Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2018. ősz (4. évfolyam, 3. szám)
Szépirodalom
szinte minden nyugdíjasának több volt a nyugdíja, mint neki... Most derült ki, hogy miért lézenghetett annyit az élete folyamán. Mennyit ért a munkája. És tudta a nyugdíjak pontos összegét is. Egyeseknek, akiknek nyitott volt a postaládája, a szelvényekről tudta meg, a többiekét a postástól. Ez utóbbi külön színpadi mutatványt igényelt. Napokig fontolgatta, tervezte, próbálgatta, amíg bejött. Addig hízelgett, kedveskedett a postásnak - beszólította a lakásba, kávéval kínálta -, amíg kiszedte belőle. Mert, mint láthatták, ha akart, tudott kedves lenni. Ha akart! És ha a nyugdíjról és friss hírekről, pletykákról volt szó, hogy finoman fogalmazzak, akart. Csak egy kis kedvesség, ravaszság kellett hozzá. Amiből ugye, volt benne bőven. Amikor egy nap rájött, mert úgy ismerte az embereket, mint a saját tenyerét, hogy a postásnak egyeden szenvedélye a családja, attól a pillanattól maga volt a paradicsom az élete. Attól a pillanattól kezdve mindent megtudott a postástól. Kinek mekkora a nyugdíja, ki honnan kap még pénzt. Korporán Áron, a postás, egyszerű falusi ember volt, aki csak a hagyományos értékrendet ismerte, az édesanya és édesapa szerepet. Attól kezdve, hogy Penzum Helga rájött erre, csak a család megtartó erejéről beszélt, az unokáival indította mindig a beszélgetést. Ezt egyébként a napi sétája során is kamatoztatta. Az ő unokái, mint már írtam, a világ legtehetségesebb, legokosabb gyermekei voltak. — Oh, hogy szeretem őket! — mondta. - El sem tudja képzelni, Áronka — mert így szólította a postást -, hogy hogy ragaszkodnak hozzám! Hogy vagy, drága mamikám? — mondta a tegnap is a lelkecském. — Ugye tudod, hogy Te vagy a világ legkedvesebb nagymamija? Ugye tudod? — És a fiúcska? Hogy van a fiúcskája? Javul az állapota? - Mert beteg volt a postás kisfia... És hagyta, hogy a postás belemélyedjen a válaszába. Aztán hirtelen kérdezett rá, mintha már előbb is erről beszéltek volna: - Mit is mondott, mennyi a Köllőék nyugdíja? Korporán Áron csak az utcán jött rá, — már megbocsássanak, de maga mesélte így —, hogy mekkora marha: — Hisz a nyugdíjról addig nem is beszéltünk — mondta. És ez így ment mindig. — Mit is mondott, honnan kaptak még pénzt Sarkadiék? De nemcsak a nyugdíja, ez a világ, ez az újfajta kapitalizmus is okot adott a gyűlölködésre. Hisz voltak olyanok is, hogy másról ne beszéljünk, akik minden évben külföldön nyaraltak. És nem volt könnyű elviselni ezt. Nem! — Épp ésszel el lehet fogadni, drágám - mondta Sallónénak —, hogy Kandóék az első emeletről minden évben külföldön nyaralnak? A kosz vette fel hajdan, s most flangálnak! Addig járt Törökországba s hordta az aranyat, hogy mindent megengedhet magának! És ha csak az lenne! De nyáron nyaralni mennek, s télen telelni. Síelni! S még csak nem is ide, a Hargitára, hanem Ausztriába! Mintha az apja verte volna gyermekkorában, hogy menj fiam, síelni Ausztriába! Nyaralni Palma de Mallorcára! Egyébként is, az ő, és hozzá hasonló kisnyugdíjasok munkája gyümölcséből iskoláztatták az olyanokat is, mint Karlóci és a felesége! Ha az apja iskoláztatta volna, akkor hordhatnák fenn az orrukat, privatizálhatnák a tudásukat, de amit a munkásosztály kegyeiből kaptak, azzal nem kellene csak úgy flancolni! Penzum Helga napi sétái is alkalmat adtak a gyűlöletre, s ő már-már kéjelegve, ma-33
