Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2020. tavasz (6. évfolyam, 1. szám)
Szépirodalom
Március rügyei Rügyekből gyöngyös méz pereg le, szabadság ízű szél szerette a fákat és az égi réten benned virágzó érintésem. Emléket őrző csendben állok, apró borostyánékszer-álmok kinyíló kelyhén vérünk foltja, tavaszt ragyogva, fénybe oldva. Imára kulcsolt menny a lélek, amíg rügyet bont, addig élek, s amíg dalolva vezet engem madarak röpte tenyeremben. * Délszaki szonett Körbekerít ez a táj, felemás benyomásokat ébreszt, illatok, íz, aromák dús keveréke alatt reggeli víg kikötők hangzavarára dagad; míg szaporán kupicákba kitölti a nép a tömény szeszt. Délszaki szél fütyörész hevenyészve a locska haboknak. Minden olyan koravén. És kicsi, mint a makett. Hajkoronámnak erős, tengerihal-szaga lett. Messze, a föld peremén feketén ladikok kavarognak. Orchideák feje lóg, pápáját eszik állva a sétány, szörfösöket hoz a víz, a habokba esik bele néhány, sziklatövén buja dalt dúdol egy árva szirén. Hullamerevre feszítve az ég, beszakítja egy árboc, leng a vitorlakötél, vihar érkezik, intene pár kóc: nézd, a világ szövetén villog a fároszi fény.
