Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2019. tél (5. évfolyam, 4. szám)
Események, évfordulók
Az eredetmítosz kialakulásához vezető folyamatot nem az erdélyi román társadalom „belső” fejlődése váltotta ki, hanem a Habsburg-uralom berendezkedése Erdélyben. A bécsi udvar a katolicizmus megerősítésével próbálta növelni befolyását a protestáns nemzetek (magyar és szász) által uralt Erdélyben. Mivel a rekatoüzációra nem sok lehetőség nyílt Erdély protestáns társadalmában, Bécsnek más irányban kellett keresnie a katolikus befolyás növelését. így fogalmazódott meg a görögkatolikus egyház erdélyi megalapításának a gondolata. Az ortodox egyházból és vallásból kilépő papok számára Bécs biztosította a társadalmi felemelkedés lehetőségét: a korábban lényegében jobbágyi sorban élő ortodox papság mentesült a jobbágyi szolgáltatások alól, és ez a rendekkel egyenlő jogok élvezésével kecsegtette az így létrejövő új elitet. A román egyházi unió sikerét lényegében azzal érte el, hogy megnyerte a papságot anyagi érdekeinek kielégítésével, és egy új státus megteremtésével. Ezzel azonban egy új, feszültségekkel terhes viszony is létrejött az új görögkatolikus elit és az ortodox hitéhez erőteljesen ragaszkodó román parasztság között. Olyan feszültség ez, amelyet mindeddig kellően még nem vizsgáltak az erdélyi román nemzetépítés folyamata felől — részletezte Balek Miklós, és felhívta a figyelmet I. Tóth Zoltán munkásságára, aki szerint: „A keleti ortodox valóságban megmaradó nép és a nyugati formákba öltöző értelmiség eltávolodása egymástól az erdélyi román nacionalizmus egyik legfontosabb kérdése”. A kutató úgy véli, hogy a felemelkedés egyfajta — az angolszász szakirodalom kifejezésével élve — „státusinkonzisztenciát” eredményezett. A felemelkedett csoport bizonytalan és nyugtalan volt új helyzetét illetően, elégededen hagyományos identitásával, zavarodott feladatait és elfogadottságát illetően, ezért folyamodott az előkelő római származás eszméjéhez. A görögkatolikus papság a latin származás elmélete segítségével elérte azt, hogy egy olyan közösségi érzületet teremtett meg a széles néptömegek és az új vallási elit tagjai között, amely képes volt ennek az új elitnek a vezető státusát biztosítani. A második szakasz, az „ébresztés” és az agitáció szakasza (1792-1867). Az erdélyi román nemzetépítés második szakaszában a görögkatolikus papi elit mellett a már formálódó polgári társadalom képviselői is megjelennek. Ekkor adják ki az első román nyelvű lapokat Erdélyben, amelyek a római eredet-eszme állandó propagátorai voltak. Az „ébresztés” korszakának két emblematikus alakja, George Bariţiu (1812—1893) és Timotei Cipariu (1805—1887), már az erdélyi román nyilvánosság megalapozói voltak. George Bariţiu nemcsak történészként, hanem publicistaként is jelentős személyiség volt, ő alapította az első erdélyi román lapot, a Gazeta Transilvaniei-t, de tanárként is tevékenykedett. 1861-ben megalapította az ASTRA egyesületet (Asociaţia Transilvană pentru Literatura Româna si Cultura Popoporului Român — Erdélyi Egyesület a Román Irodalomért és a Román Nép Kultúrájáért). Timotei Cipariu nyelvész, filológus a latinista iskola első átfogó grammatikáját dolgozta ki, 1835-ben kiadta az első latin betűs egyházi könyvet, majd elérte, hogy az erdélyi görögkatolikus egyház elsőként térjen át az új írásrendszerre. A harmadik korszak: a pluralizálódás A román nemzeti ideológia alakulásának harmadik fázisában az eredetmítosz módosulását találjuk — részletezte Bakk Miklós azokat a folyamatokat, amelyek a 19. század második felében kezdődtek el. Az erdélyi román fejlődés sajátossága, hogy ekkor valósul meg az erdélyi és az óromániai nemzeti mozgalmak közötti eszmekapcsolat. Ez hatással volt a tiszta római származás eszméjének az átalakulá117
