Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2017. ősz (3. évfolyam, 3. szám)
Tanulmány, recenzió, kritika
PAP KINGA A nyelvi agresszió (jelen)valósága a kortárs irodalomban Pap Kinga 1977-ben született Nagyváradon. Egyetemi oktató. Veszprémben él. Mottó’: „De úgy látszott, valami történt, ami eddig soha: bár nem tudjuk, pontosan mikor vagy miért, vagy hogyan, vagy hol. Ag emberek elhagyták Istent, de agţ mondják, nem más istenért, hanem ag istentelenségért; és ilyen még nem történt soha. Hogy ag emberek megtagadják ag isteneket, és imádják ag isteneket, és hitet tesgnek ag Esg agtán a Péng és a Hatalom mellett, és amit úgy nevegnek, Élet vagy Haj, vagy Dialektika. Kikögösítve ag egyhág ledöntve a torony, felfordítva a harang, és mi tehetetlenül, üres kegyel, sgéttárt tenyérrel állunk a korban, amely fokogatosan halad vissgafelé... Pusgtaság és űr. Pusgtaság és űr. Es setétség vala a mélység sgínén. Ag Egyhág hagyta el ag emberiséget, vagy ag emberiség hagyta el ag Egyhágat? Amikor ag Egyhágra többé nem vigyágnak, nem is támadják, és ag emberek minden istent elfelednek, csak ag Ugsorát, a Bujaságot és a Hatalmat nem!' (T.S. Eliot: A sgikla) Mottó : „Félek a kispolgártól. Nem gyűlölöm, amiért sgűk és korlátogott világban él, de félek tőle, amiért világának túlnyomó fele formátlan és végtelen sötétség. (...) A kispolgárnak hága, kertje és kutyája van. En nem égért bírálom. Félelmemet a kispolgár elhanyagolt, elnagyolt világa kelti, ami nem egyéb, mint a tudat alá sgorított mindenség. (...) Félni én attól félek, amit a kispolgár nem mer vállalni ag emberi lét egésgéből, attól a kerttől, aminek nincs égboltja!' (Pilinszky János: A kisember és a kipolgár) 1. Nyelvfétis, válság, heterogenitás' megtestesülése Dragomán György: A fehér király című műalkotásában Nyilasy Balázs a posztstrukturalista irodalomelmélet kritikájában — melynek címe: A magyar irodalomértés dilemmái és feladatai a harmadik évegredben -, az irányzat konceptualizációs folyamatainak, fogalmi apparátusának felülvizsgálatára vállalkozik. A nyugati irodalomelméleti, filozófiai, nyelvtudományi megközelítéseket ütköztetve a teljesség igényével, rendkívüli szakirodalmi háttérismerettel vezeti az olvasót, és mutat rá a hazai posztstrukturalista irodalomelmélet tarthatadanságára, szűklátókörűségére. Dolgozatában azonbannemcsaka„tudományosvirágnyelv” fogalmi tisztázatlanságát tárja fel, hanem figyelmeztet az irányzat kizárólagosságára, arra, hogy a tolerancia/a heterogenitás központi értékének meghirdetése ellenére a hazai posztstrukturalista irodalomelmélet minden másfajta 33
