Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2019. tél (5. évfolyam, 4. szám)
Tanulmány, recenzió, kritika
haza. szorgosan. Veszem magamnak a bátorságot, meglesem és szóra bírom. Kiderül: a szellemek is hiú lények! Berta, »Bubi« — ahogy a családja szólítja - amiatt kereng feltűnően errefelé, mert... mindenáron fel akarja hívni magára a figyelmünket. »Ti, firkászok folyton folyvást a nővéremről, Adélról meg Adyról áradoztok, mintha én nem is léteztem volna« — sustorogja sértődötten. Pedig, pedig Berta kisasszony nagyon is létezett, ezt éppenséggel a korabeli postás tudná a leginkább bizonyítani, hiszen több mint másfélszáz olyan levelet kézbesített 1903 és 1906 között a kisasszony címére, amelynek a feladója Ady Endre volt... Ady, mielőtt Váradról elutazott volna, 1903. október 7-én még egy levelet írt Lédának. Ezt már, akár a későbbi, Párizsba címzett bizalmas leveleit, a húga, Berta közvetítésével juttatta el az asszonyhoz. Egyebek mellett így írt: »Mindig Magára gondolunk. Kérem: egy pillanatra se feledje el, hogy ott vagyunk a leikeinkkel - Bertuska meg én — Maga mellett. Én ott vagyok most is, a szemeit nézem, s úgy könyörgöm, hogy érezzen maga is engem, ne gyötörje magát, várjon, bizakodjék, és legyen büszkébb, mint valaha. Én ma búcsúzom Nagyváradtól...« Bertát, ezt a rendkívül érzékeny és sérülékeny asszonyt, aki végigasszisztálta ennek a szerelmi viharnak minden fázisát, nem hagyták érintedenül és sebek nélkül az Ady-Léda viszony fordulatai. Adél az Elbocsátó szép üzenet megjelenését követően így írt közös barátjuknak, Szűts Dezsőnek: „Bubinak, magunk közt szólva, nem lehet mindent elhinni, mivel szakításunk előtt őrülten bele volt habarodva Adyba. S nevetséges intrikáival, ha nem is volt egészen okozója, de nagyban elősegítette a szakítást, sőt a vers megjelenése után még soká fogadta a házában. Valakinek érdemes volna a Berta-szál felgöngyölítésére vállalkoznia...” Nos, vettem magmanak a bátorságot, s jómagam láttam hozzá - a teljesség igénye nélkül - ennek a „Berta-szál”-nak a felgöngyölítéséhez. Dolgomat ugyanvalóst megkönynyítette céhbeli cimborám, Péter I. Zoltán, akinek monumentális, három kötetes Ady-életrajza a minap látott napvilágot kiadónk, a Várad égisze alatt, \írtől Óceánig címmel. (Igen, az Óceánig, mert a költő így írta...) Zoltán barátom monográfiája mellett másik kimeríthetetlen forrásomat a mintegy másfélszáz Brüll Bertához intézett Ady-levél képezte. Nincs szándékomban felmondani a témát, csupán néhány olyan történetre szorítkozom, ahol a két sors metszette egymást. Adél anyai nagyapja Stern József báródi földbirtokos volt, a peceszőlősi sörgyár tulajdonosa. Cecilia lányának három gyermeke született Brüll Samutól: Adél, 1872, Margit, 1874, Berta, 1877. Brüll Samu halála után költöztek a nagybácsi, Stern Márton Fő-utcai házába. Adél 1898-ban ment férjhez Diósy Ödönhöz. Szófiába költöztek, ahol Ödön bizományos és ügynök, kereskedő volt. A legelőkelőbb körökben forgolódtak, bejáratos volt a fejedelmi udvarba is. 1900 tavaszán viszont bizonyos kétes vállalkozások miatt csődbe ment, menekülniük kellett, hatalmas adósságot hagyva maguk után. A Brüll család azt várta Adéltól, hogy váljon el, de ő kitartott férje mellett. Követte Párizsba, ahol a saját és húgai hozományát is feláldozta anyagi helyzetük rednezése érdekében. Mire újra felbukkant Váradon 1903-ban, emelt fővel, előkelő dámaként térhetett haza... S ekkor következett be az a mai szóval „szappanoperába illő” fordulat, mely szerint Adél Váradra érkezésekor kebclbarátnéja, Breitner Janka (Fehér Dezsőné) nem lévén idehaza, a Párizsból hazalátogató, unatkozó szépasszony Ady kollégája és mulatozásban 44
