Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2018. ősz (4. évfolyam, 3. szám)
Történelem
pontosan 10 nappal „futott túl” szerencsedátumán. Ráadásul meg sem érhette a diadalt, mert két nappal elébb, életének 72. évében, augusztus 6-án meghalt.) De a dátum erejében bízva, elhunyta után máskor is e napra „időzítettek” a törökök. 1602-ben például, a 15 éves háború során Jemisdzsi Hasszán nagyvezír ugyancsak augusztus 29-én foglalta vissza a császáriaktól Székesfehérvárt. Legutolsó e napi kísérletük azonban már kudarccal végződött: 1686-ban sikertelenül próbáltak kitörni a Szent Liga csapatai által ostromolt Buda várából. Újabb történelmi korszak, s újabb gyalázat augusztus 29-én! Az 1849. augusztus 20-i minisztertanács kifejezetten Ferenc József akaratából döntött a szigorú magyarországi megtorlás mellett. Haynau augusztus 26-án, a császárhoz írt levelében kért szabad kezet ahhoz, hogy „gyökerestől kiirtsa a gaz mérges gyökereit”, azaz a törvény teljes szigorával sújthasson le a magyar szabadságharc politikai és katonai vezetőire. A trónbitorló Ferenc József augusztus 29-i utasításában hatalmazta fel a kíméletlen megtorlásra, egyúttal a halálos ítéletek addigi előzetes felterjesztésének kötelezettségét eltörölte, s a fővezérnek csak utólag kellett jelentést tenni azokról a személyekről, akiken a halálbüntetést végrehajtották. így, bár a kíméletlen megtorlás végrehajtója Haynau lett, annak tényleges elrendelője és jóváhagyója Ferenc József volt. De meg kell emlékeznünk a későbbi, 20. századi nagy hódítókról is! Például: „1944. augusztus 29-én érték el a zászlóalj teljes arcvonalát a Gyimesi-szorosban támadó szovjet erők” — olvashatjuk a 32. Határvadász Zászlóalj történetéből. Az augusztus 23-i (szokásos) román köpönyegfordítás után, az Árpád-vonalat kikerülve könnyen megtehették. Ekkor léptek először hazánk földjére a „dicsőségesek”, hogy aztán majd’ fél évszázadig tapossák is „ideiglenesen”. Igaz, hogy augusztus 26-án már voltak az Úz völgyében kisebb csatározások, de a nagy offenzíva 29-én kezdődött! Feltehetőleg e hadi események miatt váltotta le ugyanezen a napon Horthy Miklós Sztójay Döme miniszterelnököt és nevezte ki helyére Lakatos Géza vezérezredest. Kisebb, hasonló ilyetén próbálkozás azonban már előbb is volt: 1921. augusztus 1-én például a következő hirdetményt jelentette meg a Szövetséges Katonai Bizottság Nyugat-Magyarország városainak közterein (részlet): „Nyugatmagyarország felségjogát Magyarország az antantnak és az antant Ausztriának 1921. augusztus 29.-én 16 órakor adja át”. Külső sugallatra jelölték ki e napot, amint az később kiderült, a súgók pontosan tudták, hogy mikor kell belénk döfni a kést, hogy az a legjobban fájjon. De hogy nem sikerült az újabb „szeletelés”, az nagyrészt a Rongyosgárdának köszönhető! S most lépjünk át a 21. századba! 2011 -ben éppen e jeles napon írta meg az Amerikai Népszavának nyílt levelét Kertész Ákos (ez a szerkesztők történelmi jártasságát dicséri ám!). Gyalázkodó és igaztalanul vádaskodó opusából most csupán egyetlen emelkedett gondolatfoszlányt idézek: „a magyar... boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni”. Talán e különleges nap, augusztus 29-e „átvilágításából” is kitetszik, az elmúlt századokban mily’ sokszor tették torkunkra a kést elleneink, vagy szúrtak hátba barátnak vélt országlakók. Az egykor reánk kést fogók már rég alulról szagolják az ibolyát, az új fenekedők meg egymás után lépnek olajra, hogy majd biztonságos távolból köpködjenek vissza e „pocsolyára” — ami nekünk Hazánk! A szöveg eredetileg a www.polgarportal.hu-n jelent meg 2018. aug. 29-én: http: / /polgarportal.hu/ozsvath-sandor-auguszms-29-tortenelmunk-fekete-napja/ 98
