rend uralkodott úgy a püspöki palota, mint a székesegyház előtt. A ravatalra a következők helyeztek koszorúkat: Az elhunyt főpásztor kívánsága szerint koporsójára csak élővirágból fontak koszorúkat, melyek egészen megtöltötték a gyászkocsi előtt haladó koszorús kocsit. Az egyes koszorúkon a következő felírások voltak olvashatók: Felejthetetlen Gyula bátyánknak — Ernő és Lujza, A Vécsey család. Hálás szívvel — Kata, Legjobb atyjának — Pásztory Árkád, Jó Urunknak Zsérci erdejéből — Rausz István erdőmester és családja, Szatmár sz. kir. város közönsége — Nemeslelkü főpásztorának, A szatmári 12. honvéd gyalogezred — Kegyelete jeléül, Mély tisztelete jeléül — Komárom sz. kir. város közönsége stb. stb. Botrány a színházban. — Levél a szerkesztőhöz. — A Trilby előadásáról nem elég a „színház“ rovatban megrovást Írni, ez megérdemli, hogy külön is foglalkozzunk vele. Soha a szatmári színpadon nem fordultak elő olyan skandalumok, mint ebben a keserves évadban. Hogy mi minden történik ott, estéről estére azt sok volna elmondani. Igaz, hogy ilyesmi csak ott történik meg, ahol a közönség jámbor megadással tűri a pénzéért való basáskodást és nem lázzad fel a botrányok ellen, sem ezért a mit a szatmári színházban „beadnak“ neki. „Trilby“ nagy tarkaszinpaddal óránként egy evőkanállal és macskazene kísérettel. Ezt kellett volna szinlapra irni, talán a közönség nem ment volna úgy lépre és nem dobta volna be keserves pénzét a direktor táskájába, a mely még ama bizonyos telhetetlen pap zsáknál is telhetetlenebb. Szegény szatmári közönség! hát meg- érdemled te ezt ? Hát meddig tűröd még, hogy a saját pénzeden bosszúságot tálaljanak eléd. A tegnapi Trilby előadás második felvonása alatt előadott tarkaszinpad — hogy enyhén fejezzük ki magunkat — egyszerűen botrányos volt. Megbotránkozva vettük észre Hugonnai első ének számánál, hogy a zenekar nincs rendben. A színház karmestere már előadás előtt észre vette, hogy a zenekar nehány tagja részeg. Félvén a botránytól, kérte a rendezőt, hogy hogy hagynák ki a tarkaszinpadot, hogy az előadás akadálytalanul le folyhasson. Ezt nem lehetett megtenni azon egyszerű oknál fogva, mert Révész „naccságát“ egy obiigát virág csokor várta, mit — ha elmaradt a tarkaszinpad — persze nem vehetett volna a közönség előtt át, a mit azonban mégis sikerült, bár minden szereplés nélkül át vennie. Tehát ezért a virág csokorért feláldozták a tegnapi különben is gyalázatosán , rossz előadást. A legnagyobb mértékben kell megrónunk a rendezőséget, mert ilyen indolencziát nem szabad a közönséggel szemben tanúsítani. Ha Révésznek mindenáron csokor kell, vegye ezt át a nyílt színen, ha ez az ő hiúságának hizeleg, megengedjük neki sőt a gyengébbek kedvéért tapsolunk is hozzá, de ezért nem szabad az egész közönséget feláldozni. Az igazgatót nem (?) róhatjuk meg ő „ártatlan“. Ha ö tudná mi történik az ő színpadján, talán nem történne az, ami megtörténik. Dehát ő sose tudja, mi történik a színpadon és az ő szerénysége tiltja is ezt észre venni, hiszen neki nem is az a hivatása, hogy a társulat működését ellenőrizze és lehetőleg útját állja az ilyen fiaskóknak, az ő hivatása megvárni az előcsarnokban mig a kassza elkészül a pénzt szerényen és elégedetten zsebrevágni, hazamén és álmodik a holnapi bevételről, igy aztán egész héten sem látnak direktort sem a színpadon, sem azon kívül. Direktor ur direktor ur mit gondol? Quo usque tandem ? . . . Reméljük, de most már visszavonhat- lanul, hogy Önnel utoljára találkozunk! 7 öbb szinházbajáró. HIRE k. Öngyilkos leányok. Két szerencsétlen fiatal leány akart tegnap megválni az élettől. Mindketten az öngyilkosságnak egyik legborzasztóbb nemét, a vizbefulást választották. Az egyiket, egy szép polgár leányt sikerült megmenteni az életnek, de a másikat, egy szerencsétlen cselédleányt halva húzták ki a hullámokból. A két esetről tudósitóuk a következőkben számol be: Balogh Mari 16 éves leány, ki Lukács Ferencz Petőfi-utcza. 17. sz. alatti mosóintézetében volt alkalmazva, ma délelőtt a vágóhíd táján, hol a Szamos legmélyebb, 2—3 óra között a vízbe ugrott. A közeli sin- térházból látták a leány tettét, de mire csolnakon utánna mentek és kifogták, már nem volt benne élet. Hulláját a halottas házba szállították. Ön- gyilkosságának oka ismeretlen. A másik öngyilkos jelölt Csepey Piroska varróleány, aki délután fél öt órakor a nagyhid korlátjáról vetette magát a Szamosba. Egy rémes sikoltás tette figyelmessé Tar András hidi rendőrt, kinek csolnakon sikerült a boldogtalan leányt utolérni s a partra hozni. A leánynak a hideg fürdőtől származó erős hülésen kívül semmi baja sincs s most édes anyjának Bocskay-utczai lakásán ápolják. Csepey Piroska az öngyilkosság okáról minden felvilágosítást megtagad. — A májusi előléptetések. A májusi előléptetések előmunkálatai már folyamatban vannak. A hadtestekkel már közölték ama hadapródtiszthelyettesek, hadnagyok, főhadnagyok és másodosztályú századosok nevét, akiknek előléptetés általánosságban nagyon kedvező lesz és semmiesetre nem marad az legutolsó két előléptetés mögött. Az 1803-ban végzett kadétok közül azokat, a kiket novemberben nem léptettek elő, nagyobbrészt hadnagyokká fogják kinevezni. A tábornoki rangfokozaton sok előléptetés várható, mert több olyan tábornok, aki már túl van a negyvenedik szolgálati évén, még május előtt kilépni szándékozik az aktiv szolgálatból. Ez természetesen jó hatással lesz a vezérkari tisztek viszonyaira. A mostani előléptetés alkalmával az egyes fegyvernemek között majdnem teljesen egyforma lesz az előléptetés aránya. — Az alsós. Ki ne emlékeznék azokra a szép időkre,mikor az első kaléber járta ? Mikor a kaszinóban és a kávéházakban minden asztalnál csak ezt játszották. Aki akkoriban a zsidó kalábert is értette, annak szavát nézeteltéréseknél döntőnek ismerték el. Egy szép napon azután, már évekkel ezelőtt uj játékot kezdtek játszani: az alsóst, így született ezen a szép tájon. Ez persze a magyaroknak nagyon tetszett, mert végre degradálhatták és elcsaphatták a felsőt, amelyet oly sokszor vártak és a mely őket oly sokszor becsapta. Olyan szépségeket s érdekes variációkat is fedezett föl ebben a játékkedvelő emberiség, hogy a kaláber ha-
