Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2018. ősz (4. évfolyam, 3. szám)
Események, évfordulók
Szerette a hatalmat Demján, ha kellett karakán volt, hatékony, vagányul igénytelen. Nem hajbókolt, nem volt kínos, de mégis minden rendszerben jól megtalálta a hangot a vezetőkkel, Kádárt kimondottan kedvelte, de nagyon becsülte Németh Miklós kormányát és az első Orbán-kormányt is. Büszke volt arra, hogy alapvetően a többiekkel is jó viszonya volt. „Antall Józseffel is jóban voltam, őt elég kevesen tegezték, én igen” - emlékezett egyszer egy félmosollyal. Amikor bejött a szobába, vagy csak nézett egyet valakire, akkor sűrűbb lett, megváltozott a levegő. Ugyanakkor a szűkebb környezete rajongott érte, egyenes emberi tulajdonságai mellett azért is, mert alapvetően nagyon jó szándékú volt, a szűkebb környezetével mindenképpen, például, akikre nagyon számított, vagy akik pénzt kerestek neki, azokat elképesztő módon megfizette. Keserűség Élete végén szűk körben olykor eléggé keserűen nyilatkozott a hazai és az európai állapotokról. Nosztalgikusan állította, hogy a lesajnált Kádár-rendszerben egy százaléka sem volt a korrupció a mai szintnek, igaz, mindig hozzátette, hogy pénz nem mozgott ennyi, viszont kölcsönös szívességekkel sok mindent el lehetett érni. Valamiért végül szent meggyőződésévé vált, hogy Európa valamiképpen az ókori Róma végstádiumában, bukásra érdemes állapotban van. Ezért gyakran ostorozta. „Amerika tovább fogja bírni, mert ott még van becsülete a kétkezi munkának, nem járnak anynyit szabadságra, és nincs annyi szociális ellátás, Európa mindössze a világ javainak 22 százalékát termeli, de a világ segélyeinek az 55 százalékát osztja ki” - morgott egyik utolsó találkozásunk alkalmából. Budapest saját halottjának tekintette őt. A szöveg eredetileg a www.index.hu-n jelent meg 2018. márc. 27-én: https://index.hu/ gazdasag/2018/03/27/lelencgyerekbol multimilliardos demjan sandor sztorijai/ 108
