Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2016. nyár (2. évfolyam, 2. szám)
Tanulmány, recenzió, kritika
Schmidt Daniel vállalkozása (A lehetséges ontológiája. A 3vva/.uCproblémája Heidegger Arissjote/Apértelmezései alapján, Egyetemi Műhely Kiadó, Bolyai Társaság - Kolozsvár, 2014. 214 1.) ambiciózus, merész vállalkozás, amely ritka felkészültségről és irigylésre méltó szorgalomról tesz tanúbizonyságot. Igaz, a szöveg nagyobbik részét németországi ösztöndíjasként írta (Freiburg im Breisgau-ban), és az Albert Ludwig Egyetem professzora, Günter Figal tutori együttműködésével, s kapott támogatást a kolozsvári BBTE Filozófia szakán oktató tanároktól is, nemkülönben feleségétől, Annamáriától, aki a szatmárnémeti bibliotheca Haurentiana tudós könyvtárosa is. A legnagyobb segítséget azonban alighanem magányos, vívódó óráitól kapta, amelyeket (némileg kanti módon) szatmárnémeti lakásának a csillagos eget kémlelő távcsöve előtt töltött el. Schmidt Dániel a legújabb filozófiatörténet Heidegger-narratíváján belül az arisztotelészi dünamisz- és mozgás-paradigmát állítja középpontba, s ezt a lehetőség-probléma elemzésévé szélesíti. A lehetőség filozófiai kérdéskörét azonban nem a szokványos módon, azaz történetileg értelmezi. Azt mondhatnánk, sokkal inkább a heideggeri egzisztenciális ontológiai egyfajta igazolási terepének tekinti, és így egyszerre érinti (Giorgio Agamben, Nicolai Hartmann és Josef Stallmach, valamint Alejandro Vigo legújabb kutatásait követve) az Arisztotelész- és Heidegger-féle lehetőség-koncepció elméleti és módszertani feladványainak legrelevánsabb összetevőit. A dolgozat tárgya az az arisztotelészi lehetőségproblematika, amelyet az olvasó elsősorban mint aktus és potenáa (görögösen: energeia és dünamisz) összefüggésében jelentkező „viszonyfogalmi együttest” (megvalósulás és lehetőség) ismer. Ezzel kapcsolatosan adódik a lehetőségről mint egzisztenciális ontológiai struktúráról, egyszerűbben: a lehetséges heideggeri ontológiájáról való eszmefuttatás. S mivel Schmidt terjedelmes tanulmánya lényegében és formája szerint doktori dolgozat, tézise arról szól, hogy a lehetőség-probléma tulajdonképpeni súlyát nem pusztán annak az eldöntése és igazolása határozza meg, hogy az ontológiai lehetőség a valósággal szemben magasabb rendű-e vagy sem, hanem éppen a dünamis^pwn rejlő „értelemképző potenciál” az, ami által ez a kérdéskör a továbbiakban is értelmezésre, illetve kutatásra alkalmas marad. Külön problémát jelent azonban a dünamisz-fogalom értelmezhetősége, pontosabban fordíthatósága. A latinpotentia árnyaltabban fejezi ki a dünamis^ jelentésbeli összetettségét, mint a magyar, hiszen nemcsak a létre., hanem a létmozg(at)ás képességére is utal. Ugyanakkor a latin kifejezés bármely magyarítása (erő, képesség, lehetőség, esedeg hatalom) összességében mégis inkább szűkítő, sőt félrevezető. A magyar ugyanis nem tudja visszaadni az indoeurópaipo(ti) igenévben rejlő valamivel bírni (rendelkezni) tudást, amely átcsap az alakítás, mozgatás képességébe, és ami — végső soron — azt sugallja, hogy egy entitás oly érővel bír, amely révén célt tud szabni magának. Másfelől (ahogyan azt Emile Benveniste kimutatta jó ötven évvel ezelőtt) a görög dünamis^ (mint erő, képesség, lehetőség) jobban jeleníti meg a fogalomban rejlő „befolyásoló” jelleget, az erőnek az értékkel való viszonyát, amelynek következtében „a mozgás képessége” mindig kiemelt (már-már isteni) tekintély forrásává válhat, s ilyen módon az uralom folytonosságának szinonimájává (lásd. dünas-gpa). Az erőteljes (dünamikosj) értelemben a szó a valóságot változtatás (nem kimondottan szellemi, mint inkább akarati) képességét jelentette. Az akarás pedig elválaszthatatlan a cél választásától, a cél igénylésétől, 62
