Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2019. tél (5. évfolyam, 4. szám)
Események, évfordulók
Európában a modern közoktatás segítette elő, Cuza is ezt próbálta megalapozni. A standard nemzeti kultúra elterjedésének feltételeit tehát Cuza oktatási reformjai teremtették meg: 1864-ben bevezeti az első modern közoktatási törvényt, 1866-ban jelenik meg a középiskolák, gimnáziumok egységes szabályzata, majd 1870-ben bevezetik az elemi iskolák egységes szabályzatát is. A rendszer a francia közoktatás, III. Napóleon rendszerének mintájára alapozott, és rendkívül központosított volt, minden döntésre miniszteri rendelettel került sor. A 19. század végére kialakult tehát a regáti román nemzet „képzelt közössége”, de a tényleges politikai részvétel tekintetében ez nem működött, hiszen az 1859-es egyesülés utáni választási törvények rendkívül magas cenzussal működtek: az első választásokon a választók körét 3800 főre korlátozták, ami a társadalmi versenyt néhány szűk politikai elitcsoport versenyére korlátozta. Ezek a politikai csoportosulások megpróbálták kialakítani és eljátszani azokat a szerepeket, amelyeket a nyugati polgárság játszott a kor fejlett piacgazdaságaiban, azonban anélkül, hogy az ehhez szükséges piaci és társadalmi háttér meglett volna. A „románok megteremtésének” a problematikája végig megmaradt, az államépítő nacionalizmus „tartalom nélküli formákra” épült rá. A kétféle nemzetépítési koncepció bemutatása után Bakk Miklós politológus vázolta, hogy ez a két ideológia hogyan egyesült Nagy-Románia 1918—20-as megteremtésekor. Az egyetlen állami keretbe való egyesítésnek egyik fontos problémája volt az erdélyi és regáti románok hazáról alkotott fogalmainak eltérő volta. Bakk Miklós a következőkben Sorin Mitu román történész osztályozását ismertette, mely szerint az erdélyi románságnak három konkurens haza-fogalma alakult ki. Ez főleg a Hroch által vázolt fejlődés harmadik szakaszához, a politikai elképzelések pluralizálódásához kapcsolódik. Az első politikai-államigazgatási keret, mely a 18—19. századi erdélyi románság számára mintegy magától adott volt, az Erdélyi Nagyfejedelemség. Ez is több változatban fogalmazódott meg. Az első változatban Erdély, mint többnemzetiségű térség jelenik meg, és a politikai elit elképzelése az volt, hogy az Unió Trium Nationum rendszerébe bevett nemzetiségként kerüljön be a románság is. A másodikban Erdély úgy többnemzetiségű térség, amelyben a románság többségben van, és így joggal aspirál egyfajta vezető szerep elnyerésére. Végül, létezett a politikai Erdélynek egy - a románság által kevésbé elfogadott — percepciója, amely szerint a tartomány tulajdonképpen Magyarország része, és ekként jogos az a magyar nemzetépítő törekvés, hogy beolvasztandó legyen egy új, polgári Magyarországba. A második viszonyítási keret, amelyben az erdélyi románság a maga számára kereshette a „haza” meghatározását: a Habsburg Birodalom volt. Ennek alapja a Habsburgok iránti hagyományossá vált lojalitás volt. De minthogy a birodalom egy nemzetek feletti keret volt, az erdélyi románok olyan reformokban voltak érdekeltek, amelyek a birodalom szerkezetét nemzeti törekvéseikkel harmonizálták. Végül a harmadik haza-koncepció — amelyet az erdélyi román értelmiség elképzelt — mindazon területek összességét jelentette, amelyen románok laknak. 1848 volt az a történelmi pillanat — állítja Bakk Miklós -, amikor a hazának ez a képzete a legeuforikusabban megjelenhetett, de még ekkor is a legtöbb, amit az erdélyi román elit elképzelt, az az összes román terület Ausztria fennhatósága alatti egyesítése volt. Vitéz Mihály /Mihai Viteazul vajda volt az, akinek alakja a román nemzetépítés szimbóluma lett rezsimtől függetlenül 119
