Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2017. tavasz (3. évfolyam, 1. szám)
Társművészetek
rájuk, elismerik munkájukat és rendszeresen dolgoznak együtt román, szerb, ukrán, szlovák alkotókkal. Bármilyen is a politikai helyzet ezekben az országokban, a kulturális élet és a színházi szakma körében együttműködés van. Ez így természetes, hiszen egy határon túli magyar két kultúrába nő bele, nem csak a többség nyelvét érti, de ismeri habitusát, kulturális értékeit is. Az interetnikai fesztivál gondolatát Zsehránszky István színikritikus indította el, aki több mint három évtizede Bukarestben él és nagyon jól ismeri a romániai színházi életet. Pár évig a román kormány mellett működő Kisebbségügyi Hivatalban dolgozott, és abban is tudott segíteni, hogyan lehet támogatást szerezni egy ilyen fesztiválhoz. Az IFESZT egy kétévente megrendezett vándorfesztivál, ami tökéletesen szolgálja az interetnikai gondolatot: a kisebbségi színházak nem csupán egymással találkoznak, hanem országosan is ismertté válik a tevékenységük. Sajnos, az utóbbi huszonöt év gazdasági változásai miatt kevesebbet turnéznak a színházak, ezért egy ilyen fesztivál a közönség és a társulatok „kiművelését” is szolgálja. Ilyenkor van esély többféle előadást látni, ami feltédenül szükséges a nyitottság kialakulásához, nem csak „interetnikai”, hanem művészi szempontból is. Miben különbözik egy romániai vagy egy romániai magyar fesztivál egy magyarországitól? Mire tevődnek inkább a hangsúlyok nálunk? Magyarországon még mindig kevesebb színházi fesztivál van, mint Romániában. Főleg a vidéki színházak próbálnak valamilyen tematikus fesztivált létrehozni, ezek többnyire a hazai előadásokból válogatnak és a határon túli magyar színházak kínálatából, ritkábban kerül be a programba más nyelvű előadás. Erdélyben egy sokkal kisebb költségvetésből működő színház is mer nagyobbat, nemzetközibbet álmodni. Szinte minden erdélyi társulat szervez rendkívül izgalmas, regionális jelentőségű vagy nemzetközi színházi fesztiválokat. Ilyen a kolozsvári INTERFERENCIÁK, a sepsiszentgyörgyi REFLEX, a temesvári TESZT, a székelyudvarhelyi dráMA. Mindennek eredménye, hogy rendkívül progresszív előadások születnek ezekben a műhelyekben, az elmúlt időszakban pedig egyre több koprodukció is születetett. Temesváron a román és német társulat dolgozott együtt Silviu Purcărete rendezővel a Moliendo Cafe előadásban, a nagy színpadi varázsló lebilincselő, elegánsan könnyed alkotói vallomását, vízióját keltették életre. Szatmárnémetiben pedig úgy hallottam, felpezsdítette a várost, amikor Sorin Militaru párhuzamosan rendezte meg Caragiale komédiáját, Az elveszett levelet a román és magyar társulattal, a darabot finoman épp erre a két közösségre hangolva és közös politikai sorcsapásaikra utalva. A határon túli magyar színházaknak áldás és nem átok egy másik színházi kultúra ismerete és a szoros együttműködés. Magyarországon inkább főiskolai, esetleg az alternatív fesztiválokon látok érdeklődést más színházi kultúrák felé, a következő generáció mintha nyitottabb lenne. Egy-két kivétel azért akad, ilyen a gyulai Shakespeare-fesztivál és a Nemzeti Színház idén negyedik alkalommal megrendezésre kerülő nemzetközi találkozója, a MITEM (Madách International Theatre Meeting). A MITEM szervezéséből idén nagyobb részt vállaltam, és örülök, hogy a fesztivál szenzációja a szebeni Radu Stanca Nemzeti Színház Faust előadása lesz Silviu Purcărete rendezésében. 70
