Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2019. tél (5. évfolyam, 4. szám)

Szépirodalom

- Azt mondják. Még nem ettem.

Egy pillanatig egymásra néztek, megértéssel a szemükben. A vákáncsos, aki dögként jut csak disznóhúshoz, és a kondás, akinek élete a disznók között telik el, de a húsukból csak karácsonykor meg húsvétkor falhat.- Te fiú... Add el nekünk ezt a vadast!- Hová gondol?- Öt pengőnk van összesen. Odaadjuk érte. Te is jól jársz, mi is. A gazda nem jár jól, de mit törődsz vele? Van annak száz disznaja. Ha nem több. Mennyi van neki?- Nem a maga dóga!- Öt pengő! Ehun ni, itt is van már... Hadd dugom a zsebedbe!- Hagyjon engem! Menjenek...- Mennyi kell?- Semennyi! Nem éri meg nekem, hogy szíjat hasítsanak a hátamból.- Hát aztán nem szokott néha elkóborolni egy?- Nálam nem.- Mondd azt, hogy elvitték a sakálok!- Nincs most sakál.

Ekkorra már teljesen körbevették a jövevények. Meg-meglökve bíztatták az üzletre.- Ha nem mennek el azonnal... — próbált kiáltani a fiú, de kétségbeesettre s mégis halkra sikeredett a hangja. Aztán pedig olyan történt, amit még életében nem látott, és soha nem fog elfelejteni. Az egyik nő makkot dobott a kis vadas elé. Az bekapta, és hálásan röfögve nézett vissza rá. Az asszony erre a jószág szemébe meredt, mire az abbahagyta a röfögést és a fickándozást. Csendben bámult vissza. És ahogy a bűvölő megindult, az állat engedelmesen követte.- Hé! A disznóm! - eredt volna a kis vadas felé Misó, de a vákáncsosok vezetője elkapta a nyakát, térdével az ágyékába sújtott, majd nekilökte egy fűznek.-Jobban jártál volna, ha üzletet kötsz velem! - mondta neki kioktatóan.

A konda pedig, mely mindig megérzi az ártó szándékot, s ha az egyiket vágni viszik, a többi majd megvész, úgy visít és rohangál, most füle botját se mozdítva dagonyázott a nádas melletti posványbán.- Megölni a fattyút! - feleli Szűcs Bertalan, mikor a felesége elárulja neki, hogy Misó a kontraktus lejárta előtt hazaszökött. „Megölni!” - ez Szűcs Bertalan szavajárása. Ha a kormányzóról, a miniszterelnökről, a tanyabíróról, a nyárligeti polgármesterről, a jegyzőről, ha papokról, ügyvédekről, grófokról, nagygazdákról, kisgazdákról, rongyosokról, bolsevistákról, csendőrökről, zsidókról, oláhokról, szerbekről van szó, mindig csak azzal fejezi be: „Megölni! Megölni mindet!” Tán még az Istenre is ezt mondaná.

Az ikrek fel sem néznek, eszik tovább élvezettel a kenyérlángost. De az asszony megérez valami szokottnál is nagyobb elszántságot a férje szavaiban, mert csitítani igyekszik:- Talán tényleg a sakálok vitték el azt a jószágot. Molinárszkira meg nem lehet adni. Az a szárazkóros, rokkant feleségét is folyton azzal gyanúsítja, hogy a fináncokkal hempereg.

Hol van a fattyú?- Ne bántsd, hátha, hátha...

12