Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2017. tavasz (3. évfolyam, 1. szám)
Események, évfordulók
JÁNOSI ZOLTÁN „A vasfazék aljáról” Faudáció Kása Ferencről a Kölcsey-plakettel történő kitüntetése alkalmából a Magyar Kultúra FI apján „Szeretném remélni, hogy ebben az országban nemcsak születni és meghalni lehet, hanem élni is érdemes.” (Kosa Ferenc, 1967.) Jánosi Zoltán 1954-ben született Miskolcon. Irodalomtörténész, szerkesztő. Nyírteleken él. Kölcsey Ferenc nem csupán önmaga tehetségét, hitét mutatta fel a történelemnek s a kultúrának, hanem a szatmári ember képességeit is. Akkora példázatot, amely sok-sok e földről származó ember számára adott erőt és modellt az alkotó hazaszeretethez akár a kétkezi munka, akár a tudomány vagy a művészet terepein. Ha Kölcsey Ferenc monogramja emblémaként forrott rá a magyar kultúrára, úgy kétszeresen ott van a szabolcsi, a szatmári, a beregi ember szívében. Ennek az örökségnek az egyik fontos tartalma a népi kultúra is, és ezen át a teljes nemzet alkotóerőinek fölemelése a művészetbe, a legmélyebbről fölfakadó források szerepének tudatosítása a kultúrában és a sorsban. A nyírségi szegény emberek köréből a filmművészet egyetemes magaslataira érkezett Kosa Ferenc ettől az örökségtől is ösztönözve kopogtatott be a nyíregyházi érettségi után, 1956-ban a Filmművészeti Főiskola kapuján, s vehette át 1967-ben, harmincévesen, Tisţesţer nap című vizsgafilmjéért a Cannes-i Filmfesztivál legjobb rendezésnek járó díját, amit a vetítés végén a külföldi közönség állva tapsolt végig. Majd a világ félszáz országának nézői értették meg az 1956-ot forradalomnak nevező film üzeneteit, csak — az egykori elítélt, Tollas Tibor szavaival - „bebádogoztak minden ablakot” börtönelvű ideológiáját az 56-os megtorlások után a kultúrában továbbfolytató Kádár-diktatúra kultúrpolitikája nem akarta érteni, amikor ezután is sorozatosan záratta bádogdobozba a Kölcsey monogramját nemcsak neve kezdőbetűiben, de lelkében is viselő rendező filmjeit. Kosa Ferenc keze e vaskalitkákból szabadította fel Dózsa, Ady, József Attila, Béres József, Balczó András és a többiek szellemét, sokunk ifjúságának sötét, szorongó mozikban állva végignézett, lélekszabadító, lázadásra ösztönző filmjeit, amelyek (az ítélet, a Nincs idő, a Szembesítés, a Guernica, a Küldetés, az Utolsó s%ó jogán, A 97
