Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2017. tavasz (3. évfolyam, 1. szám)
Tanulmány, recenzió, kritika
e nélkül öregen nem tudott volna így kottázni. Az ütemek belső ritmusának gondos részletezése rávilágít verselésének titkára, arra, hogyan szavalta vagy szavaltatta verseit. „Ilyen verselésig csak az a költő jut el, aki a ritmus zenei részének legapróbb elemeit is tudatossá tudja tenni magában, a kótaírás útján” — írta Kodály12. Irodalmi tanulmányaiban a verslábakat is zenei ritmusképietek segítségével érzékelteti. A rendkívül muzikális költő azonban a zenével való kapcsolatában nem jutott túl a „népdalok és rokon” műfaján. O maga vallotta meg, hogy „Lisztet soha se láttam s nem hallottam”, de azért nem maradt közömbös a kor nagy zenei eseményei iránt. Nem tudni, mennyire ismerte Wagner zenéjét, de vele kapcsolatban nem hallgatta el kifogásait: „Szavalati drámával kíván versenyezni, mire képtelen”, hiányolva Wagnernél az abszolút zene műformáit, melyeket elejt a drámai hatás kedvéért.13 Arany szoros barátságot tartott fenn korának több neves zenészével, Bartalussal, Egressy Sámuellel, kinek két verset is írt megzenésítés céljából, a hegedűművész Reményi Edével, kinek a Reményinek Emlékkönyvébe című verset írta. * „Az öreg úr így dalai közt élve Emlékszik időre, helyre, személyre; Kitől, mikor és hol tanulta, dalolta Ezt is amazt is, gyermekkora olta”. (Tamburás öreg úr) „Régi népdalok, melyeket népdalgyűjteményem számára Arany János gyermekkori emlékeiből sajátkezűleg írt le hangjegyekkel. 1874.” — ezt a címet adta a gyűjteménynek Bartalus István, akinek felkérésére a 60. életévéhez közeledő költő papírra vetette, gyűjteménybe foglalta kedves dalait. A nagy jelentőségű gyűjteményt Kodály Zoltán és Gyulai Ágost adta ki fénymásolatban, és hatalmas összehasonlító anyagot felhasználó, a végletekig részletes, mintaszerű zenei és irodalmi tanulmány kíséretében, 1952-ben.14 Arany 1844-ben Erdélyi népdalgyűjtő felhívására nem jelentkezett (pedig Petőfi is küldött anyagot), tehát egy ifjúkori mulasztást pótolt most barátja felkérésére. Bartalus hétkötetes népdalgyűjteményében e dallamok nagy részét felhasználta, jelezve a darabok végén, hogy „Arany János után”. Sőt, a kor ilyen jellegű kiadványainak szellemében 46 dallamot zongorakísérettel is ellátott.15 Arany János nem volt gyűjtő a szó mai értelmében. „Nem gyűjtött, nem mások tudását vetette papírra, önmagába tekintett, azt jegyezte fel, ami benne élt. Abban a korban fogott hozzá, mikor a gyermekkori emlékek élesebben felújulnak”.16 „A dallamkincs, melyet így megrögzített, nem az ő akkori jelenének dallamkincse volt, hanem múltjáé, elmerült ifjúságáé, egy olyan világé, mely akkor már évtizedek óta valóban a történelmi múlthoz tartozott: a 20-as és 30-as éveké, a magyar reformkoré, s ott is a magyar vidék reformkoráé.”17 A gyűjtemény leírása idején Arany már régóta városi környezetben élt, a népi kapcsolatok szempontjából immár elszigetelve. Nagyszalonta régi népdalkincse aránylag igen csekély töredékben jelentkezik itt. Pedig nem valószínű, hogy Arany ne ismerte volna, hisz néprajzi tudása, szövegidézetei bővebben vallanak róla. Kodály szalontai gyűjtése alkalmával alig talált az Arany-gyűjteménybeliekkel egyező dalt. Mint 35
