Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2017. ősz (3. évfolyam, 3. szám)
Tanulmány, recenzió, kritika
(melyek között komoly szerepet játszott egyfelől a nosztalgia, másfelől a csodavárás) szövődött össze és szólalt meg elfogadható színvonalon a produkció, kisebb fajta csoda történt. Varga Péter, az újraevangelizáló mozgalom nyelvújításban fontos szerepet játszó Regnum Marianum kamasz-nevelésben eredeti és felettébb hatásos módon művelő“” tagja szerint „a Jenő-zene happening-zene. Nekem túlontúl is lelki. Vannak azért jó számok, mint a - mi így nevezzük, Konyhasó-dal - Oldani, Uram. Mire jó? Behozza az embereket a templomba. A Szilas valóban jó volt, csakhogy ők a kórusról szerepeltek. Jenő csodálatos karizmatikus alkatával Nagymaros centrumába került, de túlontúl is elfoglalta a helyet, pedig ott még a liturgikus tánc is elférne” . Márpedig Sillye Jenő bevallotta: nem tud táncolni. A játékosság, a ritmus (nem csak metaforikusán és szó szerint is, hiszen hiányzott az ütőhangszer ezekből a Jenő-dalokat előadó együttesekből "), a humor deficitje jellemezte ezt az kétségkívül öröm-zenét. Pedig ebben a sokféle zenei nyelvvel megpróbálkozó nyelvújításban ennek a lehetősége is adva volt. A Jézus Szíve templom Mercédesz együttesének egyik tagja, Dómján Gábor, valami mást akart már a beat-mise korszakban is: „Én elleneztem azt, amit fenn a kórusban műveltünk. Én mindig elölről játszottam, hogy lássák a pofámat. Aztán Jött a József és a csodakabát, majd a Godspell. Erőltetni kellett magunkat, hogy merjünk kabarézni, végül is felvállaltuk a humort.” Felvállalta — szinte egyedül — Bíró Miklós, akit több társával együtt gitározás miatt rúgtak (vagyis az éber „szervek” rúgattak) ki az esztergomi szemináriumból. Éles szemmell látták meg a hatóságok a legnagyobb veszedelmet, a fiatalok nyelvén szóló evangelizációt. Bíró Miklós a religiozus-beat mozgalom oldalvizén egy kamara-műfajban jeleskedett, pontosabban jeleskedett volna, ha a féllegális mozgalomba belefért volna egy katolikus Cseh Tamás. Körmendy őt tartotta a religiozus beat legtehetségesebb figurájának: „Általában az árulkodik leginkább a giccsről ezekben a dalokban, hogy hiányzik belőlük a hitelvi kétely, hogy tele vannak hozsannával és allelujával, idillel. A legárulkodóbb számomra a kétely, a humor és az irónia hiánya. Az egyetlen üdítő kivétel az általam meghallgatott félszáz dalnok közül Bíró Miklós. Amit ő művel: kitűnő intellektuális sanzon. Cseh Tamásnál sokkal jobb, főleg gitártudásban. A legképzettebb zenész. Bonyolult gitármeneteket játszik. Van humorérzéke, szürreális, ugyanakkor érzelmekkel teli. Igényes, parabolisztikus szöveg. Európai gondolkodás, zeneileg mai pesti nyelven megfogalmazva.”31 Hozzáteszem, Bíró szövegei Bereményiével mérhetők, s mindez évekkel, fél évtizeddel Cseh Tamásék fellépése előtt. Bár ez a műfaj is a mozgalomból nőtt ki, nem gyökerezhetett meg a féllegalitásban működő mozgalomba, amelyben — bármennyire is jellemzője volt a jókedv — sem a kétkedés, sem az irónia, sem a szürrealitás, sem a parabola nemigen funkcionálhatott mint identitás-erősítő elem. Pedig Ciki Miki, ahogyan már a szemináriumban nevezték, ahol sokakat megbotránkoztatott (nem csak a gitározással) kétkedése és iróniája ugyanolyan mély hittel párosult, mint a mozgalom nálánál sokkal szalonképesebb figuráié, amiről Mórus Tamásról szóló énekelt verse is tanúskodik: „Hogy ha hitednek lángja ég/És még akad egy gyertyavég,/Ne fújd el a szívedért,/Keresd, ami az Istené./Dicsőség Atya fönségnek,/egyszülött Fiú Istennek,/ Háromságos egységnek,/A szűkszavú Istennek,/örökkön át”. Mára a helyzet jócskán változott, hiszen a rendszerváltás után rengeteg féle alkalom nyílott különféle vallásos, felekezetek, hagyományos egyházak és új vallási mozgalmak 28
