Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2017. tavasz (3. évfolyam, 1. szám)

Események, évfordulók

mérkőzés, a Hó szakadás, az Öngyilkosság és a Tú\ vagyok) a berlini falat lebontok vésőihez hasonlóan vertek éket, a rendszerváltozás szellemi előkészítésének részeként, a diktatúra testén. E filmek valamennyien Kölcsey öröksége nyomán elemzik, értelmezik, összegzik a magyar sorsot, fogják képekbe annak egyes állomásait, hiszen a maga a Hymnus is sűrítve, felgyorsítva, lényegszerű látomásképek sorozatában pergeti le 947 év magyar történelmét annak kiélesített periódusaiban. S valójában a Hymnus képkockáit értelmezi, bontja tovább, egészíti ki minden filmrendező, aki a nemzeti sors analízisének nehéz feladatát vállalja fel.

Kölcsey esztétikai és nemzetépítő gondolkodása Kosa Ferenc munkáiban a „bartóki” modell filmnyelvvé varázsolásának eszmei és poétikai szándékain élesedett ki, s vált egy leváltásra ítélt diktatúra ellen küzdő művész vizuális anyanyelvévé. Miközben a pártállammal szinte szabadcsapatként szembenálló barátaival: Nagy Lászlóval, Csoóri Sándorral, Sára Sándorral, Ratkó Józseffel és Tornai Józseffel együtt csaknem a lét perifériájára sodródott, ahol, mint írta: „Egy kollégiumi vaságyon éltem, a menzán ételmaradékot ettem a vasfazék aljáról - az igazamon kívül egyebem nem volt.” Ám sűrítő, lényegkereső, allegorikusparabolikus sorsértelmezései: az ítélet-beli Dózsa halálraszánt arca, a hegyekbe menekülő szökevény magyarság a Hós^akadás, a vicsorgó kutyáktól körbefogott szabadságeszme A másik ember képsoraiban, s egyéb művei is koncentrált élességgel tárták fel egy-egy történelmi helyzet és emberi magatartás lényegét, s lettek egy tiltakozó emberi minőség világító pontjaivá a diktatúra évtizedeinek rideg világában. Az erőt a művészi szembeszegüléshez Kosa Ferencnek Kölcsey, Bartók, József Attila örökségén s e szövetségen túl a mindenség és az egyetemes kultúra mind mélyebb megismerésének távlata is adta. Amekkora nyitottsággal Kölcsey tekintett a görög, a római örökségre, a francia, a német filozófiára és irodalomra, a szerb hősénekre, olyan nyitottsággal tekintett Kosa Ferenc is - előbb lengyel, bolgár, román, cseh, szlovák, majd japán filmesekkel és művészekkel dolgozva együtt - a világkultúrára. „Magyarországon és a Kárpát-medencén kívül igyekeztem megismerni Európa szinte valamennyi országát és sajátos kultúráját — írja. — A gótikus katedrálisok életre szóló, katartikus élményt jelentettek számomra, és csodálatot ébresztettek bennem az európai keresztény kultúra szellemisége iránt.” A nemzeti hagyományokat értelmező Kölcsey izgalmával tanulmányozza és elemzi, film- és fotóművészként egyaránt a lencsék optikáiba fogva Ázsia, Afrika, Amerika, majd — nagyszerű, „bartóki” filmeket is készítve róla (A túlsó part, Shirakawá) — különösképpen - a felesége révén szinte második hazájának fogadott - Japán „ősi és modern” kultúráját. „A Biblia-beli tájak, a kelták, a kínaiak, a görögök, az egyiptomiak vagy az indiánok kultikus kőépítményei éppúgy megigéztek, mint a kiotói kőkertek vagy a kaliforniai kristálykatedrálisok.” „Megvallom, bármerre bolyongtam a világban, valójában mindig és mindenhol azokat a szent pillanatokat kerestem, amelyekben a véges életű ember személyesen is találkozhat a térben a végtelen mindenséggel.” Mert az igazi művészi alkotáshoz, ahogyan Kölcsey nyomdokain is vallotta, szükséges „a Mindenség türelme, a természet föltárulkozása és Isten akarata is.”

Filmjeinek óriási hatását jelképszerűen mutatja meg Nagy Lászlónak a Hós^akadás élménye alapján megírt, s élete utolsó verseként megjelent Hós^akadás a szívre című alkotása, illetve annak néhány befejező sora, amelyekkel - a film alapján is — a költő a kor nemzeti állapotát minősíti.

98