Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2017. tavasz (3. évfolyam, 1. szám)
Szépirodalom
büdös volt erősen, s a tyűktetűtől is féltem. Úgyhogy amikor kezdett kialakulni a lomizás, a tyúkászást ejtettem. Értem... Az egészből csak azt akartam kihozni, hogy ha élelmes az ember, jól meg lehet élni. S ha megbízható. Én például olyan jóban vagyok a főnökkel, hogy azt is felajánlotta, legyek a jobbkeze, intézzem az emberek mozgatását, a beosztást, a fizetésszámolást. De — folytatta Laci — ehhez ott kellene lenni folyamatosan. így hát nem vállaltam. Inkább kitakarítom a magam csarnokát, de tudom, hogy kéthavonta hazajöhetek, s egy hónapig nyugi van. Aha, ez a jobbkezesség is ismerős motívum, mosolygott magában Vajda. S amerre d vagytok, sok a magyar? — tette fel aztán az újabb standard kérdést, amikor látta, hogy házigazdái elhallgattak. Tudta, erre a standard válasz általában az, hogy hogyne, sokan vagyaink, összetartunk, segítjük egymást, hétvégenként együtt partizunk, olyan, mintha otthon volnánk. A válasz mégsem egészen ez lett: Ahol mi vagyunk, csak néhányan. Nem véletlenül mentünk oda... — röhintette el magát Laci, Vajda nem igazán értette, mire céloz. Hollandiában úgy általában kevesebb a vendégmunkás, mint Németben vagy Olaszban — magyarázta az asszony. Akkor még szerencse, hogy együtt vagytok, ha már ismerős nincs túl sok! Biza! Azért így se könnyű. Főleg a leányka hiányzik... — szomorodott el Teréz hangja. Bele lehet szokni, na! — legyintett a férje. De ami engem illet, ha a lomizás nem volna, hogy közben egy kicsit szórakozzak is, azt hiszem, nem csinálnám... Elhiszem... Azon is morfondíroztam már, a takarítással fölhagyok teljesen, de az asszony eddig lebeszélt, hogy akkor túl sokat kell utazgatni, akkor már furgon kell, utánfutó, minden az Atyaisten... Jobb így, te Laci, kicsiben! — erősítette meg a férje által mondottakat Teréz. Jó-jó, de így a nagyot más kaszálja! Gondolom, te is ismered — fordult Vajda felé —, vannak itt a városban is páran, hozzák a bicikliket, egyik-másik olyan mint az ékszer, biztos vagyok benne, hogy lopott is van közte, persze nem azt akarom mondani, hogy ők lopják, de ki tudja, kitől, hogy jutnak hozzá, na hazahozzák, a helyzetmeghatározót kiszerelik belőle, s komoly pénzeket kapnak érte. Mit szerelnek ki belőle? — nézett rá értetlenül Vajda. A csippet, ami a műholdon keresztül kommunikál, s megadja a gps-koordinátákat. Bizony, a drágább biciklikbe ilyent szerelnek. De ezek tudják, hogy kell „hatástalanítani”: kiszedik, s felhajítják például egy küldföldre tartó kamionra... Hogy mik vannak... — képedt el Vajda. Most Lacin volt a csodálkozás sora: Hogyhogy nem hallottál ezekről? Pedig te újságíró volnál, vagy nem? De, de nem ez a szakterületem... — makogta szégyenkezve Vajda. Ja... Szóval, ezeket az bicikliket már öt-hatszáz euróért adják. Itt kezdődik a biznisz! Persze, vannak ennél nagyobb disznóságok is, amiben már nem akarnék részt venni semmi pénzért... 10
