Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2018. ősz (4. évfolyam, 3. szám)

Társművészetek

Megfelelő olvasmányokat könyvtároztunk elő együtt a gyerekekkel, melyek nagy kedvet és várakozást keltettek mindnyájunkban. A tanulási időszakban használni kezdtük kéz­műves munkáinkban - rajzóra keretében - az indián motívumokat, színeket. Csalafintán használtam ki lelkesedésüket, igyekezetüket, vidám terveiket, ötletes megoldásaikat. Falra kifüggesztett névsoron nevük mellé tollakat tűztem, így jutalmaztam őket. A „nemes vetélkedőkében együttes mérlegeléssel kialakult a tollak értéke: mennyit ér a pontosan végzett munka, a csoportos feladatvégzés segítése, a másikat figyelemmel kísérő, segítő cselekvés, az önálló kezdeményezés stb. Gyönyörű volt ez a magas hőfokú lelkesedés, igyekezet, együttes játék. Mire táborba indultunk az év végén, összegyűlt egy csomó tervünk, díszítő elemek tömege, és kiala­kult valamiféle „indián-tartás” is a gyerekcsoportban. Az évközi hétvégék csoportos juta­lom-kirándulásait is felhasználtuk arra, hogy részcéljainkat dédelgessük. Egy alkalommal két fiúval gyalogtúráztunk a Pilisben, amikor ők tollakat szerettek volna gyűjtögetni. Óri­ási szerencsénk volt, mert két út által határolt, kicsi zöld szigeten, egy teljes „fácán—toll­­ruhát” vettem észre. A róka minden testrészét eltávolította már. Leírhatatlan öröm volt a fiúk számára, különleges diadallal mutatták be a zsákmányt az osztály előtt. Ők ketten egy egész indián törzset láthattak el fej dísznek való szép toliakkal! Mutatós homlok-pántokat készítettünk bőrből, teljes öltözéket vászonból, posztó­ból. Nemezelő technikával készültek a kardíszek, mokaszinok, lábszárvédők. A lányok gyöngyszövést használtak szívesen, azzal oldották meg szépen formált fej-, kar- és ruha­díszeiket. A sátraink se maradtak díszítedenül, mesésen szép madarak repültek fel a sátor­vászonra ecseteik nyomán, megfelelő színválasztékokkal. Nagy örömüket lelték ebben a munkában is. A közösen alkotott törvényünkben szerepelt az is, hogy az indián minden helyzetben védi a természetet, a madarakat és állatokat. Ez a tanórák idején is fontos motívum volt, és az együtdétünket is jó irányba befolyásolta. Persze saját osztályomat vittem magammal a táborba, a kétféle helyszín kihasználásával sokféle tevékenységünk kapcsolódott egy­másba. A technikaórán és a rajzórán megszerzett készségek jól működtek a harci kések, tomahawkok előállításakor. A közeli asztalosműhely hulladékdeszkáiból nagyméretű xilo­fon készült, amelyeket napokig hangoltak, hogy a totem-avatáskor már az énekórán meg­tanult tiszta hangokat csalogathassák elő belőle. A fiúk harci hangulatot is fából készült hangkeltőkkel varázsoltak elő. Idetartozik még, hogy fiatal tanító korom óta a madarak megismerése - hétvégi túrákon - folyamatos célom volt. Ezekbe a túrákba a szülők is be­kapcsolódtak, következésképpen a családtagok — nagyszülők és kisebb-nagyobb gyerekek - is növelték madárbarát csoportunkat. Kapcsolódott a történethez, és a tanítónak különös örömet jelentett, amikor indián neveket kerestünk egymásnak. Segítette dolgunkat az, hogy tízéves korukban már igen jól ismerték egymást és kinek-kinek a legjellemzőbb tulajdonsága alapján alkották meg indián nevét: pl. Dühöngő Farkas, Hajnal Fény, Lassú Folyó, Bölcs Gondolat, Szárnyaló Képze­let, Lágy Szellő, Bő Forrás stb. Szívesen jöttek velünk szülők is. Egyikük például Hasadt Tölgynek nevezte el magát, amelynek bármikori felemlítése hosszú időre vidám hangulatot teremtett mindnyájunkban. 90

Next

/
Oldalképek
Tartalom