Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2017. tavasz (3. évfolyam, 1. szám)

Társművészetek

beszámoltam Vidnyánszky Attilának a Szatmáron látottakról, több szempontból is úgy éreztük, Visky András darabja, rendezése egy különleges esemény lehet a fesztiválunkon. Ez a darab Albert Csilla kiváló tolmácsolásában nagyon közel áll ahhoz a színházeszményhez, amelynek megformálására törekszünk, amit „költői színháznak” szoktunk nevezni. Hogyan értékeled, milyen irányba tart napjainkban a romániai magyar színjátszás? Bátrabb? Kísérletezpbb? Esetleg megrekedt?

Teljes meggyőződéssel mondom: jókor va jó helyen! A rendszerváltás óta eltel huszonöt évben megtörtént egy egészséges, konfliktusmentes generációváltás a társulatokban és a színházak vezetésében is. Ennek köszönhetően minden színház halad a korral, friss alkotó energiák működtetik a társulatokat. A színészképzés folyamatos volt, az új rendezőgeneráció kicsit váratott magára, de ma már itt vannak, dolgoznak, fontos előadásokat jegyeznek. A rendszerváltás után az első időszakban a határon túli színházak ösztönösen a magyar szakma felé fordultak, onnan hoztak rendezőket, aztán lassan ez megváltozott, és ma már több román rendező dolgozik az erdélyi színházakban, mint magyarországi. Ez is egy jó irány: egy világszerte elismert színházi kultúrától tanulni! Két évvel ezelőtt, amikor kisvárdai válogatóként megkérdeztek, milyennek láttam az általam látott évadot, azt válaszoltam: vakmerőnek! Nagyon büszke vagyok a szabadságra, nyitottságra, ahogy a határon túli magyar színházakban alkotnak.