Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2017. ősz (3. évfolyam, 3. szám)
Tanulmány, recenzió, kritika
években — az emlékverskultúrának a 10-15 éves korosztály kezébe való átkerülése idején — emelkedni kezdett. Ebben az életkorban ugyanis még nem alakul ki az az életszemlélet és az a megállapodott interperszonális kapcsolat, amely alapján eldőlhetne az, hogy az adott helyzetben melyik a legadekvátabb egyeden vers. A bejegyzés vizuális elemekkel is kiegészülhet (1950-ig rajz, ezután reklámgrafika, képeslap), amely tartalom és hangulat tekintetében illusztrálja vagy kiegészíti a szöveget. A bejegyző az identitását kifejezheti szöveg (kolofon), aláírás, fénykép, embléma segítségével. A csatorna Minthogy a búcsúzkodás helyzetében a két személy „szemtől szemben” helyzetben van, a búcsúzkodást orálisan is megoldhatnák. A beszédesemény azonban átvált az írásos csatornára, s ennek az a célja, hogy a bejegyzés időtálló maradjon. Erre mindkét félnekigénye van. A füzet segítségével tulajdonosa élete során újra és újra felidézheti, visszakeresheti a bejegyzéseket, ezek segítségével emlékezik hajdani ismerőseire és barátaira, akárcsak hajdani önmagára, a baráti körben betöltött szerepére. Az írott és a vizuális emlékekben a bejegyző (még ha kiválasztott, újramásolt szöveg segítségével is) megszerkeszti és exponálja a magai identitását: életfilozófiáját, a füzet tulajdonosa iránti érzéseit, az együtt töltött idővel kapcsolatos véleményét, aláírását, esedeg arcképét. A bejegyzésnek tulajdoníthatóan a füzetbe való bejegyzés az emlék kihelyezése, maradandóvá tétele. A bejegyzés mindkét fél részére a maintien de sói gesztusa. Azáltal, hogy visszakerehetővé teszi a búcsúzáskort megörökített gondolatokat és érzéseket, a füzet tulajdonosa évekkel későbben is szembesülhet barátai szeretetével, ragaszkodásával, tiszteletével. S habár a bejegyző érzelemvilága megváltozik, a füzetbe jegyzett gondolatai, vallomása hosszú időn át megőrzik egykori érzelmi-gondolati identitását. Ki, kinek, mit üzen? Az emlékverset a bejegyző emlékként hagyja a füzetben, az tehát elsősorban az emléket kérő személynek szól. Lévén azonban a füzet egy baráti kör, egy iskolai osztály, egy személy ismeretségi körének közös teljesítménye, a füzet ilymódon egy szűk kör nyilvánossága, a bejegyzés egyúttal e kör tagjaihoz is szól. De a bejegyzés azzal is számol, hogy mindazok elolvassák, akiknek kezébe a füzet valami oknál elkerül. A polgári és iskolai emlékverses füzetek emlékversei egy populáris, olykor ellentmondásos életszemlélet elveit, közhelyeit gyűjtik össze, fogalmazzák meg, forgalmazzák és örökítik meg. A versek tematizálják az élet értelmét, a boldogság, a szerelem, a barátság mibenlétét, a családi élet harmóniáját, az érvényben lévő emberi erényeket, a vallás, ezen belül a hit megtartó erejét, olykor a szülőföld iránti szeretetet és nosztalgiát, a diákélet s egyúttal a fiatalkor szépségét és múlékonyságát, az emlékek és az emlékezés fontosságát. Az emlékköltészet alaptónusa a „mért múlik el minden, ami szép,/mért kell sírnunk egy elmúlt tegnapért”. A szerelem az élet értelme, nagy csodája, mindenre gyógyír; az igazi szerelmet ki kell várni; igazán szeretni csak egyszer lehet; a szerelem veszélyes talaj; nem elég szeretni, hűnek kell maradni; szeretni fiatalon, nem ősz fejjel kell; nem a szó, az eskü, hanem a könnyes szem az igazi vallomás; a legnagyobb gyötrelem a viszonzatlan szerelem; a szívvel nem szabad játszani; a szerelem kígyó, csípése 46
