Szatmári Napló, 1905. január (2. évfolyam, 1-25. szám)
1905-01-28 / 23. szám
1905. január 28. tatta Vörös államtitkárt, aki tudvalevőleg tegnap Aradon is elbukott. Balassagyarmaton ; Zichy Vladimir aratott győzelmet Degenfetd Lajos gróffal, a nagybátyjával szemben. Nógrdd : Kálosi József kpt Fülek: Jankovics László, kp. Ilyefalva: Brázay Zoltán, kp. Nagyszéchény: Majláth Géza. d. Losoncz: Molnár Albert, np. Újbánya : Wiihenmayer Nándor kp. Mohács: Ferdinándy Gyula kp. Nagyigmánd: Kálmán Rudolf kp. Sz.-Udvarhely: Kállay Tamás kp. Nagyajta: Ferenczy Géza. kp. Ujsztanna: Neubauer Nándor, fp. Ipolyság: Ivánka Oszkár, np, D.-Szerdahely: Bartai Ferencz kpárti. Németujvár: S. Semadam Sándor. Sárváros: Förster Ottó. np. Győrfügged: Szabó István np. Mezőség: gr. Bethlen István fp. Mezöcsáth: Kubik Béla. kp. Gernyeszeg: Désy Zoltán fp. Ákosfalva: Makkay Zsiga kp. F.-Nyárád: Gál Sánoor kp. Pinczehely\ Rátkay László kp. Magyaróvár: Hilfbetn Sándor np. Tét: Pogány Lajos kp. Ezenkívül megválasztották Kerese György kp. Daróczy Pállal a Ház volt jegyzőjével szemben. HIRE K. Télen. Ne sírassálok a természetet, Bár koronája, éke elveszett! Csak álom ez, mely el fog tűnni mind, Életre kél fa és virág megint. Az istenség nem ad örök halált, Életre ébred ismét a világ. Az áldó napnak forró sugarán Kihajt a fii a temető porán. A föltámadást hiszem én nagyon, Szivünk megdobban ujra egy napon. Mert nem lehet, hogy a ki szenvedett, Ne leljen soha könyörületet. Kérni Krírnl//. Az állami alkalmazottak íakpénze. A pénzügyminiszter a pénzügyi kormány alárendelt hatóságaihoz körrendeletét intézett az áthelyezés folytán természetbeni lakásukat elvesztő állami alkalmazottak lakpénzének utalványozása tárgyában. A minisztertanács — mondja a körrendelet — határozatiig kimondotta, hogy mindazokban az esetekben, midőn természetbeni lakás élvezetében állott állami * tisztviselő, altiszt, vagy szolga oly helyre helyeztetik át, a hol részére lakpénz fog utalványoztatni, a lakpénz az 1893. évi IV. t.-cz. értelmében az áthelyezési rendelet keltét követő hó első napjától utalvánvozandó. Az esetben pedig, ha az áthelyezett tisztviselő, altiszt vagy szolga — hacsak hivataSZATMÁRl NAPLÓ los viszonyok nem akadályozzák uj állomásyelyének elfoglalásában — uj állomáshelyét az áthelyezési rendelet keltét követő hó első napjáig nem foglalja el, a lakpénz az állás tényleges elfoglalásának napját követő hó | első napjától kezdve teendő folyóvá. _ — Á thelyezés. Ez a hir ugyan nem j fog megjeleni a hivatalos lapban, de bízo- ; nyosak lehettünk abban, hogy Szatináror szenzácziós áthelyezésről fog érkezni, legközelebb értesítés. Az áthelyezés nem személyre vonatkozik, hanem egy fogalomra, vagy mondjuk úgy, hogy arra a bizonyos gyorsvonatra, a melyet a kegyelmes ur olyan végtelen kegy gyanánt adományozott { „szeretett“ választóinak. A súlyos esetről- ről — el lehetünk készülve — nemsokára j értesülni fogunk, mert a miniszter ur nemes boszuját más képen úgy sem töltheti ki csúfos bukása miatt, minthogy hidegen | és ridegen megírja, hogy a gyorsvonatot, kevés utas mián a gyergyószentmiklósi ha- j vasok közé helyezi át. Az áthelyezés mély fájdalmunkra fog ugyan szolgálni, de vigasztaljon bennünket az a tudat, hogy a . kegyelmes ur öklével az asztalra csapva ! igy kiált fel: — Adtam nekik 1 Oh édes ez a boszu! — Hányszor jelenjék meg egy hirdetés ? Erre a kérdésre egy előadásában a következőképpen felelt Wiedemann dr., az erfurti kereskedelmi kamara titkára: „Legalább hétszer. Mert, először elsiklik az olvasó szeme fölötte, másodszor már megjegyzi magának, harmadszor el is olvassa, de még nem gondol rája, negyedszer már gondolkodik felette, az ötödszöri megjelenésnél beszél az asszonynyal, a hatodiknál meg akarja próbálni s végül a hetediknél már vásárol.“ — Ez a felelet bár tréfás hangú, de mégis igaz. Nálunk Magyarországon, ha valamely hirdetés egyszeri közzététele nem jár eredménynyel, ez már kedvét veszi a hirdetőnek. Hirdetés pedig csak akkor hozza meg gyümölcsét, ha az állandóan az olvasó szeme előtt van, mig fel nem kelti annak figyelmét, érdeklődését, mig úgyszólván jó ismerőse nem lesz. — A passzpartu. A tegnapi válasz táson történt, hogy a Deák-téren nagyon sokan tülekedtek előre, A katonaság nem engedte az embereket. Egy csendőr végre igy kiáltott fel: — Csak az jöhet be, akinek passz- partuja van. Mire egy müveit ur igy felelt: — Itt a paszpertii. — Elmentek a lengyel bakák. Tegnap, a választás napján szürke parolis, jámbor pólyák katonák állották el a szatmári polgárok útját. A lengyelek ügyeltek a rendre, a mi ugyan példás volt. Egy század dra- gonyos is táborozott a Deáktéren s várta a jelt hogy mikor kell a nép közé lovagolni. De csak vártak . . . I vártak . . . Ma, miután úgy a po- lyákok, mint a dragonsok jöttek, láttak és az ellenzék győzött, útra keltek a fatornyos hazájokba. — Árvíz elleni védekezés. A föld- mivelésiigyi miniszter leiratot intézett Szat- már az árvíz ellen való város védekezés ügyében. A leirat figyelmeztet, hogy a hatóságok és az érdekeltek még most, idejekorán gondoskodjanak a gátak és egyéb védelmi eszközök létesítéséről, nehogy a hirtelen beállható olvadás és az azzal járó árvíz készületlenül, védtelenül taiálja az ájréri érdekelteket. Koplaló színészek. A „Szinyérváral- jában olvassuk ezta nehány sort: Színészeink, kik Asztalos V. Nándor színigazgató vezetése alatt igyekeztek tőlünk a tél unalmait elkergetni, elmentek. Azaz hogy csak elmentek volna, ha lett volna mivel. Thália papjai és 4 papnői szükségbe jutottak. Annyira agyonszerettük őket, hogy nem tudnak tőlünk megválni. A társulat négy tagja itt tengeti még jobb sorsra méltó életét, hogy az útiköltséget összevasalja. Szegény kultúra! Nem tudjuk, a papjaid gyarlók-e, vagy a hívek, vagy mind a kettő. Adósság a betyár világból. A vármegye egyik neves ügyvédjéhez a napokban őszbecsavarodott magyar köszöntött be. Illedelmesen mondotta : — Adj’ Isten jónapot! — Fogadj Isten ; no mi járatban van kigyei med ? — Tekintetes uram, különös sorom van nekem. — No, micsoda, csak kivele ! — Hát tekintetes uraim, valamikor régen szegény legény voltam jó magam is, akkoriban mikor erre felé még betyárlovak ugták a port. Aztán egyszer csak, ha jól emlékszem, 68-ban kijött a hire a pusztára, hogy az országgyűlés százezer pengő költséget szavazott meg a kormánynak az alföldi betyárok kipusztitására. Sokan voltak a betyárok, aztán sok költség kellet. Csakugyan el is fogtak bennünket, én is leültem vagy 8 esztendőt. — No és aztán. Az ősz embert köhintett egyet és úgy folytatta : — Hát utóbb meg nazarénus lettem. Aztán leakarom róni az adósságomat. Elhoztam a pénzt, szépen megkéröm a tekintetes urat, juttassa el illő helyre. — De hát micsoda adósságról beszél kigyelmed ? — Hát tudja az ur, ki akartam számítani, mennyi esik abból a betyárpusztitó költségből én rám, de rövid volt hozzá az eszem. Számítsa ki a tekintetes ur, itt a zsebbe a pénz, hadd rovom le az adósságomat, aztán illendőképpen megfizetem a tekintetes ur fáradságát. IRODALOM. A „Zenélő Magyarország“ zongora zenemüfolyóirat 1905 évi XII. évfolyamú 2. füzete a következő zenetartalommal jelent meg : I. Schubert Ferencz „A vándor“ — Der Wanderer — rniidal, magyar szövege Győry Margittól. II. Weiss Vilmos „Havasi rózsa“ — Edelweiss — polka-mazukra. Előfizetési ára : egész évre — 24 füzetben 250 zeneoldalra — 12. Mutatványszámot ingyen küld a „Zenélő Magyarország. Budapest. Vili. József-körut 22 24. TÖRVÉNYSZÉK. * Es most pukkadjon bíró ur: A járásbíróság egy kisebb pört tárgyalt. A bíró előszó- litja a vádlottat, hogy kihallgassa az általános kérdésekre. — Mi a neve ? — Hunyadi Jakab. — Azelőtt hogy hívták ? — Hasennuss Jakabnak, — Hová való születésit ? — Negyváradra. — Mi a foglalkozása ? — Azelőtt gépügynők voltam, most pedig | ószeres vagyos. — Mi a vallása ? — És most pukkadjon a biró ur, Római : katolikus vagyok. A biró ezért a megegyzésért a vádlottat tiz korona rendbírsággal sújtotta. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Balassa Sándor.