Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2017. ősz (3. évfolyam, 3. szám)

Szépirodalom

MARKÓ BÉLA Két szonett

Az élet eredete

Aki elkezdett lélegezni egyszer, már visszatérni nem is fog soha, fent mindenséget ígér még a tenger, de lent a semmi cápa-fogsora

villog csupán, ahonnan kiszakadtam, mert nem tudhattam, mire virradok, s most ülök itt, akár egy kirakatban, hisz annyit érek csak, hogy kint vagyok,

Markó Béla

1951-ben született Kézdivásárhelyen. Költő, esszé- és prózaíró. Marosvásárhelyen él.

s reklámozom, aki életre keltett, és elpusztít majd, mégsem fennvaló, éppen ellenkezőleg, lennvaló,

kagylót, rákot, csigát, embert teremtett, s az égre néhány boldog madarat, míg este ők is vízbe hullanak.

Sötétség az Égei-tengeren

Nem tudhatom, milyen sirálynak lenni, lebegni egy puha tükör fölött, halat keresni csak, nem ördögöt vagy Istent, s hogyha mélybe ránt a semmi,

azt is mondhatnám, visszahív, hiszen összecsukódik végül kép a képpel, első személy a harmadik személlyel egymásba ér, és nem lesz senki sem

külön, már mind együtt leszünk megint, se itt, se ott, se fent, se lent, se kint, csak bent a lassan hullámzó ezüstben,

ahol még minden egyformán tömör, míg szét nem zúzza egy izzó ököl, s szilánkok szállnak a reggeli füstben.