Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2016. nyár (2. évfolyam, 2. szám)
Szépirodalom
gályos kór senkit nem kímél, nem tesz különbséget. Hiábavaló a vagyon, a gazdagság, sem a csillanó arany, sem az ércesen pengő ezüst nem ment meg a szenvedéstől. Minden nap temetnek, gyászszertartások követik egymást a széles utcákban és a keskeny sikátorokban. Ebben az évben szokadanul forró a nyár, az égető napsütés miatt tüzek csapnak fel a szárazzá szikkadt mezőkön. A hőség ellenére a mélyből szivárgó nyirkosság sötét foltokat rajzol a házak repedezett falára. Ködös hajnalokon ingerülten kukorékoló kakasok figyelmeztetnek a veszélyre. Apám kedvenc rózsái között állva egy hitevesztett város csendjét fürkészem. Hétköznapi zajokra vágyom ebben a zaklatott némaságban. Önfeledten éneklő cselédlányt, inasát szidó mesterember hangját szeretném hallani. Beteg gyerekek kétségbeesett sírása szűrődik ki a szűk udvarokból. Frissen mosott ágyneműt teregető háziasszony a szoknyája szélébe törli a nedves kezeit, majd egy erőteljes mozdulattal löttyinti az árokba a piszkos mosóvizet. Egymáshoz láncolt kutyák sunyítanak a csűrök mögött, ingerülten ugatják meg az utcán haladó gyászmenetet. Sötét ruhát viselő, elgyengült emberek bokájába szeretnének marni, őket okolják gazdáik kíméledensége miatt. Vesztüket érezve toporzékolnak az ólakba zárt jószágok, különös járvány tizedeli őket is. Véres tejet adnak a tehenek, sűrű nyál csepeg a lovak szájából. A sarki kocsma vendégei arról suttognak, hogy a sötétség beálltával idegen kémek fertőzik meg a legelők kútjait. Kupa bor mellett idős férfiak mesélik, hogy holdas éjszakákon zöldes lidércek járják a lápot, világos kísértetek lebegnek a sírhantok fölött, hajnalban erélyes kezek csapkodják a temető kapuját. A különös neszeket hallva, panaszosan vonyítanak fel a távoli erdőkben élő farkasok, alvó juhnyájakra rontanak a megvadult medvék. A kikötő mólói között döglött állatok tetemeit sodorják az áramlatok. Félárbocra eresztett zászlókkal figyelmeztetik egymást a veszélyre az öbölbe tévedt kereskedelmi hajók. Áldozati koszorúk úsznak az iszaptól sárga folyó hullámain. Az egész várost átjárja a ragályos kór kellemetlen szaga. Riadt madarak köröznek az omladozó bástyafalak fölött, tömegesen kerülik meg a katedrális tornyát, majd sűrű rajokba tömörülve repülnek a déli szigetek felé. Lefejezett kakas vergődik az egyik tanya udvarán, a porban forogva vadul csapkod a szárnyaival. Vérével különös jeleket festenek a ház falára, módosabb helyeken galamb epéjének zöldes levével kenik be az ajtófélfát. A babonás hiedelmeken nevelkedett sötét bőrű parasztok a mestergerenda rovátkáiban száradó patkányfaroktól remélnek oltalmat. Senki nem tudja biztosan, a csoda melyik mozzanata, az áldozathozatal milyen fajtája mentheti meg a családot. A rémült emberek mégis töredenül hisznek bennük. Apám aranyérmékkel teli korsókat ás el a ház mögötti rózsabokrok között. Távoli fák alól odahordott avarral szórja be a fellazított földet. A járványt követően napokig turkálok a korhadó gyökerek között. Egy sötét éjszakán valószínűleg meggondolta magát az öreg, mert távolabb, a diófa alatt találom meg a földbe rejtett kincset. Annyira rettegett a szegénységtől, hogy bennem, a saját fiában sem bízott meg, nekem sem volt hajlandó elárulni féltve őrzött titkát. Fekete posztóból varrnak gyászruhát a szabók, egyszerű, csat nélküli cipőket készítenek a suszterek. Fenyőfadeszkát gyalulnak az asztalosinasok, frissen festett koporsók szagát hozza a megélénkülő szél. Körmenet halad végig a főutcán, ministráns gyerekek misére szólítva rázzák a parányi rézcsengőket. Aggodalomtól eltorzult arcú lányok ruháik 16
