Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2017. ősz (3. évfolyam, 3. szám)
Tanulmány, recenzió, kritika
történeti átalakulások, ám a hangsúly a háttérben zajló makrotörténeti eseményeknek a magánéletet befolyásoló hatására esik: „a tömegélmény helyett az egyéni létformákban lecsapódó történetek, a manifesztatív cselekedetek helyett a szellemi mozgalom, az eszme, vagy az intellektuális tartalom válik jelentőssé” (uo.). A valóságazonosító olvasási mód bemutatásakor Bence Erika olyan konklúzióra jut az általa tanulmányozott, 20-21. század fordulóján keletkezett történeti regények kapcsán, amely minden korszak e műfajba tartozó műveire igaz. „[...] a történelmi regény hihetőségének (az utánképzett korszak hitelességének) foka nem a valóságreferenciáknak való megfelelhetőség fokától függ, hanem a poétikai eljárások és eszközök által teremtett mű szuverén világának belső törvényszerűségeitől.” (A referenciális olvasás lehetőségei in. 1 Virtuális irodalomtörténet 165). Az első világháború traumatikus élményét feldolgozó három, a huszadik század ’30-as éveiben keletkezett, vajdasági magyar regényt értelmezve az elemző közös nevezőként a szociális szempont felerősödését és a groteszk elemek megjelenését tárja fel: „Mindhárom regény az <igazságos háború> és a <jó katona> illuzórikus képe elé tart görbe tükröt.” (Az első világháború temati^ációja az 1930-as évek vajdasági magyar irodalmában i. m. 111). Az Átszállások a vajdasági magyar irodalomban című tanulmány az utalás, vasút, átszállás és megérkezés metaforáit vizsgálja. Külön érdekessége, hogy Kosztolányi hatását is felméri Danilo Kis regényeire, és a szerb író prózapoétikájának Esterházy Péter írásaiba való átszivárgását is nyomon köved. A multikulturalitás és a többnyelvűség balkáni mítoszai cím alatt a határregény műfajába sorolt művekben előforduló Monarchia- nosztalgia, hazátlanságmetaforák, a multikulturális haza szellemi rekonstrukciójának törekvéseit elemzi a szerző olyan ezredfordulós vajdasági művekben, melyek a soknemzetiségű Jugoszlávia felbomlásának traumáját tükrözik. A kortárs irodalom jelenségei közül is a saját közösség élethelyzeteihez kapcsolódók foglalkoztatják az értelmezőt. Legyen szó akár Gion Nándor regényének biblikus hipotextusáról, a limes jelentéseiről Jung Károly költészetében vagy a barbár jelentéseiről Balázs Attila regényében, Fenyvesi Ottó önreflexív Vajdaság-metaforáiról, vagy Végei László Neoplanta című Újvidék-regényének ünnepeiről. A régió méltán legismertebb alkotója, Gion Nándor prózavilágának elemzésében olvashatjuk, hogy az ószövetségi Mózesnek Leától született második fia, Izsakhár témája visszatérő toposza az író műveinek. Bence Erika arra figyelmeztet, hogy Izsakhár mint bibliai parabola vagy mint M. Holló János, (a Gion-alteregó) által tematizált történet van jelen 1964-től a kilencvenes évek novellisztikájáig, azt is megfigyeli, hogy ez a történet milyen jelentéseket képez a Gion-opusban: különleges utat tesz meg mind narratív szempontból, mind poétikai értelemben. „A regények szövegvilágai és pretextusai alkotta viszonyrendszer igen bonyolult összefonódásokat jelent, 65
